Ismét meglepte rajongóit a zeneiparban is hiperaktív debreceni üzletember. A Joseph Felföldi néven egyre nagyobb ismertségre szert tevő zeneszerző és előadóművész a korábbi, nagy sikerű, immáron 1,5 milliós megtekintés felett járó Momma, illetve a több mint 800 000-es megtekintést elérő Brexit Ballet után ezúttal teljesen új műfajban próbálta ki ma
Tovább tart a lendület a CIG Pannóniánál: az első három havi adózott eredmény 615 millió forint, a teljes átfogó jövedelem 530 millió forint nyereség, az egy részvényre eső első negyedéves nyereség pedig 8,8 forint – derül ki a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentéséből.
A magyar jogszabályok még mindig nem állnak készen az új, egységes európai uniós adatvédelmi rendelet alkalmazására - közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az Inforádióban. Az Európai Unió általános...
A globális felmelegedés szigorú korlátozása élénkítené a világgazdaságot azáltal, hogy elejét venné annak, hogy a hőhullámok, szárazságok és áradások több tízmilliárd dollárnyi kárt okozzanak ebben a században - mutatták ki...
Az izraeli légierő szerdán csapást mért a Hamász iszlamista szervezet gázai övezeti létesítményeire, köztük egy kikötőre és egy alagútra, állítása szerint válaszul arra, hogy az előző nap a Hamász néhány harcosa, átjutva a határon, felgyújtott egy izraeli lőállást.
Nem jutalmat, hanem teljesítményhez kötött céljuttatást fizetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a dolgozóinak, közölte egy sajtóhír kapcsán az ismét Pénzügyminisztérium néven működő tárca sajtóosztálya.
A Citroën meglehetősen érdekes döntést hozott tavaly októberben: azt követően, hogy a franciák lerántották a leplet a minden porcikájában extravagáns és különleges, ám ebből kifolyólag nem annyira ‘univerzális’ C4 Cactus frissített változatáról, befejezték a ‘sima’ C4 gyártását, vagyis a C4 Cactusnak a klasszikus kompakt kategóriában is helyt kell állnia néhány évig, vagyis ameddig meg nem érkezik…
Szerdán és csütörtökön is erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, emellett azért több-kevesebb napsütés is várható. Szerdán összességében többfelé - legnagyobb számban a Dunántúlon, legkisebb számban a Tiszántúlon -, csütörtökön ugyanakkor már sokfelé kell záporokra, zivatarokra számítani elsősorban a délutáni, esti órákban.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt szerdán Lendvai Ildikó és Herényi Károly, ahol természetesen szóba került az MSZP-Párbeszéd és a Liberálisok közötti konfliktus. Herényi szerint ilyen emberekre nem lehet az ország vezetését bízni, Lendvai szerint amit az ellenzék mutat a választás után rosszabb, mint amit a választás előtt mutato
Nagy lavina söpört végig szerda délután a Mount Everest déli oldalán, ugyanazon a szakaszon, ahol 2014-ben egy hasonló omlás megölt 16 nepáli serpát - közölték helyi illetékesek.
Az euróövezetben enyhén romlott, az Európai Unióban viszont kissé javult a fogyasztói bizalom májusban - derült ki az Európai Bizottság szerdán közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
A japán élvonalban szereplő Vissel Kobe labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Andrés Iniesta, az FC Barcelonától távozó világ- és Európa-bajnok középpályás.
Rövidesen, azaz a júniusi újabb ülésen már újra kamatot emelhet a Fed, és átmenetileg tolerálja, hogy az infláció a 2%-os cél fölé emelkedjen - ez az a két főbb üzenet, amelyet a május elején tartott kamatdöntő ülés után ma adott...
Börtönben marad Bene László, aki részt vett a Skála pénzszállítójának 1992-es kirablásában és három embert meggyilkolt – döntött a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa.
Németországban vizsgálat indult a menekültügyi hivatal elnöke ellen, annak megállapítására, hogy sorozatos szabálytalanságok elkövetésével nagyszámú menedékkéröt segített hozzá tartózkodási engedély megszerzéséhez. Az ügyet a hivatal brémai kirendeltségén történt visszaélések felderítése váltotta ki. A múlt hónap végén Berlinben, a belügyminisztéri
10-ből 7 kkv tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest hatalmas ugrás – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
Az olasz államfő szerdán megbízta Giuseppe Contét, az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali Liga miniszterelnök-jelöltjét az új olasz kormány megalakításával
Washington "nulla engedményt" tett és nem is áll szándékában engedményeket tenni Észak-Koreának - szögezte le az amerikai külügyminiszter a képviselőház külügyi bizottságának meghallgatásán szerdán
Az Európa jövője V4-konferencián adott elő Chantal Delsol, a neves francia filozófus. Delsol a humanista értékek történetéről, alakulásáról és a Nyugatot naggyá tevő eszmék védelméről beszélt előadásában.
Az izraeli légierő szerdán csapást mért a Hamász iszlamista szervezet gázai övezeti létesítményeire, köztük egy kikötőre és egy alagútra, állítása szerint válaszul arra, hogy az előző nap a Hamász néhány harcosa, átjutva a határon, felgyújtott egy izraeli lőállást: az izraeli hadsereg szerint a légicsapások arra is válaszul szolgáltak, hogy a Hamász drónokat és égő papírsárkányokat próbált…
A japán élvonalban szereplő Vissel Kobe labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Andrés Iniesta, az FC Barcelonától távozó világ- és Európa-bajnok középpályás.
A japán élvonalban szereplő Vissel Kobe labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Andrés Iniesta, az FC Barcelonától távozó világ- és Európa-bajnok középpályás.
A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága 2 milliárd 136 millió 750 ezer forint, azaz részvényenként 1050 forint - a névértékre vetítve 105 százalék - osztalékot javasol a 2017. április 1-jétől 2018. március 31-ig tartó üzleti évre a BÉT honlapján szerdán közzétett közgyűlési meghívó szerint.
A feszültség akkor kezdődött, amikor Bősz Anett a múlt héten kilépett a Párbeszéd frakciójából. Kunhalmi Ágnes szerint a Liberálisokat felvásárolta a Fidesz, a Párbeszéd-es Szabó Tímea szerint Fodor Gábor egy politikai élősködő. A Liberális párt vezetője epeömlésnek nevezte az ilyen minősítéseket. Részletek a videóban.
Kim csak úgy sorozza a közösségi oldalt a fotóival, és a gyerekeit sem szokta túlzottan óvni ettől, láttunk már róluk igazán aranyos képeket. De most felkerültek a világhálóra a legeslegcukibb képek Kim Kardashian gyerekeiről, pontosabban a két fiatalabbról, és ezt neked is látnod kell!
Az elmúlt 24 órában minden lényegesebb kriptovalutát masszív, 7-15% körüli árfolyamesés jellemzett, így a bitcoin árfolyama 7% feletti eséssel 7600 dollár alá bukott. Ez április közepe óta a legalacsonyabb árfolyamot jelenti és a technikai...
Körülbelül egy évtizeddel ezelőtti piacra lépésétől fogva napjainkig Kína vezette a globális napenergia iparágat. A kínai dominancia azonban az utóbbi időben megtörni látszik, amit az is jelez, hogy már nem Kínában épülnek a világ legnagyobb naperőművei.
A Szolnok 8-7-re legyőzte a vendég Ferencvárost a férfi vízilabda ob I három győzelemig tartó fináléjának negyedik mérkőzésén, így kiegyenlítette a párharcot
Esnek szerdán az európai részvényindexek, a magyar tőzsde pedig alulteljesít, a hazai blue chipek grafikonjai azonban izgalmas képet mutatnak. Megnéztük mire érdemes figyelni a hazai nagyvállalatok esetében. OTP Izgalmas heteket tudhat...
A Győri Audi ETO KC megvédte címét a női kézilabda NB I-ben, miután a Ferencváros csapatával azonos pontszámmal, de eggyel jobb gólkülönbséggel (plusz 292-291) zárta a szerdán véget ért idényt
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága a székesfehérvári ügyvédnő ellen, aki két éven át nem adott be adóbevallást.
Rövidesen, azaz a júniusi újabb ülésen már újra kamatot emelhet a Fed, és átmenetileg tolerálja, hogy az infláció a 2%-os cél fölé emelkedjen, azaz szimetrikusan értelmezi a célt - ez az a két főbb üzenet, amelyet a május elején...
Úgynevezett beavatkozási kvóta megállapítására kötelezte a román parlament a bukaresti környezetvédelmi minisztériumot a medvepopuláció szabályozása érdekében egy szerdán elfogadott módosító indítvány révén.