Az oroszellenes tiltakozás jegyében a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjének helyszínén, Kijevben eltávolították az európai szövetség (UEFA) egyik főtámogatója, a Gazprom emblémáit.
Jó a humora, szereti a költészetet és nagydumás a 102 éves piliscsévi dédnagypapa, Barwig Ferenc, akiről dédunokája, a 19 éves Szendi Fábián töltött fel egy szelfit a Facebook egyik legnépszerűbb csoportjába. Maga Fábián sem gondolta volna, hogy ennyi jókívánságot kap születésnapjára a dédije! A képre 32 ezer lájk és 1300 komment érkezett.
Akik most fizetik be nyári utazásuk előlegeit valamelyik irodában, júliustól nagyobb biztonsággal számíthatnak arra, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén is viszontlátják a pénzüket.
Letették az esküt és átvették kinevezésüket Áder János köztársasági elnöktől az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkárai kedden – közölte a minisztérium az MTI-vel.
Nagy Béla nyugdíjas pedagógus a baloldal közös ellenzéki jelöltje a belvárosi időközi önkormányzati képviselő-választáson. Őt támogatja az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd is. A Jobbik nem indít senkit, a Liberálisok jelöltje pedig visszalép. Szabadai Viktor ugyanis nem akarja dacból megosztani az ellenzéket.
Kennedy és az első Holdra szállás óta nem volt különösebben éles az űr, pontosabban a Hold meghódítására irányuló verseny. Ezt most Kína piszkálhatja fel, ugyanis olyasmire készül, amit eddig senkinek sem sikerült: űrszondát akar juttatni a Hold sötét oldalára. Kérdés, hogy milyen céllal – és vajon mit visznek magukkal a rejtélyes holdjárón.
Várpalota – Jelzés nélküli kocsikkal szedi „áldozatait” a rendőrség – erről számol be egy felhasználó a Facebookon. Eszerint a rendőrök addig nyomulnak a belső sávban a sofőrök mögött, ameddig meg nem tudják büntetni őket.
Súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt 104 embert a nyugat-törökországi Izmir egyik bírósága a 2016. július 15-i puccskísérlet után indított egyik perben.
Sem az MSZP választmányi elnöke, sem a párt vezetői, sem a lemondott elnökség nem tudott a múlt héten napvilágot látott szerződésről. A Liberálisok pedig maguk kérték a listás helyet, nem ők mondtak le egy csomó mindenről a megállapodásért cserébe.
A hollandiai Maastricht Menedzsment Iskola (Maastricht School of Management) MBA diplomáját kapják azok a hallgatók, akik idén ősztől a SEED Üzleti Iskola (SEED Business School) részidős MBA képzésére jelentkeznek és sikerrel elvégzik a 18 hónapos képzést. Az együttműködéssel tovább nő az üzleti oktatás hazai színvonala, vonzó lehetőséget biztosítv
A közeljövőben tárgyal a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a Mazsihisz elnöke a Sorsok Házáról. A múzeum ami több mint három éve áll üresen a holokauszt áldozatainak és az embermentőknek állítana emléket. Addig is évi 82 millió forintba kerül az állagmegóvás. További részletek a videóban.
Tavaly ismét a Louvre lett a leglátogatottabb múzeum a világon, százezer látogatóval többen keresték fel, mint a statisztika szerint a második helyen végzett pekingi Kínai Nemzeti Múzeumot.
Antarktisz – Három tavat fedeztek fel az Antarktisz jege alatt cseh kutatók. A felfedezés azért szenzációs, mert a tudósok mindezt anélkül tették, hogy ellátogattak volna a kontinensre.
Emmanuel Macron államfővé választása óta harmadik alkalommal szólították fel Franciaországban kedden a szakszervezetek a közalkalmazottakat sztrájkra és tüntetésre a közszféra tervezett reformjai ellen. Szerdán is folytatódik a francia...
Áder János köztársasági elnök kedden az Országházban átadta a kinevezési okmányokat a negyedik Orbán-kormány államtitkárainak, akik az ünnepségen esküt tettek.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez kedd este eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: a késő esti órákig elszórtan alakulhatnak ki zivatarok, elsősorban a Dunántúlon és északon. Éjszaka a középső országrészben fordulhat elő helyenként zivatar intenzív csapadék kíséretében.
Megduplázzák a honvédelmi költségvetést, amely kellő garancia arra, hogy a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési programot megvalósítsák – közölte Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, Orbán Viktor miniszterelnök szavaira hivatkozva.
Továbbra is többfelé várható felhőszakadás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez kedd este eljuttatott veszélyjelzésében azt írta, a késő esti órákig elszórtan alakulhatnak ki zivatarok, elsősorban a Dunántúlon és északon.
A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti DAX index a hétfői szünnap után kedden 0,54 százalék emelkedéssel hozza be lemaradását a többi európai tőzsdeindex előző napi erősödéséhez képest. A londoni és a párizsi indexek viszont csekély, 0,03-0,07 százalék veszteséggel korrigálják hétfői nyereségeiket.
A tavalyi évhez képest két százalékkal csökkent, és rekordalacsony szintet ért el a kivándorolást fontolgató lengyelek száma a Work Service lengyel munkaközvetítő cég felmérése szerint, amelynek eredményét kedden ismertették
Elutasította a spanyol legfelsőbb bíróság kedden, hogy szabadlábra helyezze azt a két katalán függetlenségi politikust, akiknek Quim Torra új katalán elnök kormányzati pozíciót szán Katalóniában