A venezuelai elnökválasztásba való beavatkozással vádolta meg az Egyesült Államokat Alekszandr Scsetyilin, az orosz külügyminisztérium latin-amerikai osztályának vezetője hétfőn Moszkvában.
Több baleset történt hétfő délután az autópályákon: az M1-esen Győr közelében Hegyeshalom felé két személyautó, az M3-ason Budapest felé a 120-as kilométerénél egy tréler és egy személyautó, a 66-os kilométernél pedig öt autó...
Elegendő mennyiségű, és jó minőségű az idei szabadtéri epertermés a szakemberek szerint, az ára is nagyjából annyi, amennyit az elmúlt években megszoktunk: 800-1000 forint körül mérik kilóját. Idén azonban új kihívással kell a termelőknek szembe nézniük: alig van már munkaerő, aki leszedné a szamócát a földekről. A túlérett termés pedig óriási vesz
Újabb mélypontra gyengült a forint hétfőn az euróval szemben, már 319 felett jártak a jegyzések kora délután. A magyar deviza egyelőre a török lírával mutat feltűnő együttmozgást. Átmeneti volt a gyengülő hullám 2018.05.21 18:42Levegőhöz...
Az Öt Csillag Mozgalom és a Liga közölte közös miniszterelnök-jelöltjének nevét az államfővel - jelentette be Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a sajtónak az államfővel tartott megbeszélés után hétfőn. Hozzátette: "Meglepetés ez a kormány, de az olaszok ezt választották".
Az Öt Csillag Mozgalom és a Liga közölte közös miniszterelnök-jelöltjének nevét az államfővel - jelentette be Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a sajtónak az államfővel tartott megbeszélés után hétfőn. Hozzátette:...
Az Öt Csillag Mozgalom és a Liga közölte közös miniszterelnök-jelöltjének nevét az államfővel - jelentette be Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a sajtónak az államfővel tartott megbeszélés után hétfőn. Hozzátette:...
Beismerő vallomást tett a sólyi gyermekgyilkosság gyanúsítottja, a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását - jelentette be a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra figyelmeztetést adott ki keddre a felhőszakadások miatt. Kedden már összességében több helyen, délután nagyobb számban inkább a Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez...
Az Öt Csillag Mozgalom és a Liga közölte közös miniszterelnök-jelöltjének nevét az államfővel - jelentette be Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a sajtónak az államfővel tartott megbeszélés után hétfőn. Hozzátette:...
Donald Trump amerikai elnök is részt vett a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) új igazgatója, Gina Haspel beiktatási ünnepségén hétfőn, és kijelentette, hogy nincs nála alkalmasabb ember a hivatal irányítására.
Lezárták az M3-as autópályát Budapest felé Szihalom térségében baleset miatt hétfő délután - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A rendőrség azt írta: a sztrádát teljes szélességében lezárták...
Több baleset történt hétfő délután az autópályákon: az M1-esen Győr közelében Hegyeshalom felé két személyautó, az M3-ason Budapest felé a 120-as kilométerénél egy tréler és egy személyautó, a 66-os kilométernél pedig öt autó ütközött, mindegyik helyszínen több kilométeres a torlódás - hangzott el az M1 aktuális csatornán.
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga Giuseppe Conte jogászt javasolja közös miniszterelnök-jelöltként - jelentette be hétfőn Luigi Di Maio, az M5S párt vezetője mikroblogján.
Miközben a felszínen kifejezetten előremutató digitális fejlesztésekkel, jó "ügyfélélménnyel" rendelkeznek a magyar bankok, addig a háttérfolyamatoknál durva fiaskók is előfordulnak, amelyek miatt a tudatosabb, önérzetesebb ügyfelek...
Giuseppe Conte professzort javasolta az Öt csillag-Liga páros kormányfőnek, hogy végrehajtsák a programot, amitől égnek áll a brüsszeli mainstream haja.
USA – A texasi iskolai lövöldöző amiatt nyithatott tüzet, mert az egyik osztálytársa kínos helyzetbe hozta az osztály előtt, valamint elutasító volt vele.
Szépen kezdték a hetet az amerikai tőzsdék. Az Egyesült Államok és Kína között a hétvégén lezajlott tárgyalásokat kedvezően fogadták a befektetők.Kitart a jó hangulat 2018.05.21 21:10A nyitásban tudtak egyet ugrani az amerikai indexek...
Már csak egy napja maradt az adózóknak, hogy átnézzék és jóváhagyják a bevallásukat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén már több mint ötmillió magánszemélynek készítette el az szja-bevallását, amely a határidő lejárta után automatikusan érvényessé válik. Az egy plusz egy százalékról azonban rendelkezni kell, és annak is érdemes átnézni a tervezetet,
A sokak által mércének tartott, az autóvásárlók által kiemelten figyelt amerikai Consumer Reports magazin nem tudott értékelést adni a Tesla Model 3-nak, elsősorban a hosszú féktáv és a nehezen kezelhető vezérlőpanel miatt - írja...
Többek között az alacsony alapkamat, a nettó reálbérek emelkedése, a gazdasági fejlődés, a lakásépítések felfutása, és a CSOK-os támogatások jelentik a jelzáloghitelezés motorját.
Idén is meghaladta a kétezer főt a 11. alkalommal rendezett pünkösdi Balaton-parti futófesztivál, az Intersport Keszthelyi Kilométerek nevezői létszáma.
Üzletei után megválna CBA-részesedésétől is Baldauf László, a kereskedelmi lánc egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke - értesült a Népszava. A lap úgy tudja, hogy a Baldauf Invest Kft. névértéken, összesen 300 millió forintért...