Elképzelhető, hogy ki kell hantolni a 3 éves Panna kis testét. Az ügyben ugyanis egyre több a rejtély. A Panna Kistarcsán zuhant ki a negyedik emeletről.
Sok százezren hagyják a határidő előtti utolsó napokra személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítését, melyben nagy segítség lehet az utóbbi idők legnagyobb adóhatósági vívmánya, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített bevallási tervezet.
Szanyi Tibor szerint be kell csukni az MSZP-t, ahhoz hogy megmeneküljenek; mélyreható változás nélkül ugyanis legfeljebb egyszer juthatnak még be a Parlamentbe, aztán, mint mondta: kalap, kabát.
A felkelő nap országáról készített 8K-felbontású videóban többek között Tokió, Hakodate, Tojokava, Jakusima és Sizuoka városaiból, valamint Hokkaidó szigetéből kaphatunk lenyűgöző légi ízelítőt. Igencsak kedvhozó, szívünk szerint máris indulnánk.
Néhány éve még sok diáknak nem tudtak munkát adni az iskolaszövetkezetek, ma már jó eredmény, ha a vállalati partnerek igényeinek a 80 százalékát teljesíteni tudják.
Nem sikerült a csúcstámadás a Himalájában Varga Csaba és Klein Dávid hegymászónak sem, előbbi a 8586 méter magas Kancsendzöngára, utóbbi pedig a szintén 8000 feletti Sisapangmára szeretett volna feljutni, de nem volt szerencséjük az időjárással. Mindketten biztonságban vannak - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.
Csökkenhet a lakáskiürítések száma idén - írja a Magyar Idők. A Népszava a futball-vb biztonsági helyzetével, a Világgazdaság a szőlőtelepítéssel, a Portfolio a kormány gazdaságpolitikájával foglalkozik.
A Figyelő úgy tudja, hogy hamarosan nagyszabású fejlesztési projekt indul, összességében százmilliárd forintos nagyságrendben a Semmelweis Egyetemen. A hetilap azt írja, hogy az előző kormány által jóváhagyott, összességében százmilliárdos...
Eddig mintegy 900 millió euró értékben jutottak magyarországi vállalatok megrendeléshez a Paks II projektben - mondta a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.
METU GARAGE néven indít startup-programot Magyarország legnagyobb magánkézben lévő felsőoktatási intézménye. A Budapesti Metropolitan Egyetem a képzési kínálatának megfelelően a turizmus-vendéglátás, az üzlet, a HR, a kommunikáció, és a művészet területéről egyaránt várja a startupok jelentkezését - írják sajtóközleményükben.
A Rába Csoport 396,4 millió forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben, ami 129,0 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki értéket - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Az Egyesült Államok demokráciáját veszélybe sodorják a hazugságok - figyelmeztetett szerdán Rex Tillerson volt amerikai külügyminiszter, kijelentésével nyilvánvalóan az őt márciusban leváltó Donald Trump elnököt figyelmeztetve.
A kormány 2017-ben elfogadott nemzeti turizmusfejlesztési stratégiája azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ig 16 százalékra emelkedjen a régiós szinten is egyre versenyképesebb GDP-hozzájárulás.
Az utóbbi időben több cég is elvitte egyes termelési egységeit Magyarországról, emellett már a tervezett bővítések egy része is elmaradt a munkaerőhiány miatt - írja csütörtöki számában a Magyar Idők. A cikk szerint elsősorban...
A négynapos útra induló zarándokokat Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Varga Lajos váci segédpüspök áldotta meg.
Pozitívan értékelték a friss GDP-adatokat közgazdászok. Fontos feladatnak nevezték ugyanakkor a jelenlegi ütem fenntarthatóságát, amit nehezít az egyre komolyabb munkaerőhiány.
– Nagyot bukott Seszták Miklós távozó fejlesztési miniszter, aki hiába jelentette be igényét a gazdasági bizottság elnöki posztjára, nem kapta meg azt, így a hat alelnöki hely egyikével kell beérni.
Tenyérnyi, illatos bodzavirágok kínálják magukat mindenfelé. Szedj belőle, és készíts gyógyító limonádét. Nemcsak frissítő, üdítő, de csodás hatással van a szervezetedre is. Immunerősítő, méregtelenítő, izzasztó hatású.
– Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője, aki elképzelhetőnek tartja, hogy induljon a pártelnöki posztért a hamarosan megtartandó tisztújító kongresszuson, felszámolná az MSZP-t.
Ma még gyakran lesz erősen felhős az ég. Északon többfelé, máshol szórványosan alakul ki zápor, zivatar. Az ÉNy-i szél megerősödik. Reggel 9, délután 21 fok körül alakul a hőmérséklet. Pénteken napközben fokozatosan csökken a felhőzet, de már csak elszórtan fordul elő délutáni zápor, zivatar. 21 és 26 fok közé melegszik a levegő. A köpönyeg.hu el