A mostani kizsákmányoló rendszer el fog bukni Herczeg Zoltán szerint. A divattervező úgy véli, hogy a fegyverkezés helyett békére van szükség, és új mozgalmának célja, hogy ezt hirdesse, és hogy ötmillió embert gyűjtsön össze ehhez Magyarországon. Arról is beszélt a divattervező, hogy a mostani választást kudarcnak éli meg, és hogy azóta sem változ
A hatéves bérmegállapodás hatásaként egyre jobban nőnek a szolgáltatások iránti igények, a vállalatok és a magánszemélyek is egyre több szolgáltatást vesznek igénybe.
Megvette az UCB Ingatlanhitel Zrt. követelésállományának egy részét a MagNet Bank. A pénzintézet mellett, a követelésállomány egy másik részéért korábban egy takarékszövetkezet is bejelentkezett, így most a banknál és a takarékszövetkezetnél...
Elkezdtük felépíteni, fejleszteni a Magyar Honvédséget - emelte ki a leköszönő honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a honvédelem napja alkalmából tartott központi ünnepségen.
A korábbiakhoz képest kedvezőbb környezetben juthatunk napjainkban kölcsönhöz, megvalósítva ezzel a régóta dédelgetett elképzeléseinket: minden feltétel optimálisnak tűnik a hitelfelvételhez. A szabadon felhasználható pénzösszeghez akár 24 órán belül is hozzájuthatnak az ügyfelek./* */
Két fontos iránya lesz a vagyonpolitikának: a közvagyon gyarapítása és értékének megőrzése, illetve az állami irányítás alá tartozó vállalatok versenyképességének növelése - mondta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén, a kinevezése előtti meghallgatásán kedden.
Az Audi nagyon készül a vadonatúj Q8 leleplezésére, ami nem csoda, hiszen a négykarikások crossoverek és SUV-k terén kissé lemaradásban vannak a konkurenciához képest – például a Q8 lesz az első terepkupéjuk, amit a nagy német ellenlábasok már elég régóta kínálnak. A gyáriak marketingrészlege pedig úgy döntött, hogy a megszokott, egyszerű ízelítők helyett egy komplett minisorozattal fognak egyre…
Varga Mihály pénzügyminiszter-jelöltet ma hallgatta meg az országgyűlés költségvetési bizottsága. A miniszter-jelöltek közül a legtöbben az ő meghallgatását várták, hiszen a válaszaiból kiderülhet, mi lesz Magyarországgal gazdasági-pénzügyi szempontból a következő ciklusban.
Szép csendben tovább kúszott felfelé a 3 hónapos diszkont kincstárjegyek aukciós hozama kedden, utoljára 2017 elején volt a mostanihoz hasonló szinten a jegyzés. A kereslettel nem volt probléma, a tervezettnél 20 milliárddal több papír...
A tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévben is az EU-s növekedési rangsor élmezőnyébe került Magyarország, az eddig adatot közölt országok közül csak a lettek és a lengyelek tudtak megelőzni minket. Emellett érdemes kiemelni...
Lezárt ügyeket listázó vádiratnak tartja a Sargentini-jelentést az igazságügyi miniszteri posztra jelölt és a tárcát eddig is vezető Trócsányi László, aki a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés európai ügyek bizottságában azt is mondta: nagy vitákra számít ebben az ügyben idén ősszel. A politikus kinevezését támogatták a bizottság
Az univerzum leggyorsabban növekvő, óriási fekete lyukát fedezték fel, amely kétnaponta a Napénak megfelelő tömeget nyel el - jelentették kedden ausztrál csillagászok.
Elkezdtük felépíteni, fejleszteni a Magyar Honvédséget – emelte ki a leköszönő honvédelmi miniszter kedden en, a honvédelem napja alkalmából tartott központi ünnepségen.
Reggel gyengüléssel indult a forint, amin a vártnál kissé jobb első negyedéves GDP-adat sem tudott fordítani. A forint 2 éve nem látott gyengülést mutat.
Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt a keddi bizottsági meghallgatásán a Parlamentben előrevetítette a további adócsökkentést és új gazdaságfehérítő lépésekre tett ígéretet.Vége a meghallgatásnak 2018.05.15 12:48Másfél óra...
Jelenleg több mint 40 ezer doboz tej van zárolva az áruházakban – mondta el Helik Ferenc az ATV Start című műsorban. Még szombaton kapott több áruház fenyegető üzenetet, miszerint az üzleteikben a tartós tejeket szándékosan megmérgezték. A Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője azt is elmondta: 200 forinttal számolva is nyolcmilliós veszteség
Muktada asz-Szadr befolyásos síita hitszónok asz-Szajrún nevű pártszövetsége tartja vezető helyét az iraki parlamenti választási eredmények nagyobb feldolgozottságánál. A központi választási bizottság hétfőn még csak 10 tartomány részleges eredményét közölte a 18-ból, kedden már további hatét, és mindezek alapján az asz-Szajrún hat tartományban vez
A múlt mellett a közös jövő is összeköti a magyar és a lengyel népet. Nemcsak a kipróbált, ezeréves barátság köti össze őket, hanem a közös elgondolás is a jövőről – mondta a magyar miniszterelnök.