Sokan vannak még, akik emlékeznek a hetvenes évek végén bemutatott, kultikussá vált magyar vígjáték-sorozatra, a Robog az úthengerre. Nos, a jármű előkerült, sőt!
Sok magyar szeretne spórolni, de mégsem tud. Ennek persze számos oka lehet, de az egyik legvalószínűbb - az "alacsony" fizetések mellett -, hogy egyszerűen olyan rossz vásárlási szokásokat követ, amik észrevétlenül húzzák ki zsebéből...
Évtizedek óta mossák a nyugatiak agyát, aztán háborút indítottak az amerikaiak csak azért, hogy jöjjenek a menekültek, és a végén shortoljon Valaki. Földi László akkora összeesküvést vetített a menekülthullám mögé, hogy a köztévé alig győzött alákérdezni.
Kiemelte: a leendő kormány a ciklus végéig, 2022-ig évi 4 százalék körüli gazdasági bővüléssel számol, ezt rögzítették az Európai Bizottságnak megküldött konvergenciaprogramban is.
El kell érni, hogy a nők is bátran válasszák a műszaki pályát és női létük ne legyen ennek akadálya - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden a TechCsajok című rendezvénysorozat budapesti állomásán.
Nekünk, magyaroknak már csak az marad, hogy a valaha az NB I-ben pallérozódott külföldi labdarúgók diadalútjának tapsolhatunk – ha már egyszer honfitársaink között ez idő szerint nincsenek sztárok.
A magyar piac bizony jól teljesít, legalábbis ami a hibrid és tisztán elektromos négykerekűek arányát illeti az összes eladáshoz képest. Nem az eladási számokat kell tehát böngészni, hanem sokkal inkább az arányokat, ugyanis Magyarországon az első negyedévben az összes eladott autó 5,3 %-a volt valamilyen formában elektromotorral ellátva, ez pedig magasabb, mint az európai átlag – az ugyanis csak…
A Giro lefektette a szabályokat, az azonnali fizetési rendszer kiépítése elkezdődött. Most jön a csatlakozás szakasza, a kommunikáció egyre fontosabb és gyakoribb lesz. Nem utolsó kérdés az árazás kialakítása, a Revolut errről ma már...
A brit külügyminiszter szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy elkerüljék az amerikai vezetés által hétfőn beharangozott európaiak elleni szankciókat.
Rogán Antal a parlamenti meghallgatásán célként fogalmazta meg, hogy a turizmus a jelenlegi 10 százalék helyett legalább 16 százalékkal járuljon hozzá a magyar GDP-hez. Számításaink szerint mindehhez példátlan ütemű növekedés szükséges...
Bemutatta az új minisztérium államtitkárait Palkovics László. A leendő miniszter bizottsági meghallgatásra vitte magával embereit. Az energiaügyért Kaderják Péter felel.
Hazánk volt az egyetlen ország, amely két kategóriában is Best Practice-díjat nyert: az IKT pedagógusoknak az oktatás, míg az IT-biztonság a társadalmi felelősség kategóriájában.
Az izraeli elnök dicső napnak és történelmi tettnek nevezte, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálembe költöztette nagykövetségét. Az Európai Uniót mindössze négy állam képviselte az ünnepségen, a többség tiltakozásul távol maradt az eseménytől.
Szijjártó Péter a tárcavezetői kinevezés előtti meghallgatáson megerősítette, hogy a külügy és a külgazdaság továbbra is egy minisztériumot fog alkotni.
A MOL Magyarország és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Az erről szóló okmányt Wáberer György, az MKFE elnöke, miniszterelnöki megbízott és Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója látta el kézjegyével. A kártyás üzemanyag értékesítés területén megvalósított együttműködés mell
A Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft Pozsonyban útjára indítja közösségi kerékpármegosztó-szolgáltatását. A Slovnaft BAjk elnevezésű program a budapesti Mol Bubi tapasztalataira építve született meg. A gyűjtőállomások kialakítása...
Két fontos iránya lesz a vagyonpolitikának: a közvagyon gyarapítása és értékének megőrzése, illetve az állami irányítás alá tartozó vállalatok versenyképességének növelése - mondta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén, a kinevezése előtti meghallgatásán kedden.