Út a jóléthez egy USB pendrive-on - így jellemzik azokat az infrastruktúrafejlesztési terveket, amelyeket Kim Dzsong Un északi vezető kapott a kezébe déli partnerétől a közelmúltbeli Korea-csúcson. Mit rejt az ajánlat?
Eddigi három fellépésével a Győr szinte állandó résztvevője a BL négyes döntőjének. Idén folytatódhat a győri sikertörténet. Még nem volt címvédés a Final Fourban. Talán majd most…!
Az európai szövetség (EHF) honlapjának beszámolója szerint több ezer szurkoló, illetve tizenkét ország újságírói szavaztak – ezek fele-fele arányban számítottak a végeredménybe.
Idén egy számjegyű lehet az ANY profitnövekedésének az aránya. Az exportban a tavalyi erős bázis ellenére is lehet potenciál, míg a választási bevételek az első fél évet erősíthetik.
Hatvanharmadik alkalommal rendezik meg az Eurovíziós Dalfesztivált ezen a héten, amelyen összesen 43 ország, köztük a világ másik végén lévő Ausztrália képviselője is elindult.
Brüsszelben tárgyal jövő kedden az iráni atomprogramról kötött 2015-ös megállapodás jövőjéről Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kezdeményezésére a megállapodást aláíró három uniós ország és Irán külügyminisztere - közölte az Európai Unió külügyi szolgálata pénteken.
A lakáspiaci kereslet élénkülése folytatódik idén, az árak várhatóan 11 százalékkal emelkedhetnek reálértéken, ami szerény lassulás a 2017-es 13,8 százalékos áremelkedéshez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lakáspiaci...
Az LMP fővárosi kongresszusa úgy döntött, hogy Gál József lesz a párt új budapesti képviselője, miután Csárdi Antal parlamenti mandátumot szerzett - jelentették be pénteken sajtótájékoztatón.
A medve nem játék – tartja a régi székely mondás –, főleg, akkor, hogyha a bocsaival jelenik meg előttünk. A napokban Tusnádfürdőn lehettek sofőrök szemtanúi egy nem mindennapos jelenetnek. Percekig állt a forgalom egy anyamedve és bocsai miatt.
A férfiak körében előforduló vizelet inkontinencia hátterében állhat szervi ok, valamilyen betegség vagy beavatkozás, ugyanakkor fakadhat helytelen életmódbeli sajátosságokból is. Az sem igaz, hogy az inkontinencia az öregedés feltétlen velejárója lenne a férfiaknál. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy az inkontinencia kellemetlen tüneteit elkerü
Georgina Chapman, a Marchesa divattervezője elsőször adott interjút az amerikai Vogue-nak, miután fény derült Harvey Weinstein hollywoodi producer szexuális visszaéléseire.
A Jaguar budaörsi szalonjába néhány napra ellátogatott a mindössze két hónapja bejelentett Jaguar I-Pace, vagyis a britek első teljesen elektromos szériagyártású modellje, az importőr pedig rögtön össze is hívta a hazai szaksajtót, hogy bemutathassa büszkeségét. Annak ellenére, hogy a kiállított piros I-Pace egy kézzel összerakott előszériás példány volt, előre-hátra beülhettünk az autóba.
Az Egyesült Államok és regionális szövetségesei, Izrael, valamint Szaúd-Arábia mindenáron megálljt akarnak parancsolni Irán előretörésének. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy napokon belül hivatalosan is átköltöztetik az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe, a palesztinok pedig kiterjedt tüntetésekkel készülnek Izrael megalakulásának 70
Élőhely-fejlesztési pályázaton nyert 100 millió forintos támogatásból mobil halrács épült a Balaton egyik befolyóján, a Nyugati övcsatornán, amely az ívás idejére lezárja az utat a halak előtt - hangzott el a műtárgy átadásán pénteken, a Somogy megyei Kéthely térségében.
A Jobbik újra benyújtotta alaptörvény-módosító javaslatát pénteken a parlamentnek - közölte Volner János, a párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján.
Újabb 1200 hivatásos tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a "Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára" elnevezésű program keretében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
Péntek és szombat délután a magas nedvességtartalom és az erős napsugárzás hatására aktivizálódik a légkör. Újabb zivatarok kialakulására kell számítanunk.
Jóval többet kellene tenniük és költeniük az energiavállalatoknak az egyre gyakoribb kibertámadások elleni védekezés keretében - derül ki egy, az Egyesült Államok energiaszektorának gyakorlatilag teljes palettáját felölelő kutatásból. Az iparág folyamatos digitalizálódása egyre nagyobb támadási felületet biztosít a hackereknek, a cégvezetők pedig g
Harry herceg és Meghan Markle május 19-én kel egybe. Akkor honnan vannak képek az esküvőről? Nos, valaki megépítette legóból az egészet. Fenti galériánk képein a hercegi legóesküvőt lehet megnézni, de vannak teljesen friss képek is Windsorból, hús-vér emberekkel.
Végre új amerikai nagykövetet kapott Berlin, de nem volt benne sok köszönet: alighogy elfoglalta állomáshelyét, Richard Grenell máris a kritikák és dühös megjegyzések kereszttüzébe került.
Az iráni gazdaság eddig sem élvezett annyi előnyt az atomalkuból, amennyit reméltek, Kína és Oroszország pedig enyhítheti az amerikai szankciók negatív hatását.
Mahathir Mohamad, mint Malajzia miniszterelnökének nevével meglehetősen sokat találkozhattunk egykor, különösen az 1997-es ázsiai válság idején. Uralma aztán 2003-ban véget ért, de most elképesztő módon aggastyánként ismét övé a poszt, bár azt ígéri, hogy nem sokáig.