17-en már bele is haltak a méhnyakrákba, pedig a kormány által finanszírozott tesztek szerint nem is voltak betegek. A felelősök már 2014 óta tudtak erről, de inkább elhallgatták.
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített elemzéséből.
A fizikai munkát végzők körében lassul a bérek növekedése, de még mindig kétszámjegyű a tempó - a középvezetőknek viszont új állást kell keresni, ha sokkal nagyobb fizetést akarnak.
A lakástakarék az egyik legnépszerűbb megtakarítási forma a kapcsolódó állami támogatások miatt. Szerződéskötés előtt azonban érdemes tájékozódni a piacon, mert a különböző konstrukciók költségeiben akár ötszörös különbség is lehet. A legmagasabb, több mint 10 százalékos hozamot a 4 éves futamidejű konstrukciók biztosítják. A legalacsonyabb hozam a
2010 óta harmadára, történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliség, az adócsökkentéseknek és béremeléseknek köszönhetően egyre több pénz marad a munkavállalóknál, a reálbérek több mint öt éve töretlenül emelkednek.
Játszik, rendez, ír, fordít, színiiskolát vezet, könyvet ad ki és terjeszt - Vecsei H. Miklós a fiatal színészgeneráció egyik legtehetségesebb tagja volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés rövidített szerkesztett változatát olvashatják.
A magyarok csaknem harmada szokott részt venni a majális forgatagában, a fiatalokat a szórakoztató programok, a szenior korosztályt főleg a sör és a virsli csalogatja – derült ki a Kutatópont Kft. legfrissebb felmérési eredményeiből.
Moszkva, 2018. május 1. – Több mint százezren vonultak fel a munka ünnepe alkalmából a moszkvai Vörös téren kedden Oroszország Független Szakszervezeteinek Föderációja és a kormányzó Egységes Oroszország Párt szervezésében.
A párt XV. kerületi majálisi sajtótájékoztatóján Hajdu László polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy május 1-jén az ország az uniós csatlakozást is ünnepli.
Bő egy éve ilyenkor Bajnokok Ligája-visszavágón (akkor a negyeddöntőben, s nem, mint most, az elődöntőben) a Bayern München hátránnyal kezdett a Real Madrid ellen a Bernabéuban. Ám a rendes játékidőben ledolgozta a hátrányát, igaz, aztán, részben bírói tévedések miatt, a hosszabbításban kikapott és kiesett. A bajorok most az első 90 perc megismétlé
A felvonulók plakátjaikon egyebek mellett tiltakoztak a nyugdíjkorhatár tervezett felemelése ellen, valamint követelték az Oroszországban megtermelt profit helyben való befektetését és a frissen végzett szakemberek foglalkoztatásának biztosítását.
A Momentum elnöke az ATV Startban közölte, hogy szándékukban áll részt venni a szerdai, előválasztásokkal kapcsolatos ellenzéki egyeztetésen, bár még nem jeleztek vissza ez ügyben.
A következő napokban folytatódik a nyárias, záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárás, csak nyugatra a hét vége felé érkezhet átmenetileg néhány fokkal hűvösebb levegő.
Az AS Roma összesítésben 5-2-es hátrányból kezdi majd a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai visszavágóját, ennek ellenére változatlanul a továbbjutás a célja a Liverpoollal szemben.
Washington régóta tud az iráni atomprogramról – közölte helyi idő szerint hétfőn este kiadott kommünikéjében a Fehér Ház Washingtonban. Sarah Huckabee Sanders később javított a közleményen. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megvitatta az atomalkut. A német kormány megvizsgálja az iráni atomprogramról szóló iz