2018. május 1. kedd

máj. 1
7:30
Még harminc napig nem vámolja az európai acélt és alumíniumot az USA (444.hu)
Egy hónappal elhalasztották a 25, illetve 10 százalékos védővámok bevezetését.
máj. 1
7:30
Juncker fejet hajt Marx Károly előtt (USAracing)
Szombaton lesz kétszáz éve, hogy a filozófus-közgazdász Marx Károly világra jött a németországi Trierben, ahol a jeles alkalomból felavatják a több mint kéttonnás bronzszobrát.
máj. 1
7:33
Tudtad? Ezért mosd meg mindig a póréhagymát! (Mindmegette)
máj. 1
7:33
A munkások ünnepétől a munkavállalók szolidaritási napjáig (hirado.hu)
Május 1. katolikus ünnep is Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére.
máj. 1
7:36
Véget ér a köztévén a népszerű dokumentumfilm-sorozat, az On The Spot (Femcafe)
Hétfő este közölte a Duna Médiaszolgáltató Zrt., hogy búcsúznak az On the spot sorozattól és alkotóitól, Cseke Esztertől és S. Takács Andrástól.
máj. 1
7:42
Kismotor, háromkerekű, roller: Miért jó a gyerekeknek? (WebBeteg)
Előbb vagy utóbb szinte minden gyerek megtanul biciklizni. Mindegy, hogy négy-, három-vagy kétkerekű, nagyszerűen megfelelnek a gyerekek mozgásigényének levezetésére és koordinációs készségük fejlesztésére.
máj. 1
7:48
Csak most jelentette be a család: váratlanul elhunyt az 52 éves színésznő (Ripost)
Halálának körülményei igen rejtélyesek.
máj. 1
7:48
Botrányosan szexi fotó készült a bombázóról, kitört a balhé (Ripost)
Kipakolt a kirúgott pomponlány. Elképesztő, olykor megalázó szabályokat kell betartaniuk. Bezzeg a focistáknak mindent szabad!
máj. 1
7:51
Nagy veszélyben van az egyik kedvenc horvát látnivaló (Infostart)
Ha a jövőben nem csökken a turisták száma a Plitvicei-tavak környékén, akkor a meseszép horvátországi nemzeti park fő látványossága lekerülhet az UNESCO világörökségi listájáról. A túlzsúfoltságot a belépőjegyek árának emelésével kívánják elérni.
máj. 1
7:51
Az ex-pornós, Stormy Daniels perli Trumpot (HírTV)
A volt felnőttfilmes azért is perel, hogy semmisé tegye a titoktartási szerződést, amelyet Trump ügyvédje kötött vele a 2016-os választás előtt.
máj. 1
7:54
Végtelen háború és sorozat (autopro)
Eltekintve a képregényes előzményektől, ez az egész 2008-ban kezdődött az első Vasember-filmmel, azóta pedig 18 szuperköltségvetésű mozifilm és majdnem tucatnyi sorozat illeszkedett az univerzumhoz.
máj. 1
7:57
Ez nagyon nehéz Tóth Verának, de már tudja, miért csinálják ezek a férfiak (Blikk)
Már nem adja alább.
máj. 1
8:00
Játszik az idegekkel Trump: júniusra halasztja a fontos döntést (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök harminc nappal elhalasztotta az Európai Uniót, Kanadát és Mexikót érintő védővámok bevezetéséről szóló döntést - jelentette be hétfőn a Fehér Ház Washingtonban. Az acél-, és alumíniumipari termékekre...
máj. 1
8:06
Várt feletti Intel eredmény (ProfitLine)
Az Intel első negyedéves árbevétele 16 milliárd dollár lett a várt 15 milliárd dollárral szemben, amin szintén a várt (0,71 dollár) feletti 0,87 dolláros tisztított EPS-t ért el.
máj. 1
8:06
Digitális versenyben vérezhetnek ki a bankok (TőzsdeFórum)
Nagy innovációkra van szükség, hogy a bankok digitalizációjában jelentős változásokat sikerüljön elérni.
máj. 1
8:06
Felforgatók, bajkeverők társaságába keveredett Peppa malac a kínai hatóságok szerint (444.hu)
A brit mesefigura Kínában az ellenkultúra sztárja lett, ez lehet a veszte.
máj. 1
8:06
A Bayernnek nem is egy Zidane-átkot kell megtörnie Európa örökrangadóján (m4sport.hu)
Legutóbb a müncheniek tripláztak, több, mint négy évtizede.
máj. 1
8:06
Egy budapesti szórakozóhely előtt tüntettek (HírTV)
Anti-rasszista demonstrációt tartottak éjszaka egy fővárosi diszkó előtt.
máj. 1
8:09
Ma avatják boldoggá Brenner Jánost (Blikk)
Szombathely - Ma avatják boldoggá Brenner János katolikus papot, a vértanúhalált szenvedő rábakethelyi káplánt Szombathelyen.
máj. 1
8:12
10% felett nő az órabér a fizikai munkásoknak Magyarországon (Portfolio)
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató...
máj. 1
8:12
Tragédia Dágon: anyját akarta megvédeni a késtől a fiú, az apja halt bele (ATV)
Késsel életveszélyesen megszúrta feleségét Dágon egy férfi hétfőn. Gyermekük az anyja védelmére kelt, és olyan erővel fogta le az apját, hogy a férfi életét vesztette - közölte honlapján a rendőrség.
máj. 1
8:12
Elsőre tűnhet meglepőnek, amit Müller mondott Robbenről (Sport365)
A németet a holland, Real elleni hiányzásáról kérdezték.
máj. 1
8:12
Alli és Kane góljaival nyert a Tottenham (Azenpenzem)
Három mérkőzéssel az idény vége előtt a Tottenham előnye öt pont a Chelsea-vel szemben. Mindkét csapat a Bajnokok Ligája-részvételt jelentő negyedik helyért küzd,
máj. 1
8:12
Véget ér a köztévén a népszerű dokumentumfilm-sorozat, az On The Spot (Femcafe)
Hétfő este közölte a Duna Médiaszolgáltató Zrt., hogy búcsúznak az On the spot sorozattól és alkotóitól, Cseke Esztertől és S. Takács Andrástól.
máj. 1
8:12
A legdögösebb fehér ruhák, amikben hódítani fogunk nyáron (Femcafe)
Ezek nem hiányozhatnak a gardróbodból.
máj. 1
8:15
Már nem hitelezi Garancsi a saját bankjával a saját focicsapatát (Menedzsment Fórum)
Még 3 évvel ezelőtt bejegyzett zálogjog is terhelte a fehérvári focicsapat szponzori támogatásait.
máj. 1
8:15
Rekordszámú gyermek megy nyári táborba idén (Infostart)
Minden eddiginél több tábort hirdettek meg idén nyárra. A legnépszerűbbek az informatikai, az idegen nyelvű és a katonai táborok - mondta az InfoRádiónak Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu vezetője.
máj. 1
8:18
Érdekesen reagált a Fehér Ház az iráni atomprogramra (ATV)
Washington régóta tud az iráni atomprogramról - közölte helyi idő szerint hétfőn este kiadott kommünikéjében a Fehér Ház Washingtonban. Sarah Huckabee Sanders később javított a közleményen.
máj. 1
8:18
Szélvihar tombolt a svájci hegyekben, hatan életüket vesztették (444.hu)
Négy síelő és két hegymászó esett áldozatául az ítéletidőnek.
máj. 1
8:24
Padlót fogtak a toborzási piac nagyágyúi - jönnek az innovatív feltörekvők (Portfolio)
Bár a nagy álláskeresési portálok online hirdetnek és a folyamatok nagy része is automatizált, lényegében ma sem működnek másképpen, mint amikor a faliújságra tűzdelték ki az álláshirdetéseket. Ugyan az internetnek köszönhetően...
máj. 1
8:27
Saját esküvőjén lőttek agyon egy vőlegényt Indiában (Blikk)
Rampur - Kétszer tüzelt a férfi, akit már őrizetbe vett az indiai rendőrség.
máj. 1
8:27
A Fehér Ház régóta tudott az iráni atomprogramról (Blikk)
Washington - Washington régóta tud az iráni atomprogramról - közölte helyi idő szerint hétfőn este kiadott kommünikéjében a Fehér Ház Washingtonban. Sarah Huckabee Sanders később javított a közleményen.
máj. 1
8:29
Út melletti szakadékba borult egy kisbusz Bajóton, egy ember meghalt (Blikk)
- Az út melletti szakadékba borult egy kisbusz Komárom-Esztergom megyében, a bajóti pincesoron keddre virradó éjszaka.
máj. 1
8:30
Várkonyi Andrea kitálalt: Ez történt az első estén Bochkor lakásán (Blikk)
Eddig erről soha nem beszélt.
máj. 1
8:30
Megnövekedett a hiányszakmák száma a nyugati határ mentén (AQUA)
Míg néhány éve a munkát keresőkből volt sok, addig mára a dolgozni vágyók válogathatnak a felkínált lehetőségek között.
máj. 1
8:33
Bíróság elé áll a pedofíliával vádolt 76 éves bíboros (HírTV)
Ő a legmagasabb rangú katolikus egyházi tisztségviselő, akit pedofília vádjával állítanak bíróság elé.
máj. 1
8:36
Tragédia Dágon - Megölte apját, miközben anyját védte a késeléstől (Kripto Akadémia)
Az 56 éves nőt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
máj. 1
8:36
Felmérés: ezer forint körüli a fizikai munkát végzők átlag órabére hazánkban (ATV)
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített elemzéséből, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
máj. 1
8:36
A BLSZ sampionátó legjobbját keresi kedden Horti Gábor (m4sport.hu)
Az m4sport.hu és a mennyei megyei idén is bemutatja: a Budapest Kupa döntőjét. Május 1. 17 óra.
máj. 1
8:36
Így találkozott Ferenc pápa napjaink egyik legnagyobb popsztárjával (Femcafe)
Egy egészen különleges találkozás: Ferenc pápa szombaton fogadta az énekesnőt a Vatikánban.
máj. 1
8:38
Washington régóta tud az iráni atomprogramról (Kripto Akadémia)
Kijavította közleményét a Fehér Ház.
máj. 1
8:39
Az évtized rejtélye: hol lehet a négy éve eltűnt repülőgép? (Privátbankár)
A Malaysia Airlines malajziai légitársaság MH370-es 2014-ben eltűnt járata utáni újabb csendes-óceáni kutatás sem járt eredménnyel.
máj. 1
8:45
Még mindig nem találják a 2014-ben eltűnt maláj utasszállítót (Blikk)
Sydney - A Malaysia Airlines malajziai légitársaság MH370-es 2014-ben eltűnt járata utáni újabb csendes-óceáni kutatás sem járt eredménnyel - közölte a keresést végző amerikai cég helyi idő szerint hétfőn.
máj. 1
8:45
Letépte a magyar zászlót egy román szurkoló a Sepsiszentgyörgy meccsén (Blikk)
Sepsiszentgyörgy – A román labdarúgó-bajnokság élvonalának alsóházi rájátszásában a Dinamo Bucurestit fogadta a Sepsiszentgyörgy.
máj. 1
8:47
Terrorizmus vádjával vettek őrizetbe egy francia férfit Angliában (Blikk)
Anglia – Terrorizmus vádjával vettek őrizetbe egy férfit Folkestone-ban a hatóságok.
máj. 1
8:51
Most jelentették be: súlyos autóbalesetet szenvedett, életveszélyben van a sztár édesanyja (Ripost)
A színész minden fellépését törölték.
máj. 1
8:51
Könnygázzal fékezték meg a dühöngő drukkereket, letépték a magyar zászlót (Ripost)
A bukaresti drukkerek nem bírták elviselni a vereséget.
máj. 1
8:51
Nagy bejelentést tettek az eltűnt maláj utasszállítóról (Ripost)
A kutatók január óta csaknem 80 ezer négyzetkilométernyi területet vizsgáltak át.
máj. 1
8:54
Miért kevés a nő az informatikában? (TőzsdeFórum)
Az utóbbi években egyre több nő halad az üzleti életben felfelé a ranglétrán olyan fontos pozíciók felé, amelyek már példaértékűek lehetnek a fiatal lányok számára, azonban továbbra is meglepően alacsony a nők aránya az informatikai védelem világában.
máj. 1
8:54
Putyin és Netanjahu megvitatta az atomalkut (hirado.hu)
Putyin újra hangsúlyozta, a megállapodást minden félnek maradéktalanul tiszteletben kell tartania.

Keresés