Az elvonuló hidegfront mögött délelőtt már melegfront érkezik újabb csapadékkal. Északnyugat felől ismét országszerte erősen megnövekszik a felhőzet, kevés napsütés inkább csak a déli megyékben lehet. Reggel, kora délelőtt az ország északnyugati felén, később már keletebbre kell számítani többnyire gyenge esőre, a legkevesebb csapadék délnyugaton
Bekker Roland szerencsés. A nyár végén a német Borussia Mönchengladbachhoz szer- ződött ifjúsági válogatot- tunk olyan dózisban kapja a modern labdarúgást, amitől szárnyal, és már gólt is lőtt az U17-esek bajnokságában.
Szeptemberben tízből kilenc lakáshitelt már fix kamatokkal igényeltek, a fix hitelek között is a hosszabb kamatperiódusúak a legnépszerűbbek - derül ki az OTP Bank adataiból.
Az év végéig távozik hivatalából John Kelly, a washingtoni Fehér Ház kabinetfőnöke - jelentette be szombaton Donald Trump. Az amerikai elnök azt is közölte: Mark Milley tábornokot jelöli a vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének.
A karácsonyi asztal elengedhetetlen fogása a hal. Minden család másképp készíti, van, akinél halászlé rotyog a kondérban, akad, aki kirántja, vagy paprikásan szolgálja fel. A Bors Csongrádban utánajárt, hogyan kerül a szupermarketek akváriumaiba a ponty, amur vagy harcsa. Győri Géza őstermelő kalauzolt minket körbe a halastaván.
A hajléktalan János bácsi hosszú idő óta spórolgat azért, hogy az ünnepekkor gyermekeket ajándékozzon meg, most pedig egy álma is valóra vált: Mikulásként meglátogathatta a Boróka Óvodát.
Miután az elmúlt hetekben valóságos káosz alakult ki arról, hogy a munkavállalókat miként, mennyi időt, és mikor lehet majd túlóráztatni a Parlament előtt lévő törvénymódosító-javaslat elfogadása után, így utánajártunk, mi lehet...
Fedélzeti komputereket szervizelt volna, de nem tudták rá megtanítani, ezért elment lőszerdobozokat pakolni a Magnumhoz. Szűcs Ákos raktárosfiúból lett Magyarország egyik legnagyobb fegyverkereskedője.
Sokba lesz idén a karácsonyi kedvenc sütemény, a háziasszonyoknak alaposan körül kell nézniük, hol tudják a legolcsóbban beszerezni a bejgli töltelékébe kerülő diót és mákot. A Ripost utánajárt: azért drága a dió, mert kevés a termés egy kártevő elszaporodása és a szárazság miatt.
A szerzetesek, valamint Pierre Claverie, egy merényletben meggyilkolt volt oráni püspök és tizenegy további katolikus hitvalló vértanúságát januárban ismerte el az egyház.
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerint a migránsvízumokkal kapcsolatban ámokfutásba kezdett az Európai Parlament bevándorláspárti többsége.
A UK Festival Awardsot tizenötödik alkalommal rendezték meg, ahonnan a Sziget a Legjobb Anglián Kívüli Fesztivál (Best Overseas Festival) díját hozta haza. Immár 15. alkalommal adták át a UK Festival Awards, azaz a szigetország...
Lipti Claudiával és Pataki Ádámmal dolgozi nem könnyű. Nem azért, mert ne lennének maximálisan kedvesek vagy őszinték, pont az ellenkezőjéért. Ha egymás közelében vannak, nem létezik körülöttük senki, és egyébként is olyanok, mint egy nagy, hangos olasz család...
A gyöngytyúk már a 13. században elterjedt hazánkban, bár akkor még díszállatként tartották a főúri vadaskertekben, fogyasztása szélesebb körben a 19. században terjedt el.
A sárgamellényes tüntetés, amely alapjaiban rengette meg Párizs utcáit, a francia közéleti és politikai nyugalmat, a végéhez közeledhet, ugyanis a francia kormányfő azt ígérte, hogy konkért intézkedéseket eszközölnek a nemzeti egység helyreállítása érdekében.
Ha a piaci környezet kedvezően alakul, akkor akár már jövőre tőzsdére mehet a Flixbus tulajdonosa, a Flixmobility, tudta meg a Reuters bennfentesektől. A távolsági busz- és vonatutazásokat lebonyolító vállalat a tőzsdei tőkebevonással...
A kínai nagyvállalatot már igyekeznek kiszorítani az USA-ban, Ausztráliában, Új-Zélandon, és úgy néz ki, Japánban is ez következik. Európa két nagyja ellenben nem aggódik.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a novemberi inflációs adat és az októberi ipari termelés részletes jelentése, valamint a szálláshelyek októberi forgalmának adatai.
Az első világháború csatái hatalmas emberáldozatot követeltek. Sorozatunkban a legpusztítóbb ütközeteket vesszük sorra. A brit történelem legnagyobb veszteséggel járó katonai offenzívájaként tartják számon a somme-i ütközeteket.
Alighanem minden idők legjobb teniszezőnője Steffi Graf, aki boldog házasságban él férjével, az amerikai Andre Agassival. Az egykori német klasszisról kevéssé ismert tényeket gyűjtöttünk össze.