2018. december 4. kedd

dec. 4
7:09
Eljegyezte szerelmét Stohl András, de később azt mondta: csak poén volt az egész (SzMo)
Tilla szülinapi buliján készült a kép, amit Majka és Tilla is megosztott.
dec. 4
7:15
A legszegényebbek 80, a leggazdagabbak legalább 179 ezer forintot akarnak (Infostart)
Továbbra is tízszeres a jövedelmi különbség Magyarország legjobban és legrosszabbul kereső tíz százaléka között - derül ki a KSH friss adataiból.
dec. 4
7:15
Megszűnik vagy marad a BKK? – Puzsér is megszólalt (ATV)
Az elektronikus jegyrendszer kudarca után újra napirendre került a BKK sorsa, amit Tarlós István korábbi nyilatkozatai már kétségessé tettek. Tarlós István jelenleg egyetlen hivatalos kihívója, Puzsér Róbert is nyilatkozott az atv.hu-nak: szerinte a BKK korábbi vezérigazgatója, Vitézy Dávid a NER része, mégis őt ültetné a közlekedési központ élére,
dec. 4
7:15
CNN: öngyilkosságot követett el az ötödik amerikai flotta parancsnoka (ATV)
Feltehetően saját kezével vetett véget életének az ötödik amerikai flotta parancsnoka, Scott Stearney altengernagy - jelentette kedden CNN hírtelevízió az amerikai védelmi minisztériumból származó forrásokra hivatkozva.
dec. 4
7:15
Halálos fenyegetést kaptak radikális társaiktól, lemondták a tárgyalást a francia kormánnyal a sárgamellényesek vezetői (444.hu)
Ahogy egyre csökken a tüntetők száma, úgy válnak egyre radikálisabbá is.
dec. 4
7:15
Hölgyeink kipipálták a kötelezőt (Azenpenzem)
Életben tartotta reményeit a magyar válogatott a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságon, miután hétfőn 24-18-ra legyőzte Horvátországot a második csoportmérkőzésén.
dec. 4
7:15
Curtisnek nagy fájdalmai vannak: Ilyen állapotban van balesete után (Femcafe)
A rapper először szólalt meg a történtek után.
dec. 4
7:15
Íme az Év honlapja díj nyertese e-kereskedelem kategóriában (Femcafe)
Ez lett a legjobb.
dec. 4
7:15
Jogilag nem bűncselekmény a szexért kínált albérlet (BorsOnline)
Alighanem minden lakáskereső fiatal belefutott már olyan hirdetésbe a neten, ahol a bérleményért bizony nem (csak) pénzt, de szexet is kért a tulajdonos. A Blikk egy ilyen, Komárom-Esztergom megyei lakást kínáló férfi hirdetése kapcsán keresett fel egy ügyvédet. A jogi háttér sokaknak megdöbbentő lehet. "Lakrész kiadó munkahellyel rendelkező lány
dec. 4
7:18
A digitalizáció az első számú cél a kkv-knál (vg.hu)
A nagyvállalatok közvetíthetik az innovációt a kisvállalkozások felé, erre jó példa Debrecen, ahol az autóipari beruházások húzhatják magukkal a régió cégeit.
dec. 4
7:21
Erdogan Venezuelával üzletel (Portfolio)
Recep Tayyip Erdogan török államfő politikai és gazdasági támogatást ígért a kemény válság sújtotta Venezuelának, ahová először látogatott el a hét elején. Törökország képes fedezni a dél-amerikai szükségletek többségét...
dec. 4
7:21
Az igazi rezsicsökkentés: minden eddiginél olcsóbb lehet a szélenergia (NRGreport)
Az Európai Unió által finanszírozott EcoSwing nevű projektnek köszönhetően közel 60 százalékkal lehet olcsóbb a szélturbinák előállítása, ez pedig a szélenergia árára is komoly hatást gyakorol majd - írja a hvg.hu.
dec. 4
7:21
Rossi: vissza kell szereznünk a szurkolókat (BorsOnline)
Vissza szeretné szerezni a szurkolók bizalmát Marco Rossi, a magyar fociválogatott szövetségi kapitánya, aki szerint erre jó esélyt nyújthat az Eb-selejtező, hiszen Szlovákia és Horvátország közelsége miatt népes magyar tábor utaz­hat ki az idegenbeli találkozókra. – Fontos, hogy a szurkolók és a játékosok újra egymásra találjanak. A legutóbbi győ
dec. 4
7:23
Már 2050-ig felszámolná az üvegházgáz-kibocsátást az Európai Bizottság (NRGreport)
Az Európai Bizottság 2050-re klímasemlegessé kívánja tenni Európa gazdaságát. A testület Tiszta bolygót mindenkinek címmel hosszú távú stratégiai jövőképet fogadott el, melyben 2050-ig vázolja fel azokat az intézkedéseket, amelyek modern, versenyképes és klímasemleges gazdaság megteremtését célozzák - közölte az uniós bizottság szerdán. A tagállamo
dec. 4
7:27
Azt hitted nincs már tennivaló a télen a muskátlikkal? Csak annak lesz nyáron virágzó a növénye, aki figyel erre (Blikk)
Ezt nem lehet kihagyni!
dec. 4
7:27
Horvátországgal „nem felhőtlen” a viszonyunk (USAracing)
Nem ismerek olyan gazdasági ügyet, amelynek az értéke meghaladná a magyarok és a horvátok 800 éves barátságát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Zágrábban.
dec. 4
7:27
A Néprajzi Múzeum új épülete lett Európa legjobb középülete (HírTV)
A díjat az International Property Awards elismeréseként adták át Londonban.
dec. 4
7:33
Pavlova mézes joghurttal, mandulával (Mindmegette)
dec. 4
7:33
Ennyi bevételre tesznek szert a biztosítók -egy ábrán (ProfitLine)
Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
dec. 4
7:33
"Talán fiatalabb, mint pár ezer éves" - 17. alkalommal látogatott Magyarországra a Mikulás (ATV)
Míg a gyerekeknek csokit és cukrot, Arunnak a kis elefántnak almát és répát hozott puttonyában a finn Mikulás. Joulupukki Lappföldről érkezett Magyarországra, ma pedig a budapesti Állatkertbe látogatott el a kicsik és nagyok örömére.
dec. 4
7:33
Az izraeli hadsereg felszámolja a Hezbollah alagútjait (USAracing)
A hadsereg szóvivője szerint Izrael úgy tekint a Hezbollah tevékenységére, mint Izrael területének „felháborító és vérlázító” megsértésére.
dec. 4
7:33
LTP után: 10 gondolat, hogy miért éri meg TBSZ-t nyitni (Biztosító Magazin)
Mindjárt itt az év vége, az LTP roham után sokan kutatnak a piacon a még elérhető államilag támogatott megtakarítási formák után. Okos megoldás lehet a Tartós Befektetési Számla (TBSZ), amin az elért hozamra nem kell a kamatadót megfizessük.
dec. 4
7:33
Disney-hercegnőként szexizik Lindsey Lohan (BorsOnline)
Lássuk be, Lindsey Lohan is látott már szebb napokat: a színésznő kapcsán az utóbbi években ugyanis inkább csak a botrányok miatt lehetett írni. Most úgy tűnik, igyekszik összeszedni magát - legalábbis erre utal, hogy a Paper magazin úgy döntött, nem csak szentel neki egy fotósorozatot, de ha már így alakult, akkor digitális "Break The Internet" ki
dec. 4
7:35
Vargabéles gyümölcsökkel (Mindmegette)
dec. 4
7:37
Jackie Kennedy, az önsanyargató First Lady (Mindmegette)
dec. 4
7:39
Azta: ez a kisfiú csaknem egymilliárd forintot keresett a YouTube-csatornájával (Blikk)
Egy hétéves kifú lett a Youtube legjobban fizetett vloggere.
dec. 4
7:39
Hagyományos kókuszkocka (Mindmegette)
dec. 4
7:39
Az izraeli hadsereg felszámolja a Hezbollah alagútjait (ATV)
Az izraeli hadsereg bejelentette kedden, hogy felkutatja és felszámolja azokat az alagutakat, amelyeket a Hezbollah libanoni síita szervezet fúrt a határ alatt, hogy rajtuk keresztül hajtson végre támadásokat Izrael ellen.
dec. 4
7:39
Kapkodás az építkezési viták alapja (AQUA)
Jámbor Attila építési ügyekre szakosodott ügyvéd szerint az anyagárak és munkadíjak emelkedésére hivatkozás nem jelent automatikus felmondási vagy érvénytelenségi okot.
dec. 4
7:39
Egy anya döbbenetes vallomása: A párom 11 éven át erőszakolta a fiamat (BorsOnline)
A pokol legmélyebb bugyrait is megjárta egy Nyugat-Magyarországon élő fiatalember, akit saját nevelőapja szexuális játékszerként használt hatéves korától egészen 17 esztendős koráig. A pedofil családfőt két éve lecsukták, de a félelem és reszketés mit sem enyhült. Amikor Éva – akinek szándékosan megváltoztattuk a nevét – összejött S.-sel, már volt
dec. 4
7:41
Nemcsak borokkal, hanem teákkal is kísérhető az étkezés (Mindmegette)
dec. 4
7:43
5 ok, amiért télen könnyebben hízunk (Mindmegette)
dec. 4
7:45
Egyházi szexuális bántalmazás: budapesti papot bízhattak meg az ügyekkel (Infostart)
Jövő májusban nemzetközi gyermek- és ifjúságvédelmi konferenciát szervez Budapesten a püspöki kar fenntartásában működő Katolikus Pedagógiai Intézet. A Népszava úgy értesült, Erdő Péter bíboros felkért egy budapesti papot, hogy foglalkozzon az egyházon belüli szexuális bántalmazások ügyével.
dec. 4
7:45
Serpenyős csirkés pite (Mindmegette)
dec. 4
7:45
Halálos fenyegetések miatt marad el a tüntetők és Macron találkozója (Portfolio)
Az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek magát mérsékeltnek mondó csoportja, amely megoldást sürgetett a kormány részéről a tiltakozások megfékezésére, "biztonsági okokból" lemondta a miniszterelnöki hivatalban keddre...
dec. 4
7:45
Radics Gigit szétszedték a rajongói - "Soha nem utáltak még ennyien" (Femcafe)
Az X-Faktor mentorát nem kímélik a követők, ő pedig reagált a támadásokra.
dec. 4
7:45
Megerősítené az orosz energiacégek védelmét Putyin (NRGreport)
A külföldön tevékeny orosz energiavállalatok tevékenységének fokozott támogatását és az energetikai objektumok védelmének megerősítését irányozza elő egyebek között Oroszország új energiabiztonsági doktrínája, amelyet csütörtökön hagyott jóvá Vlagyimir Putyin elnök.
dec. 4
7:45
Díjazták a Toyota balesetmegelőző rendszerét (Márkamonitor)
A legújabb Toyota Safety Sense biztonsági csomaggal felszerelt japán Toyota Corolla Sport megkapta a legjobb, „ASV+++” minősítést a baleseti következményeket csökkentő fékrendszerért a preventív biztonságot vizsgáló JNCAP értékelésén. A tesztről látványos videofelvételek is készültek, így láthatjuk, mit észlel egy sofőr, illetve egy külső szemlélő
dec. 4
7:45
Várhatóan meghaladja a 280 ezret év végére az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma (Biztosító Magazin)
Az UNION Biztosító becslése szerint a tavalyi 242 ezerről 2018 végére akár 280 ezer fölé is emelkedhet az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma Magyarországon. Az immár csaknem öt éve elérhető termékkör egyik fontos vonzereje a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírás.
dec. 4
7:45
Bunkó DJ miatt volt kisebb botrány az Aranylabda-átadón (BorsOnline)
Mint arról korábban beszámoltunk, hétfő este átadták a 2018-as Aranylabdát Párizsban. A sportelismerést a horvát Luka Modric kapta - nemzete képviselőjeként elsőként. Azonban nem csak ő elsőzött: idén adták át ugyanis az első női Aranylabdát - mely Ada Hegerbergénél landolt. Sajnos a díjátadót egy kisebb botrány kavarta meg, a francia sztár-DJ,
dec. 4
7:45
Viharos széllel jönnek a fagyos reggelek és az ónos eső (SzMo)
Mínusz 4 fok, hózáporok várhatók.
dec. 4
7:51
Erdogan: Egy műanyag zacskóval fojtották meg az újságírót (HírTV)
Ha szükséges, az ENSZ elé visszük az ügyet, hogy a nemzetközi jog kerekedjen felül – mondta a török elnök.
dec. 4
7:51
Viharos széllel jönnek a fagyos reggelek és az ónos eső (Háziállat)
Mínusz 4 fok, hózáporok várhatók.
dec. 4
7:51
Az izraeli hadsereg felszámolja a Hezbollah alagútjait (hirado.hu)
A felfedezés gyorsasága miatt a polgári lakosság nem volt veszélyben.
dec. 4
7:51
Egy napra megkegyelmez a tél (vg.hu)
Vegyes képet mutatnak a világ tőzsdéi. Emelkedett az olaj ára. Nagyot emelkedik a hőmérséklet, de esni fog. VG-reggel.
dec. 4
7:51
Szénerőművet vesz a Greenpeace Németországban (NRGreport)
Hétmilliárd euró. Ennyit kell összerakni a németországi Greenpeace Energy vezetésével induló projektbe, hogy környezetileg, társadalmilag, energetikailag kiváltható legyen az egyik legszennyezőbb német szénerőműves érdekeltség. Az összegben a RWE Észak-Rajna Vesztfália régiójában működtetett lignitbányáinak és szénerőműveinek megszüntetése jelenti
dec. 4
7:53
Rangos elismerést kapott a Néprajzi Múzeum új épülete (vg.hu)
Az Európa legjobb középülete díj után a világ legjobb középülete díjat is elnyerte a Liget Budapest Projekt keretében épülő új Néprajzi Múzeum épülete.
dec. 4
7:54
Erősödött a Fidesz, tovább gyengült a Jobbik (hirado.hu)
Ez derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
dec. 4
7:57
Ma 200 milliárdért kötött üzletet az MNB a bankokkal (Portfolio)
Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank a három hónapos lejáraton 50, a hat és tizenkét hónapos lejáraton 75-75 milliárd forint értékű ajánlatot...
dec. 4
7:57
Nézőpont: a Jobbik gyengült, a Fideszre 3 millióan szavaznának (ATV)
Két százalékponttal növekedett a kormánypártok szavazóinak aránya októberről novemberre, a Jobbik tábora pedig pont ugyanennyivel csökkent – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatásából. Négy lista jutna parlamenti mandátumokhoz, ha most vasárnap rendeznék az EP-választásokat, a Fidesz 2014-hez képest kettővel több képviselő

Keresés