Bár a legtöbbet még mindig az erőgépek beszerzésére költötték a gazdálkodók az év első kilenc hónapjában, a szántóföldi növénytermesztéshez használt berendezések forgalma csökkent, míg a kertészetigép-eladások hatvan százalék feletti mértékben nőttek - írja a Magyar Idők.
A világ biodízel-termelése (zsírsav-metil-észter és hidrogénezett növényi olaj együtt) 36,8 millió tonna lehet 2018-ban, 4 százalékkal több, mint egy évvel korábban – idézi az F.O. Licht elemzőit friss jelentésében az Agrárgazdasági Kutatóintézet.
A Borsodi Sörgyár Kft. értékesítése az idén a piaci átlag felett bővült, árbevétele, várhatóan a tavalyihoz hasonlóan, 10 százalékkal emelkedik - mondta Vuleta Zsolt ügyvezető igazgató a vállalat pénteki budapesti sajtóbeszélgetésén. A kft. tavaly 36 milliárd forint árbevételt ért el.
Jelentősen csökkent a burgonyával, cukorrépával, kukoricával, árpával és zabbal bevetett területek mértéke Hargita megyében - olvasható a Székelyhon.ro portál cikkében.
A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázati felhívások kapcsán támogatói okirattal rendelkező kedvezményezettek által benyújtott időközi (vagyis nem utolsó/záró) kifizetési igénylések feldolgozása során számos esetben előfordul, hogy a hiánypótlást követően is marad a kifizetési igénylésben olyan hiányosság és/vagy hiba és/vagy ellentm
Az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek magát mérsékeltnek mondó csoportja, amely megoldást sürgetett a kormány részéről a tiltakozások megfékezésére, "biztonsági okokból" lemondta a miniszterelnöki hivatalban keddre tervezett egyeztetést. Eközben Emmanuel Macron államfő hétfő este minisztereivel egyeztetett a héten bejelentendő in
Napjainkra egyértelművé vált, hogy a Gmo kérdése a szakmai vitán túl, szélesebb társadalmi megítélés alá kell, hogy essen. Egyértelmű és világos állásfoglalás született abban a kérdésben, hogy a transzgenikus növényi organizmusokat nem fogják engedélyezni Magyarországon.
A nyúlhús ízletes és egészséges, alacsony koleszterintartalmú, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, éppen ezért kiváló állati fehérjeforrás – emelte ki Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár a Ix. Országos Nyúlkiállításon, Mosonmagyaróváron.
A Magyar Szarvasgombász Szövetség Szent László Szarvasgomba Lovagrendje 2018. november 24-én tartotta a Xiii. Ünnepi Évadzáró rendezvényét, amelynek helyszíne a budafoki István Pince volt. A szakmai előadások előtt a 2014-ben elhunyt Dr. Boda László intarziás képeiből és szentképeiből összeállított kamarakiállítás megnyitója zajlott.
Egyre kelendőbb a magyar bor külföldön, az idén augusztus végéig mintegy 64 százalékkal több palackos, illetve folyóbor került a nemzetközi piacokra. A kivitel várhatóan a jövőben is emelkedni fog.
A jövőben is a genetikailag nem módosított szója (Gmo-mentes) termesztését kell ösztönözni Magyarországon, emellett stratégiai cél a megtermelt mennyiség belföldi megőrzése és feldolgozása is - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn, a Budapesten tartott Szója fórumon.
Sokszor panaszkodunk a magyar egészségügy állapotára, sajnos legtöbbször jogosan. Éppen ezért örülünk, ha olyan mutatóról számolhatunk be, amiben eredményeink az EU-s átlagnál is jobbak. A 24.hu egy ilyen tényezőről adott hírt nemrégiben az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ jelentése alapján.
Az idei karácsonyfa sem sikerült a legszebbre Rómában: azonnal "töröttkének" nevezték el a megtört ágakkal a város központjában hétfőn felállított fenyőfát, amely a tavalyi, tűlevelek nélküli "kopaszkát" hivatott feledtetni.
A rendszámtáblák leszerelve, a regisztrációs matricák eltávolítva, a kocsik kibelezve – É. Imre hideg tervszerűséggel szabadult meg a két eltűnt villanyszerelő autóitól.
Újabb félelmükkel kellett szembenézniük A legbátrabb páros versenyzőinek, a ma esti adásban ugyanis az egyik legveszélyesebb feladatra kerül sor: égő autóban ülve vízbe csapódnak és elsüllyednek a párosok női tagjai. Már a megpróbáltatás gondolata is megijesztette Weisz Fannit, akit férje próbált nyugtatni, mindhiába. „Nem lesz jó, nem tudom. Nem
Egymillió euróból épít gyárat Szikszón a magyar tulajdonú, vízfertőtlenítő technológiát fejlesztő és gyártó Redo; a cég 50 új munkahelyet létesít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban - közölte a település polgármesteri hivatala az MTI-vel hétfőn.
A Krím félsziget illegális bekebelezése óta a NATO különböző politikai és gyakorlati segítséget nyújt Ukrajnának - jelentette ki Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár Brüsszelben, a kedden kezdődő, kétnapos NATO külügyminiszteri tanácskozást megelőzően tartott sajtótájékoztatóján hétfőn.
Összetartó testvérek, általában dacból úsznak, s imádják Ibi néni (93) tejbegrízét – ez mind kiderül Verrasztó Evelynről (29) és Verrasztó Dávidról (30) a Helló, tesó! c. műsorban, amely adását kedden (21 óra, Spektrum Home) láthatják a nézők.
Különböző betegségek kapcsán az orrváladék színe más és más lehet. Ennek jellege segítséget nyújt az orvosnak a diagnózis felállításában, illetve a szülő számára is tájékozódást jelent.
Izland északi részére már napok óta jelzik a havat a meteorológusok, de a mostani eredmény már jóval több a korábbi óvatos becsléseknél. Szinte naponta vastagodik, tegnap már meghaladta az egy métert. Ha marad a hideg, akkor a fehér karácsony már biztosnak tűnik ebben az országrészben.
A bőség zavarában lévő régészek, művészettörténészek, restaurátorok most azon gondolkodnak, hogy az épület mely rétegeit tudják élvezhető minőségben helyreállítani.
A te országod, a te jövőd. Most! - ilyen szövegű óriásplakátokon ajánlanak pénzt azoknak, akik hajlandóak hazatérni Németországból. Az eddigi 1200 euró helyett akár 3000 euró is elérhető számukra.
Októberben a háztartások által felvett új lakáshitelek átlagos hitelköltség mutatója enyhén emelkedett, a szerződések értéke kismértékben csökkent az előző hónaphoz képest - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Jönnek az ünnepek, amikor csúcsra jár a forgalom a konyhában. A nagy sütés-főzés közben pedig csak úgy keverednek az ételszagok, és ha nem tartod őket kordában, akár a lakás más helyiségeibe is beveszik magukat. Ne engedd, hogy az olajszag elrontsa az ünnepi vacsorát! Vesd be a legjobb konyhai szagsemlegesítőket!
Kedden Szerbia legjobb síterepén is megkezdődik a síszezon. Az első napon nem kell fizetni a síelésért, a hét többi napján, szerdától vasárnapig 20% kedvezménnyel lehet síelni. A pályákon kb. 20 cm vastag a hó.
Kósa Lajos szerint, "a New York-i CEU soha nem volt Budapesten, ezért nem tud Budapestről elköltözni, tehát logikai képtelenség”. A DK szerint ez a hétfő fekete nap a magyar felsőoktatás számára. A Jobbik szerint a CEU távozása rossz a magyar egyetemi világnak. Az LMP pedig úgy véli, hogy ez Orbán Viktor és Soros György személyes vitájának következ
Az Európa legjobb középülete díj után a világ legjobb középülete díjat is elnyerte a Liget Budapest Projekt keretében épülő új Néprajzi Múzeum épülete.
Néhány márka folyamatosan előkelő helyen szerepel a hazai újautó-értékesítési statisztikákban. Nézzük meg most, hogy mennyi pénzért lehet hazavinni fiatal, használtként a legnépszerűbb modelleket!
Miközben a kormány saját bevallása szerint nemcsak megőrizte, de emelte is a nyugdíjak értékét, egy friss statisztika szerint egyre többen vannak azok, akik jövedelme nem éri el a szegénységi küszöböt sem.
Kissé tréfát űz a síelőkkel az időjárás december elején, de valószínűleg már nem kell sokat várni, hogy megérkezzenek a hóviharok az Alpokba és velük együtt az igazi hideg. A meteorológusok a hétvégére várják a fordulópontot, a havazást és a komoly lehűlést az Alpok síterepein.
Nem alaptörvény-ellenes a legalább tízéves időtartamú bérleti díjak megváltoztatása – állapította meg az Alkotmánybíróság. Az ügyben még 2015-ben tett beadványt ötvenhat országgyűlési képviselő, a földforgalmi törvény alkotmányellenességének kimondását, egyúttal megsemmisítését kérve.