Több kellemes meglepetést is tartogat az új esztendő: csökken a tartós tej adója, nőnek a nyugdíjak és a családi adókedvezmény, sőt a minimálbér is, több pénzt kapnak azok a szülők, akik tartósan beteg gyermeküket gondozzák. A Ripost összegyűjtötte, hogyan változik az életünk január elsejétől.
Már nem Hillary Clinton, hanem Michelle Obama a leginkább csodált nő az Egyesült Államokban a Gallup friss közvélemény-kutatása szerint. Az előző elnök, Barack Obama neje 17 év után szorította le az első helyről a volt külügyminisztert, demokrata szenátort és first ladyt, a 2016-os elnökválasztás vesztesét.
Amikor elkezdtem összeírni, hogy mi történt 2018-ban, akkor megnyugodtam, hogy volt elég történés és idén sem kényelmesedtem el. Egy videót is készítettem, amit a cikk végén beágyazva megtalálsz. Kiemelek néhány fontosabb momentumot és a 2019-es tervek egy részét is megosztom veletek. Utóbbi azért is érdekes, mert már akkora a Minner, hogy előre ne
Szilveszter éjszaka a szokásosnál több járat közlekedik a fővárosi tömegközlekedésben, és a HÉV vonalon is egész éjjel járnak a szerelvények. A távolsági autóbuszok igen bonyolult rend szerint közlekednek. A szilveszteri, újévi menetrendek részletei.
Az európaiaknak 2019-ben készen kell állniuk arra, hogy az eddigieknél keményebben védelmezzék annak a nemzetközi együttműködésnek az alapjait, amely az elmúlt évtizedekben a béke zálogát jelentette, ezért pedig Németország is kész...
Szilveszter éjszaka a szokásos éjszakai járatok mellett az M2-es, az M3-as és az M4-es metró egész éjjel közlekedik, ahogy a HÉV is. Mutatjuk, mire figyelj, ha szilveszter éjszaka Budapesten belül utaznál tömegközlekedéssel. Egész...
A szabad világban nem találta a helyét, a börtönben lelt igazi otthonra a szombathelyi trafikrabló, aki korábban 20 évet ült egy lány megöléséért. A jelenség nem ismeretlen, sok rab lesz börtönfüggő.
Január elsején iktatják hivatalába a brazil elnököt, Jair Bolsonarót, akinek ígéretei komoly változást vetítenek előre Dél-Amerika legnépesebben országában.
Nincs olyan pirotechnikai termék, amit kézből kell lőni - hívta fel a figyelmet Tóth Ferenc, a NUVU Kft. ügyvezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
A Daily Mail számolt be arról, hogy a Scotland Yard – pontosabban a Metropolitan Police Service, vagyis a londoni rendőrség egy bizonyos listára felvette Samantha Markle nevét, ugyanis megítélésük szerint Meghan hercegné nővére veszélyt jelent a királyi családra.
A 2018-as év számos olyan fordulatot tartogatott a kárpátaljai magyar közösség számára, amelyek megnehezítették mindennapjait, és negatívan befolyásolták a megmaradás esélyét. Összefoglaló az oktatási törvénytől a mesterségesen generált diplomáciai botrányon át az ukrán nacionalisták fellépéséig.
A csoportos szerelem mellett kardoskodik az Index, mert az őszinte, nyitott, mentálisan fejlesztő. A kettős mérce totális, hisz' igazából csak az elvárásokat fordítják meg a poliamória prófétái.
Kétségtelen, ez a szedett-vedett színészválogatott annyit elért, hogy pár napig róluk szóltak a hírek, ám Hadházy és csapata inkább egy balhés csürhe, mintsem felelős politikusok benyomását keltette.
Donald Trump lassít az amerikai csapatok kivonásán Szíriából - mondta Lindsey Graham republikánus szenátor, miután együtt ebédelt az Egyesült Államok elnökével.
A boszniai Szerb Köztársaság belügyminiszterének lemondását követelték vasárnap este a tüntetők Banja Lukában, a tiltakozásnak a rendőrség különleges egysége vetett véget, több demonstrálót is letartóztattak.
A BUX index idén is rekordot döntött, január 23-án, 41 516 ponton érte el eddigi legmagasabb záróértékét. A vezető részvények 2018-ban vegyesen teljesítettek.
A Párizsból visszatérő Tamás kiakad az út menti óriásplakát-erdőn, ám – finom manipuláció! – csak akkor lesz egyértelmű, hogy idétlen termékreklámokról beszél, amikor már a néző reflexből a politikai propagandára asszociált.
Több mint két év óta először a zsugorodást jelző kritikus szint, azaz 50 pont alá esett a kínai feldolgozóipari aktivitást mérő beszerzésimenedzser-index értéke decemberben - derült ki a ma közölt adatokból. Ez újabb bizonyíték...
A 32 éves anyuka több mint 30 kilót hízott terhessége során, de elhatározta, hogy visszanyeri a korábbi alakját. Brianna annyira belejött a fogyókúrába, hogy végül közel 50 kilót adott le egyetlen év alatt, és még itt sem állt le! A folytatás pedig eszméletlen, ezt nézd!
Több mint két év óta először a zsugorodást jelző kritikus szint, azaz 50 pont alá esett a kínai feldolgozóipari aktivitást mérő beszerzésimenedzser-index értéke decemberben - derült ki a ma közölt adatokból. Ez újabb bizonyíték...
Január elsejétől módosul a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénykategóriáinak feltételrendszere, az új szabályok érintik a belépési és a folyamatosan teljesítendő kritériumokat.