Jövőre mobil applikáción keresztül is bejelenthetőek lesznek az autós balesetek. A mindennapokban "kék-sárgának" nevezett baleseti bejelentő mobilos verziója egyszerűbbé, pontosabbá teszi egy-egy baleset adminisztrációját - közölte a K&H Biztosító.
Kompokat bérel a brit kormány arra az esetre, ha nem lépne érvénybe a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás, és emiatt fennakadások keletkeznének a nagy-britanniai áruellátásban.
Petárda robbant fel egy 17 éves lány kezében. Évzáró ünnepséget tartottak a gyórói közösségi házban, amikor bekövetkezett a baleset - írja a Police.hu.
Idén is lesz szabadtéri óévbúcsúztató a szlovák fővárosban. Szilveszter napján és éjszaka több rendőr teljesít majd szolgálatot Pozsonyban. A városközpontban ellenőrzőkapukat állítanak fel. Prágában pedig a bársonyos forradalom 30. évfordulójára emlékeznek az újévi tűzijátékkal.
Szombaton hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk, de keleten, északkeleten, valamint délnyugaton elszórtan kisebb eső, egy-egy futó zápor előfordulhat. A Dunántúlon és helyenként a középső tájakon megélénkül az északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. Nem lesz front térségünkben.
2018 alapvetően nem volt rossz éve a világgazdaságnak. Bár a fejlett országok lassulásnak indultak, az éves átlagos GDP-növekedés globálisan így is az egyik legmagasabb lesz a válság utáni időszakban. Ennek ellenére továbbra is vannak...
Idén is rengeteg szerencsevadász várta hétről hétre, hogy kisorsolják a milliárdokat jelentő számokat. A Tippmix-királyok sem pihentek: voltak hatalmas szakítások, de jókora bukások is. Idén is rengeteg pénzt nyertek a magyarok...
"A mostani városvezetőről hamar kiderült, hogy nem független. Róla most kiderült, sok embert csapott be azzal, hogy egy országos mozgalom élére állt és a Fidesz legyőzését, az ország vezetésének átvételét tűzte ki célul" - nyilatkozta Lázár János a Rádió 7 vendégeként Rákay Philipnek.
A minden idők legjobb vajdasági kosárlabda edzőjének járó díjat az újvidéki születésű, idestova 25 éve Pécsett élő és tevékenykedő Rátgéber Lászlónak ítélték oda.
Jövőre folytatódhat a lakossági lakáshitelezés bővülése, a felvett kölcsönök pedig egyre inkább az új építésű ingatlanok felé mozdulnak a használt lakások felől - mondta a BankRáció.hu oldal hitelszakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.
Kompokat bérel a brit kormány arra az esetre, ha nem lépne érvénybe a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás, és emiatt fennakadások keletkeznének a nagy-britanniai áruellátásban. A közlekedési...
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megkérdőjelezte egy szombati lapinterjújában, hogy Románia politikailag felkészült az Európai Unió soros elnökségének átvételére január 1-jétől, noha szerinte az ország "technikailag jól felkészült" a feladatra.
Moszkva elfogadhatatlannak tartja azt, hogy Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő követeli Oroszországtól a Kercsi-szorosnál elfogott ukrán tengerészek szabadon engedését, és krími jogsértésekkel vádolja.
Moszkva elfogadhatatlannak tartja azt, hogy Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő követeli Oroszországtól a Kercsi-szorosnál elfogott ukrán tengerészek szabadon engedését, és krími jogsértésekkel vádolja. ...
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke nem ért egyet azzal, hogy 9 százalék legyen a személyi jövedelmi adó, mert szerinte az egykulcsos adó önmagában káros. Surányi György arról is szólt, hogy bár a verseny híve a munkaerőpiacon is, nem ért egyet a munka törvénykönyvének módosításával.
Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a megszorítások elsődleges célpontjai mindig a gyermekes családok voltak – jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Zoltán és a felesége két hete még teljesen céltalanul bóklásztak Budapest utcáin, ugyanis hajléktalanként kellett túlélniük a mindennapokat. Most azonban újra van otthonuk, újra van hol aludniuk, van fürdőszobájuk, tudnak mosni és tudnak főzni. A Heti Napló riportjából kiderül, hogy történt mindez.
A frakcióvezető szerint a Jobbik kiszámíthatóságot ígér, a párt magyar és angol nyelven elsőként bemutatott EP-választási programjában három fő témára összpontosítanak.
Jövőre is folytatódhat az ingatlanok drágulása, ugyanakkor az áremelkedés mértéke várhatóan az ideinél mérsékeltebb lesz - mondta az Ingatlan.com szakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.