2018. december 27. csütörtök

dec. 27
8:09
A vezérigazgató szerint az ország hírnevét öregbíti a Liget-projekt (HírTV)
Gyorgyevics Benedek úgy véli: a megvalósuló épületek a turizmusra és a befektetésekre is pozitív hatást gyakorolnak majd.
dec. 27
8:09
Magának választ jegygyűrűt Singh Viki (BorsOnline)
Nagy az öröm Singh Viki életében: először ünnepli boldogságban a karácsonyt, amit a párjának köszönhet. Tamással ráadásul annyira egymásra hangolódtak, hogy az eljegyzési gyűrűt is közösen választják ki.
dec. 27
8:12
Csütörtöki sportműsor: Southampton-West Ham United (Sport365)
Folytatódik a darts-vb.
dec. 27
8:15
Ónos eső, talajmenti fagyok - Ilyen idő várható 2018 utolsó napjaiban (Femcafe)
Mintha nem is tél lenne.
dec. 27
8:18
Orvosai jelentették be, ez vár az amerikai sztárra (Ripost)
Rengetegen aggódtak LeBron Jamesért, most végre kiderült, mi történt vele pontosan.
dec. 27
8:18
Végre egy jó tüntetés, felvonulnak a szilveszteri petárdázás ellen (Ripost)
Holnaptól kezdik meg a szilveszterkor eldurrogtatható tűzijátékok árusítását. Holnapután, december 29-én pedig Budapesten és több településen csendes felvonulással tiltakoznak a petárdázások ellen. Azt követelik: legyen vége ennek a szilveszteri őrületnek! A hangos durrogtatás miatt ezrével szöknek el otthonról a sokkolt kutyák, de a betegek, időse
dec. 27
8:18
Így gondozd a ciklámened, hogy sokáig gyönyörű maradjon (Ripost)
Az egyik legelterjedtebb, legkedveltebb télen nyíló szobanövényünk a ciklámen. Megfelelő gondozással, akár hónapig virágzik. Színpompás virágaival, tarka leveleivel otthonossá teszi a lakást.
dec. 27
8:20
Tragikus hírt kaptunk: Váratlanul meghalt a fiatal magyar sportoló (Ripost)
Fájdalmasan fiatalon, mindössze 49 évesen hunyt el Bence. Ismerősei, barátai és sporttársai is gyászolják.
dec. 27
8:21
Tömegbaleset történt az M7-es autópályán Törökbálintnál (BorsOnline)
Törökbálint térségében kilenc jármű ütközött össze csütörtök reggel - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Csámpai Attila elmondta, hogy a 13-as kilométernél, a Balaton felé vezető oldalon hét személyautó, egy kisbusz és egy menetrend szerinti busz karambolozott. A balesetben három ember sérült meg könnyeb
dec. 27
8:21
Nekifut a 320-nak a forint az ünnepek közti csendben? (Portfolio)
Minimális elmozdulással kezdte a csütörtöki napot a forint az euróval szemben, így megint 321 körüli árfolyammal indul a nap. A következő két nap kérdése lehet majd az, hogy nekifut-e a 320-as kulcsszintnek a magyar deviza. Ehhez további...
dec. 27
8:21
Kiakadtak az iraki vezetők Trump látogatásán (ATV)
Felháborodással fogadták Donald Trump előre nem bejelentett látogatását Irakban a közel-keleti ország politikusai és milíciáinak parancsnokai, az ország szuverenitásának megsértésével vádolták az amerikai elnököt.
dec. 27
8:21
Csökkentek a nemek közti jövedelmi különbségek (vg.hu)
A női foglalkoztatás növelése 20 éve nem volt olyan magas szinten Magyarországon, mint most.
dec. 27
8:21
Premier League: Most sem lesz bajnok a Liverpool? (BorsOnline)
Csak ők nem nyertek, ha karácsonykor elsők voltak.
dec. 27
8:23
Erősödött az ünnepek alatt a forint (vg.hu)
Jót tett az ünnepi kereskedési szünet a forintnak.
dec. 27
8:27
Ünnepi kókusztekercs (Mindmegette)
dec. 27
8:27
Úgy hetvenezer migráns tartózkodik a balkáni útvonalon (hirado.hu)
Stabil az utánpótlás.
dec. 27
8:27
Rang, hatalom, jó fizetés - így gondolkodnak a magyarok a foglalkozásokról (HR Portál)
Több mint negyvenezer embert kérdezett meg a statisztikai hivatal, mi a véleményük a különféle foglalkozásokról. A leginkább a tudás és a hatalom számít az átlagolt presztízsben - írja az Index.hu.
dec. 27
8:27
49 fokos hőmérséklettel ér véget az év Ausztráliában (444.hu)
Extrém hőség tarolja le épp a kontinenst, van, ahol már reggel fél 9-kor 43 fok fölötti a hőmérséklet.
dec. 27
8:29
Gyors túrós pogácsa (Mindmegette)
dec. 27
8:31
A jolly joker vendégváró: egyszerű sajtos-szezámos stangli villámgyorsan (Mindmegette)
dec. 27
8:33
Mandulás kifli fehércsokimázzal (Mindmegette)
dec. 27
8:33
Több mint százszor riasztották a tűzoltókat karácsony első napján (ProfitLine)
Több mint százszor riasztották a tűzoltókat kedden, karácsony első napján - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán a honlapján.
dec. 27
8:33
Feloszlatta magát az izraeli parlament (ATV)
Törvényt hozott saját feloszlatásáról a kneszet, és ezzel megkezdődött az április 9-ére kitűzött előrehozott parlamenti voksolás választási kampány időszaka - jelentette az izraeli tízes kereskedelmi tévécsatorna híradója szerda este.
dec. 27
8:33
Pokolgép robbant Athénban (hirado.hu)
A merénylet egy katedrális előtt történt.
dec. 27
8:33
3 ok, amiért megromolhat egy gyerekkori barátság! Figyelj rájuk! (Femcafe)
Biztosan mindenkinek van legalább egy gyerekkori barátja, akivel anno össze voltak nőve, ma viszont már nincs miről beszélgetniük. Elrontottunk valamit?
dec. 27
8:33
Angol képviselők gyűjtenek a halálra fagyott Gyuláért (BorsOnline)
Betelt a pohár Angliában egy magyar hajléktalan férfi, Remes Gyula halálával. A férfi konyhai segítőként dolgozott, de fizetéséből szállásra már nem tellett, így hajléktalanként élt a hűvös London utcáin. A 43 éves férfit a múlt héten érte a halál a Westminster metrómegállóban, szinte a parlament lépcsőjén, ahol az angol politikusok nap mint nap me
dec. 27
8:35
Top 4 villámdiéta - ha csak 1 napod van ledobni néhány kilót (Mindmegette)
dec. 27
8:37
Vöröstől a sárgáig - lencse kisokos (Mindmegette)
dec. 27
8:39
Kaszinótojás franciasalátával (Mindmegette)
dec. 27
8:39
Trump váratlanul a ramsteini katonai bázisra látogatott (hirado.hu)
Meglátogatta az amerikai katonákat.
dec. 27
8:39
A folyóba fulladt a két dél-koreai férfi, akik golfkocsijukkal zuhantak le egy kompról, miután összeütköztek egy másik golfkocsival, amit a feleségeik vezettek (444.hu)
Egészen bizarr baleset történt Thaiföldön.
dec. 27
8:39
Kovács Zoltán: Ferdít Magyarországról a New York Times (HírTV)
Az államtitkár szerint valótlanságokat állítanak.
dec. 27
8:39
Mecsetadó bevezetését tervezik Németországban (Képmás)
Végeredményként a radikalizációt is mérsékelni lehetne ezáltal.
dec. 27
8:39
Berend T. Iván: Magyarország már távol került tőlem (Tiszta Jövő)
Az újjászülető keleti nacionalizmus vagy etnicizmus, amely Kelet-Közép-Európát napjainkban elönti. Interjú.
dec. 27
8:41
Tatar beefsteak (tatárbifsztek) (Mindmegette)
dec. 27
8:41
Botrányt kavart Trump iraki látogatása (Képmás)
Trump „agresszív lépéseinek megállításával” kapcsolatban kedvezményezte egy rendkívüli ülés összehívását Szabah asz-Szaadi, az Iszláh parlamenti párt vezetője.
dec. 27
8:42
Parkettán a Barcelona, jön a nagy 180! (Infostart)
Téli sportok, de még foci is lesz a tévében csütörtökön.
dec. 27
8:43
Őszibarackos csirkecomb (Mindmegette)
dec. 27
8:45
Amerika magával húzhatja az európai tőzsdéket (Menedzsment Fórum)
Jól indulhat a karácsony utáni kereskedés.
dec. 27
8:45
2008 óta nem látott pénzmenekítés folyik a befektetési alapoknál (Portfolio)
A december 19-cel záruló héten összesen több mint 56 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők a befektetési alapokból, ami a legnagyobb mért heti tőkekiáramlás 2008. október 15-tel záruló hete óta - írja a Bloomberg. Miközben...
dec. 27
8:45
Inter-Napoli: dráma és kettős kiállítás – videó (Sport365)
A legvégén dőlt el a rangadó.
dec. 27
8:45
8 üzletláncban 32 pezsgőt tesztelt a NÉBIH, íme az eredmény (BorsOnline)
Nyolc nagyobb hazai üzletlánc polcairól összesen 32 féle pezsgőt ellenőriztek a Szupermenta termékteszt programban a Nébih szakemberei. A pezsgők 7 és 12% közötti tényleges alkoholtartalommal, valamint a „doux”, azaz édes kategóriának megfelelően, minimum 50g/l cukortartalommal rendelkeztek. Az átfogó laboratóriumi mérések során a szakemberek elvé
dec. 27
8:47
Hazard: 100., 101 - videó (Sport365)
A kanadai táblázatot is vezeti.
dec. 27
8:51
A szuverenitás arcátlan megsértésének tekintik Trump látogatását (HírTV)
Felháborodással fogadták iraki politikusok az amerikai elnök látogatását.
dec. 27
8:51
Akkorát ugrott Amerika, mint még sosem (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék hétfői zuhanása után szerdán felpattanás következett, a tengerentúli tőzsdék szárnyaltak a hét harmadik napján, a hangulatjavulást segíthette Donald Trump nyilatkozata is, miután az amerikai elnök a kedvező vételi...
dec. 27
8:51
Sportos kiegészítők érkeztek a Toyota Prius-hoz (Auto Pult)
„Versenyeztem… autóversenyző vagyok. – Szóval versenyzett… egy Priusszal? – Nem szoktam nyerni” – a Fertelmes főnökök című vígjáték párbeszédén mindig jókat lehet kacagni, különösen, hogy az elődjénél még lassabb új Prius-generációval csak fokozódott annak aktualitása. A TRD jóvoltából most végre a „száguldozáshoz” méltó kiegészítőket is beszerezhe
dec. 27
8:51
Rétvári Bence: csökkentek a jövedelmi különbségek (AQUA)
2010 óta Magyarország mind a nyolc régiójában jelentősen nőtt az egy főre jutó éves bruttó jövedelem, a növekedés átlagos üteme országos szinten meghaladja a 40 százalékot.
dec. 27
8:51
Rettegést hoz az ebeknek a szilveszter (BorsOnline)
A szokásosnál nagyobb figyelmet igényelnek a háziállatok a következő napokban, mint az év többi részében. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának Állategészségügyi Szolgálata felhívja a figyelmet arra, hogy az év vége, a szilveszter és az újév kezdetekor a petárdázások hatására nagyon sok kutya szökik el otthonról és kóborol az utcákon.
dec. 27
8:54
Céget alapított az Est Média (vg.hu)
December 21-én hárommillió forint pénzbeli hozzájárulással, 100 százalékos tulajdonosi részvétele mellett gazdasági társaságot az Est Média Nyrt.
dec. 27
8:56
Az ország hírnevét öregbíti a beruházás a Ligetben (vg.hu)
A Városliget Zrt. vezérigazgatója szerint a Liget Budapest projekt nemcsak a főváros hírnevét fogja öregbíteni, hanem az országét is.

Keresés