Donald Trump amerikai elnök hétfőn a központi bankot okolta az amerikai gazdaság várható lassulásáért. Nancy Pelosi és Chuck Schumer, a demokraták törvényhozási vezetői szerint Trump káoszba taszítja az országot.
Az emberiség történetét kielégíthetetlen telhetetlenség kíséri, az emberek tárgyakkal igyekeznek megtölteni életüket, ami azonban nem táplálja a szíveket – jelentette ki Ferenc pápa a szentestén tartott miséjén.
Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur vezetőedzője szerint az angol labdarúgó-bajnokság továbbra is kétesélyes, a tabella harmadik helyén álló csapata nem tartozik a favoritok közé.
Ne csüggedjen, ha nem sikerült olyan szépen feldíszíteni a karácsonyfáját, ahogyan szerette volna, van, akinek extrém rondára sikerült. Néhányan persze meg sem erőltették magukat, hogy kinézzen valahogy az ünnepi dísz, de az is lehet, hogy csak a legrondább díjra pályáztak. Karácsonyi vécépumpa Ez a remekmű például egy munkahelyen készült. Elképz
Az idei volt a legmelegebb év Franciaországban a rendszeres mérések múlt század eleji kezdete óta - közölte pénteken a francia meteorológiai szolgálat.
Legalább 43-an vesztették életüket és legalább 10-en megsebesültek a Kabulban egy kormányhivatal elleni támadásban, amelynek során civilek százait ejtették túszul ismeretlen fegyveresek - közölte kedden az afgán egészségügyi minisztérium.
Kitört az olaszországi Etna, Európa legmagasabb és legaktívabb tűzhányója, vastag hamuoszlop gomolyog a hegyből, a rossz látási viszonyok miatt a hatóságok lezárták a Szicília keleti partjánál lévő cataniai repülőteret.
Ismét az amerikai bokszoló zárt a kereseti rangsor élén. Floyd Mayweather ezzel már át is lépte az egymilliárd dolláros határt. Serena Williamsnek még a szülési szabadság is belefért.
A nagy autógyárak megtelepedésével együtt jár a közlekedési infrastruktúra jelentős fejlesztése, hiszen a cégeknek nemcsak autósztrádára, de vasúti pályára, sőt repülőtérre is szükségük van.
Tegnap 6 illetve 7 százalékkal zuhant a főbb olajfajták ára, ami különösen érdekes annak tükrében, hogy október óta már eleve rengeteget esett az ár. Az amerikai tőzsdéken is pánikszerű eladás volt, immár sokadik napja, a pénzügyminiszter kapkodása és Trump elképesztő intézkedései csak rontottak a helyzeten.
A karácsonyi időszakban mintegy 6 milliárd forintért vásárolnak szaloncukrot a magyarok. Egyre többen vannak ráadásul azok, akik a drágább, minőségibb termékek felé fordulnak. Átlagosan a fogyasztók tűréshatára a szaloncukor iránt...
Azoknak is jut idén meleg étel és jó szó, akik nem a családjukban, hanem magányosan vagy az utcán töltik a karácsonyt. Számos önkéntes, karitatív szervezet és a hajléktalanszállók is gondoskodnak erről.
A 40 éves Gualberto Torres-Vargas még 2014 november elseje és 2015 november 9-e között, azaz picivel több mint egy éven át zaklatott egy kislányt, ezért 38 éves börtönbüntetésre ítélték el a napokban. A kilencéves lány anyukája riasztotta a rendőröket. Arról szinte sehol nem írnak, hogyan jött rá, hogy a férfi molesztálja a kislányát. A Los Angele
A 45 éves szupermodell hétfőn szenteste jelentette be Instagramon és Twitteren, hogy eljegyezte 29 éves barátja, Tom Kaulitz, a Tokio Hotel zenésze. A bejelentés pedig nem állt másból, mint egy összebújós fotóból, amin jól látszik Klum keze az ujján a gyűrűvel, a képhez pedig mindössze annyit írt: "igent mondtam". A négygyerekes anyuka még márc
Hallottad már a “hosszú farok” kifejezést? Több területen is használják, például az internetes kereskedelemre is, de a Google keresési kulcsszavakra is szokták ezt alkalmazni. Pár hete egy előadáson beleültették a bogarat a fülembe. Most ehhez kapcsolódóan hoztam egy esettanulmányt: Vajon megéri foglalkozni a hosszabb, akár 3 szónál is nagyobb kife
Recep Tayyip Erdogan török államfő meghívta Donald Trump amerikai elnököt Törökországba a jövő évre - közölte Hogan Gidley fehér házi szóvivő helyi idő szerint hétfőn.
A karácsony az emberiség és az év egyik legszebb ünnepe. Azonban ahhoz, hogy ez a néhány nap mindenki számára valóban boldog és meghitt hangulatban teljen, nem árt, ha néhány dologban kellőképpen elővigyázatosak és körültekintőek vagyunk. Nem is gondolnánk, hogy ez a családi ünnep milyen veszélyeket rejt magában.
5%-os zuhanásával húsz havi mélységbe került kedden záráskor a tokiói tőzsdeindex, miután december 24-én pánikszerű eladási hullám bontakozott ki az amerikai börzéken. Jelen állás szerint soha nem volt még ilyen rossz decembere...