Végre itt a téli szünet, sok szülő kivette a december 27-ét és 28-át is, vagyis több, mint egy hét áll a családok rendelkezésére , hogy kipihenjék 2018 fáradalmait, felöltődjenek és ezzel együtt minőségi időt töltsenek együtt....
A listát Dr. Cseh Katalin, a Momentum korábbi elnökségi tagja vezeti, a második helyen Donáth Anna Júlia, a párt alelnöke, a harmadik helyen pedig Nemes Balázs, a párt új szóvivője szerepel.
Ha a mostani tiltakozások abbamaradnak, akkor a rendszer brutális módon megszilárdul, és a magyar igazság, a magyar jólét, a magyar demokrácia ügye sokáig elveszhet.
ÉJSZAKA: Az éjszaka folyamán többnyire borult lesz az égbolt, több helyen várható eső, záporok. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +5 és 0 Celsius-fok között alakul. 15-35 km/órás nyugati szél várható, a széllökések ereje elérheti az 55 km/órát. VASÁRNAP: Napközben is marad a borús időjárás, helyenként átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Több
Egyre jobban haladunk az élet minden területén azokkal a technológiai újításokkal, amelyeket leegyszerűsítve smart megoldásoknak nevezünk. Igaz ugyan, hogy ez a címke sokszor nem adja át a valódi mondanivalót, emiatt sokan nem is szeretik...
Folyamatos volt szombaton a forgalom a londoni Gatwick repülőtéren, amelyet szerda estétől 33 órán át zárva kellett tartani drónok észlelése miatt, és péntek este is volt egy rövidebb zárlat.
Történetének legnagyobb uniós támogatását nyerte el a HungaroControl, a Magyar Légiforgalmi Szolgálat 3,5 milliárd forintból valósíthat meg újabb fejlesztéseket, amelyek tovább erősítik a repülésbiztonságot és segítik a légiforgalmi irányítás hatékonyságát - közölte a HungaroControl.
Történetének legnagyobb uniós támogatását nyerte el a HungaroControl - 3,5 milliárd forintból valósulhatnak meg újabb fejlesztések. Európai szinten is komoly figyelem és elismerés övezi a társaság innovációs tevékenységét, az elmúlt...
Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc mellett Irakban és másutt, függetlenül attól, hogy úgy döntött, kivonja csapatait Szíriából - erről biztosította Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Ádil Abdul Mahdi iraki kormányfőt a bagdadi miniszterelnöki hivatal szombati közleménye szerint.
A WADA delegációját nem engedték a laboratóriumhoz és annak adatbázisához, pedig ez egyik feltétele annak, hogy megszüntessék az orosz sportolók eltiltását.
Új szánkókat vitt az elmúlt napokban ellopott, megrongált sporteszközök helyett a budapesti Kossuth térre pénteken a Gyimesvölgye Férfikórus, amelynek tagjait Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke fogadta az ország karácsonyfájánál.
Támogatja a kormány a Semmelweis Egyetem (SE) klinikai tömbjeinek fejlesztését, és több ingatlant is vásárol az egyetemnek - derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke elmondta, több hónapot vesz igénybe, mire előállítják a szükséges mennyiségű oltóanyagot a bárányhimlő ellen.
Bár az emberek többsége számára nem ismeretlenek a pénzügyi kiberfenyegetések, mégis 32 százalékukkal fordult már elő, hogy pénzügyi hitelesítő adataik rossz kezekbe kerültek. Jó részük soha nem látta viszont a pénzét. A...
Csaknem félmilliárd forint kormányzati támogatásból végzik el a következő két évben az egri vár állagmegóvását – jelentette be Nyitrai Zsolt, a város és a térség országgyűlési képviselője.
Rejtő Jenőt olvasni biztos szórakozás, Rejtő Jenő-darabot megnézni annál kockázatosabb vállalkozás. Nemrég mutatták be a József Attila Színházban a Vesztegzár a Grand Hotelben című zenés vígjátékot.
A kutatás szerint a 19-29 éves fiatalok több mint fele, 52 százaléka vár csekély, az inflációnál alacsonyabb mértékű fizetésemelést ebben az évben, 22 százalékuk pedig az inflációt meghaladó mértékben számít bérének növekedésére.
A legjobb appoknak járó „Best New Mobile App” Arany fokozatát nyerte az NN Biztosító protect.me applikációja. A verseny azokat az innovatív alkalmazásokat díjazza, amelyek felhasználóbarát és egyedi módon segítik a felhasználókat az élet legkülönfélébb területein.
A visszatérés az egyik legnagyobb kihívás a sportban. Súlyos sérülés, gyermekáldás után sem könnyű, hát még eltiltás után, amikor az előítéletekkel is meg kell küzdeni.
A korábbi években a REX kutyaotthon is indított karácsony idején örökbeadási kampányokat, idén azonban felhagytak vele. A tapasztalatok szerint ugyanakkor, ha nincs kampány, nincs több örökbefogadó sem az ünnepi időszakban - mondta az InfoRádiónak Koleszár István, a Rex Kotyaotthon Alapítvány igazgatója.