A Baptista Szeretetszolgálat idei Cipősdoboz akciójában mintegy 57 ezer ajándékkal teli cipősdobozt ajánlottak fel az adományozók az adventi időszakban.
Elképesztően nőtt a Budapestre érkező turisták száma az elmúlt időszakban, a "jó turistáknak" a legtöbben örülnek, a pár napra, szórakozási céllal ideérkezőknek már sokkal kevesebben. Ha a tendencia folytatódik a város kénytelen...
Az idén január-októberben a bruttó átlagkereset 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,6 százalék nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...
A botrányos mérnök hírében álló Anthony Levandowski azt állítja, hogy a történelem során először átutazta az Egyesült Államokat (San Franciscótól New Yorkig) egy saját maga által épített önvezető autóval, beavatkozás nélkül. A 3099 mérföldes, vagyis közel ötezer kilométeres utat október 26-án, a Golden Gate hídon kezdte, míg néhány óra híján négy n
Egyáltalán nincs egyszerű helyzetben az, akinek a munka, család és miegyéb mellett a karácsonyi készülődéssel is foglalkoznia kell. Azért, hogy ne legyen agyrém a bevásárlás az utolsó pillanatokban, összegyűjtöttünk néhány hasznos, egyszerűen megvalósítható tippet és tanácsot.
A sárgamellényes mozgalom tüntetéseit nyomán fizetésemelést kapnak a francia rendőrök. A rendőrszakszervezetek csütörtökre virradóra állapodtak meg a belügyminisztériummal Párizsban, hogy januártól fokozatos béremelésben részesülnek.
A Vasas SC elnöke, Markovits László Fürjes Balázs kormánybiztossal és az emberi erőforrások miniszterével működhet együtt az új teniszközpont szakmai koncepciójának megalkotásakor.
Úgy összeverekedett két Télapónak öltözött férfi egy odesszai utcán, hogy az arra járó gyerekek elsírták magukat. Az eset szemtanúi és egy Hókirálynőnek öltözött nő is próbálta őket szétválasztani - sikertelenül.
Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi kórház jó hírnevét sértette meg kijelentéseivel – a bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte.
Korszerű légvédelmirakéta-vezetési rendszer beszerzéséről döntött a honvédelmi tárca. Az erről szóló szerződést csütörtökön írták alá az Airbus képviselőivel Budapesten.
Enyhülés várható az utolsó adventi hétvégén; néhol plusz 10 foknál is melegebb lehet. Csapadékos is lesz az időjárás: kezdetben ónos eső, hószállingózás is lehet, aztán egyre inkább eső lesz jellemző – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. Pénteken alapvetően e
Az Egyesült Államok nem "a Közel-Kelet rendőre" - írta az amerikai elnök csütörtökön a Twitter közösségi portálon, s egyúttal védelmébe vette az amerikai csapatkivonást Szíriából.
Az Alteo bejelentette, hogy a társaság meghosszabbított részvényvásárlási programja keretében a cég ma 380 darab Alteo részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén, 655 forintos árfolyamon. Az Alteo bejelentette, hogy társaság 2018....
A köztársasági elnök csütörtökön aláírta a munka törvénykönyve módosítását. Nyilatkozatának végén a Munka Törvénykönyvének módosítása ellen tüntetőknek is üzent az államfő. Itt az elnöki nyilatkozat "A Munka Törvénykönyvének...
Bár a Fed a piaci várakozásoknál intenzívebb jövő évi kamatemeléseket sugallt tegnap esti döntése mellett, a dollár mégis eséssel reagált ma a nap első felében, ez pedig fellélegzést váltott ki több feltörekvő piaci deviza között...
A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását - tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát.
A bukaresti tőzsde történetének legsötétebb napját idézték elő a román kormány által tervezett adóintézkedések, amelyek a bankszektort, az energia és a telekommunikációs vállalatokat sújtanák leginkább - írta csütörtöki számában...
A magyar munkavállalók mindösszesen 59 százaléka használt számítógépet vagy valamilyen más informatikai eszközt munkája során az elmúlt 12 hónapban. Ezzel az eredménnyel a harmadik legrosszabb helyen végeztünk az EU összesített listáján...