Jacek Czaputowicz azt üzente a francia kormánynak, hogy először hozza rendbe a saját országát. A külügyminiszter a sárga mellényesek tüntetései nyomán tett engedményeket "szomorúnak" nevezte.
Tizenkét év együttlét után idén külön tölti a karácsonyt Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor. Míg a műsorvezető a kislányukkal, Nórival várja a Jézuskát, addig a rádiós az édesanyjával kettesben vacsorázik szenteste.
Habár a zsaruk szinte rögtön elfogták, minden szörnyűséget beismert, bármennyire is furcsán hangzik, a más bűnesetekben súlyosbító tényezőnek számító ittasság most a Makai Viktória futónőt szexre kényszerítő H. István malmára hajthatja a vizet. Ha egy nagylelkű bíróval találja szembe magát, akár letöltendő börtönbüntetés nélkül is megúszhatja a bru
Curtis azt állítja, szólt a szervezőknek, hogy nem lesz jelen a múlt vasárnapi jótékonysági eseményen, ahol hátrányos helyzetű gyerekek várták. Az orvosok szerint azonban nekik senki nem jelezte a lemondást.
Komoly veszélyt jelent, ha az Egyesült Királyság a kilépést szabályozó megállapodás jóváhagyása nélkül távozik az Európai Unióból, az ilyen megoldás Brüsszel csatavesztése lenne - jelentette ki a lengyel külügyminiszter Varsóban a külföldi tudósítókkal rendezett szerdai találkozón.
Ez még nem törvény, hanem Herbert Kickl osztrák belügyminiszter vadonatúj ötlete. A politikus szerint javaslata azokkal szemben is tisztességes lenne, akik nem tudnak megfizetni egy embercsempészt.
Az Intersport Síaréna közzétette nyitvatartását az ünnepi időszakra. Ebből az látszik, hogy nincs megállás, naponta lehet síelni Eplényben változó nyitvatartási idővel és jegyárakkal.
A 2019. évi AgromashExpo, AgrárgépShow kiállítás termékfejlesztési díj pályázatára rekordszámú, 41 db pályamű érkezett be.A különdíjasok bemutatását folytatjuk.
A karácsonyi nagybevásárlás utolsó napjaiban különösen nagy veszélyt jelent a hamisított és ellenőrizetlen forrásból származó műszaki termékek megjelenése, ezért körültekintően érdemes vásárolni, akár online felületen, akár boltban, hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).
Demján Sándor halálával a VOSZ-ban természetszerűleg felmerült az utódlás kérdése, és olyan bizalommal fordultak felém az elnökség és az ellenőrző bizottság tagjai, hogy nem mondhattam nemet a jelölésre – mondta a Világgazdaságnak Tolnay Tibor, a szövetség nyáron megválasztott elnöke. Szerinte a sikeres jövőhöz versenyképes vállalatok kellenek.
A Dél-Amerikában referenciának tekinthető kolumbiai piacon marketingértéke van a most elnyert NATO-minősítésnek – mondta a Világgazdaságnak Kósa Gábor, az OTT-One fő részvényesének (iSRV Zrt.) tulajdonosa, a high-tech biztonságtechnikai üzletág vezetője.
Ma már szabványként kötelező a nappali menetfény, persze csak az új autókon. Ez viszont több problémát is felvet, hajlamosak vagyunk miatta elfelejteni felkapcsolni a fényszórót, ami hatalmas hiba a többi közlekedővel szemben.
Napi 616 forint. Átlagosan ennyiből kell megoldania egy napi étkezést a magyaroknak. Ez persze az átlag, benne vannak azok, akik sokkal többet, és azok is, akik még ennyit sem költenek ételre naponta. A Statisztikai Hivatal frissen publikált adataiból az is kiderül, hogy még így is az étkezés jelenti a legnagyobb tételt a családok költségvetésében.
A svájci médiát egy zöld Lamborghini képei járták be az utóbbi napokban. A képeken jobbára azt látni, hogy a hóban elakadt luxusautót a ratrakosok mentik ki. Azóta a síterep vezetője, a szemtanúk és az érintettek szóvivője is kommentálta az esetet.
Felcsúton ha felkészítésről, edzőtáborról vagy versenyekről van szó, a résztvevő focisták már-már luxuskörülmények között is megszállhatnak. Minderre a fedezetet nem a tehetős tulajdonos, hanem a közpénznek tekinthető TAO-támogatás biztosítja.
Többen állnak ma kényes döntéshelyzet előtt: jövedelmük már megengedné a lakáshitel felvételét, nem áll rendelkezésre ugyanakkor önrészül szolgáló megtakarítás. Sokaknak csábító lehet az alacsony kamatkörnyezet, és ha az elemzői...
Egymillió vendéggel nőhet 2020 után hazánk négy kiemelt turisztikai térségének látogatottsága, ennek érdekében további 40 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai programok.
A 2024-es budapesti olimpiát ugyan sikerült megtorpedózni, de a sportlétesítmény-fejlesztések azóta sem álltak le, naponta hallani új híreket arról, hol milyen stadion vagy sportcsarnok épül. Emellett az infrastruktúra-fejlesztésekben...
Sem a jövő évi minimálbér, sem pedig a garantált bérminimum összegében nem jutottak dűlőre a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának szerdai ülésén.
A fogyasztók szerint az okoshangszórók rövidesen, a családtagokhoz hasonlóan, részt vesznek a családi vitákban. A virtuális asszisztenst használók szerint három éven belül elterjednek a hangulatunkat értelmezni képes berendezések. A kiterjesztett valóság (AR) és virtuális valóság (VR) felhasználók részéről komoly igény mutatkozik a közvetlen, virt
– Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten Tarlós István főpolgármester, miután a szálló por légszennyezettségi szintje december 18-án nyolc, 19-én hat mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökre virradó éjszaka az MTI-vel.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint december 10-16. között az országban tízezer fő, az előző hetinél 24,3%-kal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A betegek 21,9%-a gyermek, 37,6%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 26,4%-a, 14,1%-u
A csecsen fiú mindössze 13 éves, ugyanakkor már több tanintézetet is megjárt. A rendőrség azonban tehetetlen a sráccal szemben, amíg a kölyök be nem tölti a 14. életévét.