Valamennyire jó hír, hogy a World Economic Forum jelentése szerint a nemek közti szakadék egy kicsit csökkent, viszont más kérdés, hogy még így is 202 évig tartana minden egyenlőtlenséget megszüntetni. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy Izland vezeti a listát, míg a WEF szerint Magyarország nagyon gyengén teljesített, ezért megnéztük, hogy me
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) felmérése szerint az októberi adatok alapján a harmadik negyedévi konjunktúramutató stagnált, az előző negyedévi 42 ponton állt.
Sportsikereket ért el jégtáncosként, egy multicég vezetőjeként nemzetközi tapasztalatra is szert tett. Tóth Attila most mégis saját vállalkozásában, a borok világában érzi magát igazán szabadnak.
Eladta 16 megawattos visontai naperőművét, továbbá bükkábrányi rekultivált bányaterületét az Opus közvetett tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Zrt. (MERT). Az értékesítésekkel a vállalat menedzsmentjének célja, hogy végrehajtsa...
Az európai strukturális és beruházási alapok keretében 2017 végéig 405 milliárd euró befektetés valósult meg az Európai Unió (EU) reálgazdaságába - közölte az Európai Bizottság szerdán az öt európai strukturális és beruházási...
A BIF szerdai tájékoztatása szerint a társaság ingatlan adásvételi szerződést írt alá az Elmű I. kerületi ingatlanjára. A BIF szerdán bejelentette, hogy az ELMŰ 1/1 arányú tulajdonát képező, a Budapest, I. kerület 6775 helyrajzi...
Mivel az Egyesült Királyságban továbbra is bizonytalanság övezi az EU és az Egyesült Királyság között 2018. november 25-én létrejött, a kilépésről rendelkező megállapodás parlamenti megerősítését - és tekintettel az Európai...
Sikeresen zárultak az idei innovációs pályázatok, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) pályázatain a meghirdetettnél nagyobb összeghez, összesen csaknem 80 milliárd forinthoz jutottak a jelentkezők - közölte...
108 év kell hozzá, hogy a nemek közötti szakadék eltűnjön. És 202 év ahhoz, hogy a hasonló munkakörű, beosztású nők ugyanannyit keressenek, mint a férfiak.
Átadták a dolgozói díjakat az Országos Onkológiai Intézet karácsonyi ünnepségén szerdán Budapesten, a Pro paciente-díjat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az intézmény volt főigazgatója vehette át.
Az emelt hasmagasságú modellek elképesztő térhódítása mára több lett, mint egyszerű divat: az elmúlt időszakban gyakorlatilag teljesen átvették a hatalmat az SUV-k, aminek egyik legszemléletesebb példája az, hogy már a kevésbé hozzáértők is tudják, hogy a terepjáró és a szabadidőautó bizony közel sem ugyanaz a kategória. Mi sokszor ki is emeljük, h
Az európai zöldek vitát akarnak a magyar helyzetről az EP januári plenáris ülésén,mivel a legfrissebb magyar fejlemények komoly aggodalomra adnak okot.
Komédia, de a legfeketébb fajtából. Félreértések sorozata, amelyek krimivé állnak össze. A Centrál Színház legújabb bemutatója David Lindsay-Abaire amerikai szerző Tökéletlenek című darabja, amelyet Szikszai Rémusz rendezett a Kisszinpadra.
Eladta 16 megawattos visontai naperőművét, továbbá bükkábrányi rekultivált bányaterületét az Opus Global Nyrt. közvetett tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Zrt. - közölte az Opus.
Május végén ismét megrendezik Pekingben a város és a kínai kormány által szervezett nemzetközi szolgáltatóipari kiállítást, amit tavaly is több százezren látogattak meg.
Napirendre tűzné a magyarországi helyzet kérdését a zöldpárti frakció az Európai Parlament (EP) januári plenáris ülésén, a képviselőcsoport szerint ugyanis a legfrissebb fejlemények komoly aggodalomra adnak okot.
Ősszel egy kínai cég által vezetett konzorcium szinte visszautasíthatatlan ajánlatot tett a finn Amer Sports cégre. A finnek, többek között az Atomic és a Salomon tulajdonosai, elgondolkodtak az ajánlaton és a részvényeseiket is arra biztatják, hogy fogadják el a kínaiak felvásárlását.
Több megyében tartós ködre, illetve ónos esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Fotó: Pixabay Az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: a Nyugat-Dunántúl kivételével több helyen előfordul zúzmarás köd. Kisebb hószállingózás, ónos szitálás néhol továbbra is várható. Csütörtök hajnalra, reggelre a látási viszonyokb
A Fidesznek november közepe és december eleje között egy hajszállal, mintahibán belül, 36-ról 35 százalékra csökkent a tábora a Závecz Research kutatása szerint.
A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 105 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki négy, kútfúrással foglalkozó vállalkozásra, amiért egyes közbeszerzések pályázóiként a verseny korlátozásáról állapodtak meg...
Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár utasította a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetőjét, hogy az Encsi Járási Hivatal hivatalvezetőjét azonnali hatállyal függessze fel az állásából - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.