Feljelentést teszt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Kunigunda utcai épületet védő biztonsági szolgálat, mert az épületben szolgálatot teljesítő biztonsági őrök egyike megsérült.
Theresa May brit miniszterelnök hétfői bejelentése szerint a londoni alsóház a január 7-én kezdődő héten folytathatja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló vitát, és az utána következő héten szavazhat a megállapodásról.
A Robinhood nevű, egyszerű tőzsdei kereskedést lehetővé tévő szolgáltatás bejelentett egy új folyószámlát, majd villámgyorsan kénytelen volt visszakozni. A tanulság? Nem árt beszélni a szabályozóval.
Megtartották a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását: a Liverpool a Bayern Münchennel, az Atlético Madrid a Juventusszal, a Tottenham a Borussia Dortmunddal került össze – ez a három párosítás tűnik a slágernek a nyolcból. A mérkőzéseket február közepétől március közepéig öt hét alatt játsszák le.
A 31 éves szépség munka közben rosszul lépett és ezért el kellett látni a lábát. Ráadásul nem is akármikor, hanem a Miss Universe döntőjének forgatása alatt.
Sem a képviselők, sem az ellenzéki politikai aktivisták nem állhatnak a törvények fölött - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner portálon hétfőn megjelent interjúban.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter interjút adott a Mandinernek. Beszélt többek között a túlóratörvényről és az önálló közigazgatási bíráskodásról is.
Theresa May brit miniszterelnök hétfői bejelentése szerint a londoni alsóház a január 7-én kezdődő héten folytathatja a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételeiről szóló vitát, és az utána következő héten szavazhat a megállapodásról.
Rendőrök jöttek, akik a birtokvédelmi intézkedésre hivatkozva felszólították az ellenzéki képviselőket, hogy távozzanak, ellenkező esetben rendőri intézkedésre fog sor kerülni.
Kezdetben az ország nagy részén túlnyomóan borult időre számíthatunk, majd éjszaka egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, és kedden alapvetően változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütéssel.
Az afták kisméretű fekélyek a szájban, melyek a beszédet és étkezést is megnehezíthetik. Gyakori, rendszerint maguktól gyógyuló jelenségek, melyet majdnem minden ember megtapasztal legalább egyszer életében.
Nagyot estek múlt hét végén az amerikai tőzsdék, ma az iránykeresés a jellemző, csak mérsékelten mozdultak el a vezető részvényindexek. A múlt pénteki 1,5-2,5 százalékos esés után egyelőre iránykeresés a jellemző a vezető amerikai...
Statisztaszerepet kapott a Tanár című sorozat második évadában Kálló Roland. A fiatal modellről és leendő divattervezőről júliusban írtunk először, akkor mesélt szomorú gyerekkoráról, arról, hogy nevelőapja verte és folyamatosan megalázta. Később a kecskeméti SOS Gyermekfaluba került, ahol egyenesbe jött az élete. – Nemrég megkeresett a nagynéné
Miután ma az ellenzéki Munkáspárt felől elterjedt, hogy Theresa May brit kormányfő ellen bizalmatlansági indítvány benyújtását tervezik, ha nem árulja el, hogy mikor akarja megszavaztatni a parlament alsóházával az általa összehozott...
Este fél 9 előtt csatlakoztak a székház előtti tüntetéshez az addig bent várakozó politikusok. A nap folyamán Varju László megsérült a biztonsági őrökkel való dulakodásban, őt mentő vitte el. Az MTVA előtti tüntetésen Szabó Tímea beszédében Pintér Sándor lemondását követelte. Az épület előtt hatalmas a rendőri jelenlét és már azt is bejelentették,
A túlóratörvényben a NER totálisan inkompetens, részben korrumpált, kooptált, részben eszköztelen, egészen tehetségtelen ellenzéke látta meg a lehetőséget.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöksége elfogadta Csoltó Gábor elnök lemondását, és megbízta Nagy Elek általános alelnököt, hogy a kamara képviseletében eljárjon az új elnök megválasztásáig - közölte a BKIK elnöksége...
Rendkívüli parlamenti ülést és vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ellenzék, mert értékelésük szerint több országgyűlési képviselő mentelmi jogát is megsértették a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában.
Az ellenzéki pártoknak óriási a felelősségük abban, hogy néhány tüntető az erőszak alkalmazásától sem riad vissza, ugyanis az ellenzéki politikusok füstbombával dobálják a rendőröket, az ellenzék pedig legitim politikai eszköznek fogadja el az erőszakot - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner portálon megjelent interjúban.
Szombaton adták át a Vécsey Károly és a Schweidel József utcát, melyek teljes egészében önkormányzati beruházás segítségével, összesen 91 millió forintból épültek meg. A rendezvényen az időjárásra való tekintettel, egy hókotró avatta fel az útszakaszt, valamint az érdeklődőket teával, forralt borral és süteménnyel várták. Az összesen 264 méter hoss
Az ellenzéki pártok 3. kerületi politikusai fordultak nyílt levélben a kerületi jegyzőhöz, miután birtokvédelmi eljárást kért tőle az MTVA vezérigazgatója.