Ismét több tízezren vonultak csütörtökön az utcákra a francia nagyvárosokban a legradikálisabb szakszervezet a CGT felhívására, hogy második alkalommal tiltakozzanak a tervezett francia munkajogi reform ellen
Egy belvárosi kávézóban tárgyalt Nagy Ajtony Csaba ügyvéd, Simicska Lajos nagyvállalkozó unokaöccse és jogi bizalmasa egy amerikai közvetítővel arról, hogy Simicska Lajos nagyvállalkozó a teljes médiabirodalmát eladná - értesült az Origo
Komoly anyagi támogatást nyújt a magyar kormány a Magyar Közösség Pártja médiastratégiájára. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta, erről már a kormánydöntés is megszületett, melynek köszönhetően összesen 1,6 millió euró (490 millió forint) érkezik erre a célra a Felvidékre.
Julian King azt állította, hogy a magyar politikusok nem is hozták szóba az amerikai milliárdost budapesti tárgyalásain. Pedig határvédelmi ügyekben King az illetékes brüsszeli főbürokrata.
Párizs - Meghalt a páratlan vagyonnal rendelkező francia üzletasszony, a L’Oréal örökösnője, Liliane Bettencourt, akit 2017-ben a Forbes a világ leggazdagabb nőjének választott.
A csütörtöki kormányinfón a kancelláriaminiszter arra panaszkodott, hogy sokat kell utaznia Hódmezővásárhelyről Budapestre, mert nem költöztek fel a családjával.
Az érthető Dél-Szlovákiáért címmel pályázatot hirdet a Rákóczi Szövetség szlovákiai vállalkozások és civil szervezetek részére, a magyar nyelvhasználat előmozdításáért
Klaus Iohannis román államfő lemondta októberre tervezett ukrajnai látogatását az új ukrán oktatási törvény elfogadása miatt, ami szerinte nem egyeztethető össze a "kölcsönös jóindulat" szellemével és drasztikusan korlátozza az Ukrajnában élő román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz
Melbourne - Egy édesanya biztos abban, hogy ismeri azokat, akik felelősek a halott lánya megerőszakolásáért, de a rendőrség nem hajlandó kikérdezni őket.
A MOB elnöke szerint korcsolyaszámokat rendezhetnénk a téli olimpián Nyári olimpiai pályázat előtt népszavazást kellene tartani Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a TV2 I/I Azurák Csabával című műsorában...
5 fiatalember megerőszakolt egy 16 éves lányt, egy házibuliban Békéscsabán. Lapinformációk szerint a lányt - aki másnap semmire sem emlékezett - elkábították, aztán becstelenítették meg. A fiúk végül saját magukat buktatták le, mert az erőszak közben készített fényképeiket megosztották az ismerőseikkel. Részletek a videóban.
Kilencvennégy éves korában elhunyt Liliane Bettencourt francia milliárdos, a L'Oréal kozmetikai vállalat örököse - közölte lánya, Francoise Bettencourt-Meyers.
Donald Trump kemény kirohanást intézett Észak-Korea ellen a legutóbbi ENSZ-ülésen Észak-Korea teljes megsemmisítése is szóba került Első körben ülönböző szankciókkal sújtanák Észak-Koreát Kemény szavak A hét elején szokatlanul...
A 19-29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka tervezi a külföldi munkavállalást. Azonban nemek között jelentősek az eltérések: a dolgozó férfiak fele, míg a nők mindössze 16 százaléka keresné kenyerét külföldön - derül ki a K&H...
Az őszi hidegben a hajunk könnyebben kiszáradhat, töredezhet, így még több figyelmet igényel. Következő termékajánlónk segít, hogy megfelelően ápolhasd tincseidet.
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésének napirendjén ismét szerepel a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ nyílt pályázati eljárás lefolytatása útján történő értékesítéséről szóló javaslat, amelyet a testület júniusi ülésén visszavont az előterjesztő.
Bár a Visegrádi Négyek szövetsége a menekültkérdésben egységesnek tűnik, külpolitikai szakértőnk szerint egyre nagyobbak a repedések, amelyeket persze Európa igyekszik újabb és újabb ékekkel növelni. A V4 helyett hamarosan átállhatunk egy Varsó-Budapest tengelyre, a keleti-illiberális fordulat azonban megtette hatását: Magyarország elszigetelődött
Elhunyt Liliane Bettencourt, a L'Oreal egyik tulajdonosa A francia üzletasszony a Forbes listáján a leggazdagabb nő volt, és a 20. leggazdagabb ember 94 éves korában elhunyt a L'Oreal tulajdonosa, Liliane Bettencourt. A francia üzletasszonynak...
Az MTA KRTK Világgazdasági Intézet főmunkatársa, kutatócsoport-vezetője, Éltető Andrea legújabb írásában a katalán helyzetről írt egy összefoglaló anyagot.
Magyarország erejét Széchenyi-díjasai mutatják meg igazán - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Széchenyi-díjjal kitüntetettek tiszteletére adott vacsorán a Pesti Vigadóban csütörtök este
Theresa May brit miniszterelnök londoni kormányforrások szerint "nyitott és nagyvonalú" javaslatot tesz pénteki firenzei beszédében az Európai Uniónak.
Az északi szakasz lezárásával párhuzamosan elkezdődik a vonal teljes alagútrendszerének korszerűsítése, ezért hétvégeken a teljes vonalon nem jár majd a 3-as metró - derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott tájékoztatóból.
Elhunyt Liliane Bettencourt, a L'Oreal egyik tulajdonosa A francia üzletasszony a Forbes listáján a leggazdagabb nő volt, és a 20. leggazdagabb ember 94 éves korában elhunyt a L'Oreal tulajdonosa, Liliane Bettencourt. A francia üzletasszonynak...
Tizenkétezer eurós bónuszt és 10 ezer eurós fizetésemelést ajánlott a Ryanair ír fapados légitársaság azon pilótáinak, akik hajlandóak átütemezni szabadságukat. A Reuters csütörtökön azt írta, hogy Michael O'Leary, a társaság...
Klaus Iohannis román államfő lemondta októberre tervezett ukrajnai látogatását az új ukrán oktatási törvény elfogadása miatt, ami szerinte nem egyeztethető össze a "kölcsönös jóindulat" szellemével és drasztikusan korlátozza az Ukrajnában élő román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz.
Kilencvennégy éves korában elhunyt Liliane Bettencourt francia milliárdos, a L'Oréal kozmetikai vállalat örököse - közölte lánya, Francoise Bettencourt-Meyers
Az északi szakasz lezárásával párhuzamosan elkezdődik a vonal teljes alagútrendszerének korszerűsítése, ezért hétvégeken a teljes vonalon nem jár majd a 3-as metró - derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott tájékoztatóból