Két-három hónap alatt akár az 50 százalékot is elérte bizonyos esetekben az építési költségek drágulása, ami nemcsak a lakás-, de az irodafejlesztőket is nagy kihívás elé állítja. A beruházóknak emellett figyelniük kell a megváltozott...
Anglia - Egy bátor fiatal fiú arról beszélt a reggeli beszélgetős műsorban, hogy milyen sértéseket kellett elviselnie csak azért, mert cigánynak született.
Szeptember második hetében megkezdődött a napraforgó betakarítása. Az eddigi adatokból már látszik, hogy a termés az aszály miatt nem lesz kimagasló, de nem akkora a visszaesés a tavalyihoz képest, mint például búzából volt. Az országosan termett, várhatóan 1,8-2 millió tonnás mennyiségből azért még bőven marad exportra is. Az árak jelentősen alulm
Tizenkétezer eurós bónuszt és 10 ezer eurós fizetésemelést ajánlott a Ryanair ír fapados légitársaság azon pilótáinak, akik hajlandóak átütemezni szabadságukat.
Zavart okozhat a hamarosan kezdődő ünnepi szezonban, hogy már a futárcégeket is elérte a munkaerőhiány – derül ki a GKI Digital frissen közzétett iparági jelentéséből.
3 hónappal ezelőtt egyszer már megpróbálták a fővárosi közgyűlés elé vinni a Bálna eladását, a javaslatot azonban visszavonták. Jövő hét szerdán viszont újra tárgyalhatják.
A visegrádi csoport (V4) országai és az Egyesült Államok egymás természetes szövetségesei - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonban
A Figyelő szerint újabb rezsicsökkentést kaphatnak a magyar háztartások, ugyanakkor egyelőre még nincs eldöntve, hogy milyen formában és mikor fog megvalósulni. Az energiaszolgáltatókkal már megkezdődtek az egyeztetések, és a Fidesz...
Szerkesztőségünkben teszteltük, hogy mire képes a nemrég megjelent kissé büdös, ám jól kinéző középkategóriás okosóra, a MOVETIME. Használtuk futás közben, együtt aludtunk vele és hadonásztunk is, hátha felébred. A tesztelésbe...
Folytatódnak a járattörlési botrány a Ryanairnél. Az ír diszkont légitársaság közzel 2000 járatot töröl a másfél hónap alatt, a vezérigazgató, Michael O'Leary saját bevallása szerint azért, mert nem voltak elég előrelátók...
Átfogó és egységes járványvédelmi vizsgálatot indít a Baromfi Termék Tanács (BTT) kezdeményezésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a magyar baromfitartóknál, az őszi vizsgálatokat a madárinfluenza megelőzése érdekében indítják
A Tesco magyarországi áruházaiban 944 556 tonna élelmiszert értékesített a 2016-2017-es üzleti évben, ugyanakkor 19 233 tonna beszerzett élelmiszert már nem tudott eladni, ebből 3421 tonna el nem adható, de emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert rászorulóknak adományozott, míg 5755 tonna részben emberi fogyasztásra alkalmas, részben sérült élelmi
Átfogó és egységes járványvédelmi vizsgálatot indít a Baromfi Termék Tanács (BTT) kezdeményezésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a magyar baromfitartóknál, az őszi vizsgálatokat a madárinfluenza megelőzése érdekében indítják.
Már májusban lehetett arról olvasni, szociális alapú áram- és gáztarifákat tervez bevezetni a kormány. A Figyelő arról ír, valamilyen formában ismét rezsicsökkentés lesz, már csak az kérdés, hogyan. Az Index szúrta ki...
A tanyai élet a mai napig egyedi kultúrát közvetít, építészeti, nyelvi, néprajzi és tájképi sajátosságainak köszönhetően nem csupán a magyar nemzet, de Európa különleges kulturális szegmensét is jelenti V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár szerint.
Száznál több bevándorló és menekült tűnt el, miután a hajójuk elsüllyedt a nyugat-líbiai partoknál - közölte csütörtökön a líbiai haditengerészet túlélőkre hivatkozva.
A brit miniszterelnök londoni kormányforrások szerint "nyitott és nagyvonalú" javaslatot tesz pénteki firenzei beszédében az Európai Uniónak. Theresa May csütörtökön szokatlanul hosszú, két és fél órás kabinetülést tartott, amelyen...
A Budapest Bank privatizálásáról, a forint árfolyamáról és a járulékcsökkentésről is beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Reuters hírügynökségnek.
A tanyai élet mindig is a természeti-táji adottságokhoz alkalmazkodó hagyományos gazdálkodási tevékenységet jelentett és mind a mai napig egyedi kultúrát közvetít - építészeti, nyelvi, néprajzi és tájképi sajátosságai révén a tanyák nem csak a magyar nemzet, de Európa különleges kulturális szegmensét is jelentik
Nagyszabású járványvédelmi auditokra számíthatnak a közeljövőben a baromfitartók. A hatósági vizsgálatok célja a madárinfluenza megelőzése, melynek felbukkanására az őszi-téli vadmadárvonulások idején ismét nagyobb az esély. Az akció a Baromfi Termék Tanács (BTT) kezdeményezésére indul, lebonyolításához a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területileg illetékes kormányhivatalok…
A végső kétségbeesés jeleként értékelte Donald Trumpnak az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszaka általános vitájában Iránnal kapcsolatban elhangzott "olcsó, csúf, ostoba és minden valóságot nélkülöző" megjegyzéseit az iszlám köztársaság legfőbb vallási és politikai vezetője.
Hári János hazatér. Sportnyelven fogalmazva ugyan csak másodszándékból esett a választása a Fehérvárra, de ez a lényegen nem változtat, a magyar jégkorong kirakatcsapata nagy fogást csinált vele.
A Fed Nyíltpiaci Bizottságának szerda esti ülése a várakozásoknak megfelelő eredményt hozott: kamatemelés nem történt, és bejelentették a Fednek a monetáris szűkítés irányába tett lépéssorozatát, azaz a mérlegfőösszeg csökkentésének programját, amely október 1-én kezdődik, és amely szerint a Fed havi 10 milliárd dollárral csökkenti eszközállományát