Az új dízel autók a közhiedelemmel ellentétben már nem bocsátanak ki kevesebb szén-dioxidot felhasználásuk során, mint az új benzines társaik - állítja a német Funke a szövetségi közlekedési minisztérium válaszára hivatkozva. ...
Azt mondja, hogy az újság nem vesz részt a politikai mozgalma építésében, a mozgalom alakulásáról szóló cikket pedig azért kellett először visszavonni majd újra kitenni, mert az első verzióban nem szerepelt az alakuló sajtótájékoztató időpontja.
Elindult 1,5 milliárd forintos kerettel a gázkonvektorok cseréjére kiírt pályázat az Otthon melege programban, ami legalább 5-6 ezer sikeres pályázatot jelenthet – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csator
A mobilalkalmazásba 2,5 másodpercenként belép valaki, lcserélik az internetbankot és lassan száműzik a papírt a bankfiókokból - dübörög a digitalizáció a CIB-nél.
A levelek felületén most érlelődnek az áttelelő gombatestek. A legjobb ha letermés után frissiben összegyűjtjük és eltávolítjuk a letermett növényi részeket. Növényvédelmi előrejelzés 2017. ősz
A Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer kiépült, a hozzá kapcsolódó ellenőrzésekkel a hatóság már "mindent lát" és rögzít. A mérőpontokat mutató térképet cikkünkben láthatja.
Egyre kínosabban alakul a Párizsi Klímaegyezmény körüli helyzet az Egyesült Államok számára: miután Nicaragua is megerősítette, aláírja a megállapodást, így már csak az USA és Szíria neve hiányzik a klímaváltozás elleni globális...
A gazdasági fellendülés miatt gyorsan fejlődik Debrecen és agglomerációjának ingatlanpiaca. A megyeszékhely lakáspiaca is igyekszik lépést tartani ezzel az irammal. Az ingatlanokért munkások, egyetemisták és külföldi befektetők is versenyben vannak. A környező településeken még olcsóbban lehet ingatlanhoz jutni, de a be- és kiköltözőkkel együtt az
Továbbra sem magas a hazai infláció annak ellenére, hogy szárnyalnak a bérek. Az MNB így nem is változtat érdemben inflációs előrejelzésén, úgy véli, hogy a 3 százalékos jegybanki cél 2019-ben fog megvalósulni. Így egyelőre a monetáris politika sem változik, a szigorítás még távoli lehetőség, sőt, egyelőre még a lazítás folytatódik.
A kvóták bevezetése önmagában nem megoldás a menekültválságra - jelentette ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Tobias Zech, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségi parlamenti képviselője
A Lamborghini kisebbik sportautója egyben a márkakupa versenyautójának alapjait is adja az olaszoknál, és nincs ez másként a Huracán esetében sem. A Super Trofeo névre hallgató változatot a gyáriak sportrészlege, a Squadra Corse, és a Dallara közösen alkotta meg, sőt, a szépség kedvéért még a Lamborghini Centro Stile dizájnstúdió is beszállt a fejlesztésbe. Az új változattal együtt jelentették be,…
A magyarok 22 százaléka úgy gondolja, hogy nyugdíjasként a jelenleginél kevesebb ideje marad majd olyan tevékenységekre, amit szeret – derült ki az OTP Öngondoskodási Indexéből. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt 11 százalékról a duplájára emelkedett azok aránya, akik nem számítanak boldog nyugdíjas korra. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint ez a bizonyt
Szerkesztőségünkben teszteltük, hogy mire képes a nemrég megjelent kissé büdös, ám jól kinéző középkategóriás okosóra, a MOVETIME. Használtuk futás közben, együtt aludtunk vele és hadonásztunk is, hátha felébred. A tesztelésbe...
A születésszám növekedése érdekében családbarát szülészeteket alakít ki a kormány - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Gyermekorvosok Társasága kongresszusának megnyitóján csütörtökön Győrben
A Facebook veszélyesnek minősítette és betiltotta a mianmari rohingja lázadócsoport, az Arakáni Rohingja Üdvhadsereg (ARSA) oldalát - számolt be szerdán a közösségi portál.
Úgy nyolcéves lehettem, amikor apám félrehívott, hogy szeretne mutatni valamit. „Eljött az idő” – mondta sokat sejtetően, és előhúzott az íróasztal fiókjából egy kulccsal nyitható faládikát. A hozzá való kulcsot rövid keresgélés után egy kis tálkából, a gemkapcsok közül vette ki. Kinyitotta, majd hatalmas műgonddal kivett belőle egy jól láthatóan
A jegybank legfrissebb Inflációs jelentése szerint az inflációs cél fenntartható elérése az eddig vártnál egy negyedévvel később, 2019 közepén valószínű, a beruházások gyorsan emelkednek és a lakossági fogyasztás is tovább bővül – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ideiglenesen hatályba lép mától az EU és Kanada között létrejött átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás. A Magyar Természetvédők Szövetsége azt kérte a kormánytól és az Országgyűléstől, hogy ne ratifikálják az egyezményt.
A Ford világszerte már évek óta foglalkozik a fiatal, friss jogosítvánnyal rendelkező sofőrökkel a Driving Skills for Life program keretein belül, ahol ingyenesen biztosít vezetéstechnikai tréninget a 18-24 év közötti, friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalok számára. A kiváló kezdeményezés idén végre Magyarországra is megérkezett, és szeptember 17-én és 18-án meg is volt az első négy turnus.