2017. szeptember 21. csütörtök

szept. 21
8:36
Megjött a nagy bejelentés, rakétaként lőtt ki a dollár (Privátbankár)
Bár továbbra is talány, miért nem emelkedik jobban az infláció, a Fed idén folytatja a kamatemelést és elkezdi a kötvényállomány leépítését.
szept. 21
8:37
Botka: visszaállítjuk az önkormányzatiságot (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor politikája rengeteg kárt okozott az elmúlt hét évben.
szept. 21
8:39
Különleges élményben volt része Szinetár Dórának a szülés után (Blikk)
Szinetár Dóra párja végig mellette volt, mikor a kórházban egy kádban életet adott közös kisfiúknak, Benjáminnak.
szept. 21
8:39
Sokat bukik a Ryanair a járattörlésen (Kripto Akadémia)
Már 238 ezren kérték a jegyük átfoglalását vagy az ár visszatérítését.
szept. 21
8:39
Ismét emberéleteket követelt a vihar Romániában (HírTV)
Az ország keleti felében két emberbe villám csapott, egy bukaresti férfit pedig az utcán ütött agyon egy faág.
szept. 21
8:39
Megpihen a dollár az esti nagy sprint után (Portfolio)
Kismértékű gyengüléssel kezdi a csütörtöki napot a forint, mely így 309 körül jár az euróval szemben. Közben a dollár továbbra is az erősödés felé hajlik, de kicsit megpihent a tegnap esti nagy rohanás után. Csütörtök reggel...
szept. 21
8:39
"Belerokkantam a támadásba" - A magyar zenészlegenda drámai vallomást tett (ATV)
Még a nyár közepén támadták meg Som Lajost. Sérülése pedig olyan súlyos volt, hogy valószínűleg örökre magán kell viselnie a nyomait – írja a Ripost.
szept. 21
8:39
Ne dobd ki az összetört púdert vagy rúzst, így tudod megmenteni (Femcafe)
Mutatunk pár trükköt, hogy ne a kukában landoljanak kedvenceid.
szept. 21
8:41
Détár Enikő reméli, hamarosan új fejezet kezdődhet az életében (Blikk)
Détár Enikő már gyakorolhatja a nagymama szerepkört és nagyon szeretné, hogy hamarosan unokáját is kezébe foghassa majd.
szept. 21
8:41
Halálra verte az édesanyját egy nő (Kripto Akadémia)
Tizenöt év fegyházbüntetésre ítélték.
szept. 21
8:43
Rendezőnek állna Gryllus Dorka (Blikk)
Új szerepben próbálná ki kreatívitását a színésznő, amiben férje maximálisan támogatja.
szept. 21
8:43
Elbúcsúztatták Lorán Lenkét (Kripto Akadémia)
A Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész életének 91. évében hunyt el.
szept. 21
8:45
Évekig titkolózott és bujkált szeretőjével B. Tóth László (Blikk)
Elvált és titkos esküvőt tartotta a magyar lemezlovas, B. Tóth László.
szept. 21
8:45
Olcsóbb lesz a benzin (Kripto Akadémia)
A gázolaj ára most nem változik.
szept. 21
8:45
Új gyárat épít a Samsonite Magyarországon (Portfolio)
A belga vállalatnak ez lesz a második gyára hazánkban, Európán belül csak Belgiumban van üzeme - írja a Világgazdaság. A termelési kapacitás megerősítése érdekében a Samsonite új szerelőüzemet nyit Magyarországon. Az új gyár...
szept. 21
8:47
Romagyilkosságok - Megfenyegették az egyik tanút? (Kripto Akadémia)
Megkezdődött a hamis tanúzással vádolt nő büntetőpere.
szept. 21
8:48
Választottbírósági eljárást indított két partnerével szemben a Mol (Menedzsment Fórum)
Az olajipari vállalat szerint szerződést szegett a Dana Gas és a Crescent Petroleum, mert egy megállapodáskor nem kérték ki a magyar fél véleményét.
szept. 21
8:48
Demcsákot már kész szerződés várta az ATV-nél (Alternatív Energia)
A megbeszélés gyors volt, kulturált módon sikerült elválniuk a feleknek.
szept. 21
8:49
Megtartotta utolsó ülését a harmadik Merkel-kormány (Kripto Akadémia)
A kormányülések átlagosan 35 percesek voltak, a legrövidebb 10 percig tartott.
szept. 21
8:50
Anya és gyermeke sérült egy brutális karambolban Dabasnál (Alternatív Energia)
Súlyos sérülésekkel vittek kórházba őket.
szept. 21
8:51
Agrárium - Nem könnyű a megélhetés (Kripto Akadémia)
Az idei árumustrán mintegy ezer kiállító mutatkozik be, és több mint 100 ezer látogatót várnak.
szept. 21
8:51
Hihetetlen: erről a világklasszisról maradt le a Barca (Sport365)
Nagyot szólt volna ez az átigazolás, ha nyélbe ütik a felek.
szept. 21
8:53
Bizakodva tekint a jövőbe Ónodi-Szűcs (Kripto Akadémia)
"Túl vagyunk a krízisen, elindultunk felfelé" - állította az ágazatot irányító államtitkár.
szept. 21
8:53
Kellemetlen: hatalmas pofont kapott a Real Madrid - videó (Sport365)
A királyiak szezonrajtja nem éppen úgy sikerült, ahogy a drukkerek előzetesen remélték.
szept. 21
8:54
Izgalmasnak ígérkezik a magyar dráma napja (Infostart)
Ma van a magyar dráma napja. Magyar szerzők műveivel, nyílt próbával és díjátadóval is várják a közönséget a színházak országszerte és a határon túl is.
szept. 21
8:54
Miért kallódik annyi fiatal a munkaerőpiacon? (HR Portál)
Miközben a hazai munkanélküliségi ráta a harmadik legkedvezőbb az Európai Unióban, az ifjúsági munkanélküliség még mindig a kétszerese ennek. Ma a vállalatok jórésze munkaerőhiánnyal küszködik, miközben sok fiatal nem talál munkát. A szakértők az alapképzés erősítésében és újfajta, a kommunikációs kompetenciákra nagyobb hangsúlyt helyező tréningek elindításában látják a lehetőséget a fiatalok…
szept. 21
8:55
Rakétakísérlet, ezúttal Oroszországban (Kripto Akadémia)
Az Arhangelszk közelében található pleszecki űrrepülőtérről lőtték ki egy kamcsatkai gyakorlótérre.
szept. 21
8:57
Magyar túlélője is van a mexikói földrengéseknek (Blikk)
Egy kétgermekes magyar anyuka, Mária is átélte a pusztító mexikói földrengést. A családanya és gyermekei sértetlenül átvészelték a katasztrófát.
szept. 21
8:57
Feljöttek a kis pártok (Kripto Akadémia)
Merkel sem tudott igazán nyerni a tévés vitán.
szept. 21
8:57
Mire kényszeríthet a pénzügyőr? Itt az új rendelettervezet (Adózóna)
A korábbi kettő helyett egy rendelet szabályozná a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagjának szolgálati intézkedéseiről, a rendszeresített kényszerítő eszközök alkalmazásáról, valamint az elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott személyek kísérésének és őrzésének eljárási szabályait. A nemzetgazdasági miniszter kormányportálon megjelent erről szóló rendeletének tervezete…
szept. 21
8:57
Napelemek: tizedével olcsóbb, ha külföldről veszed (Portfolio)
10 százalékot is megtakaríthat a megrendelő egy átlagos méretű szolárrendszer árából, ha külföldi társaságtól veszi meg - nyilatkozta a Magyar Napelem, Napkollektor szövetség elnöke a Magyar Nemzetnek. Kiss Ernő szerint, ha a kormány...
szept. 21
8:57
Évente becsültetne ingatlant a Jobbik (HírTV)
A jelenlegi három- helyett egyévente lehetővé tenné az ingatlanok értékbecslését az ellenzéki párt.
szept. 21
8:59
Tessék választani! (Kripto Akadémia)
szept. 21
8:59
Dollármilliárdokat kaphatnak vissza a világ legnagyobb piramisjátékának áldozatai (Portfolio)
Még idén elkezdhetik Bernie Madoff, a történelem legnagyobb pénzügyi csalója áldozatainak kártalanítását az erre a célra felállított alapból. A rendelkezésre álló összeg 4 milliárd dollár, ami jóval elmarad attól, amennyit az éppen...
szept. 21
9:00
Sziszi előtt semmi sem marad rejtve – lebukott a trükkös csempész (Privátbankár)
Hűtőládában rejtették el a cigit, aztán jött Sziszi, a kutya.
szept. 21
9:00
Gyurcsány: már nem izgat az ellenzéki összefogásról szóló vita (Kripto Akadémia)
"Ha valaki nem akar együttműködni velünk, tudomásul vesszük."
szept. 21
9:01
Megszületett Szinetár Dóra kisfia (Kripto Akadémia)
A kis Benjamin hét végén látta meg a napvilágot, pár nappal a kiírt időpont előtt érkezett.
szept. 21
9:03
Bánáti János: szemléletváltást hozhat az új büntetőeljárási törvény (Infostart)
Soha nem a védői jogoktól kell félteni a büntetőeljárás sikerét - mondta az InfoRádió Paragrafus című műsorának a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. A Bánáti Jánossal készült beszélgetést is tartalmazó adás csütörtök este nyolc órakor hallható.
szept. 21
9:03
Újabb bombariadók Moszkvában és Szentpéterváron (Kripto Akadémia)
Robbanószerkezetet eddig sehol sem találtak.
szept. 21
9:03
Kreatívnak kell nevelni a gyerekeket, amire most tanítjuk őket, azzal 30 év múlva már nem fognak munkát találni (444.hu)
A leggazdagabb kínai, Jack Ma azt mondja: a feldolgozóiparnak lőttek a mesterséges intelligencia és a robotok miatt.
szept. 21
9:05
Otthon ne hagyja az esernyőjét! (Kripto Akadémia)
Nagy mennyiségű csapadékra kell készülni. Hajnalban 8-13, délután 11-17 fok várható.
szept. 21
9:07
Felcsúti vonatozás - Tiszteletkörök óvatos bírálattal (Kripto Akadémia)
Nem derült ki, miért félt annyira a magyar kormány a terepszemlétől.
szept. 21
9:09
Leírhatatlan állapotok Mexikóban - Legalább 248 a halottak száma (Fotók!) (Kripto Akadémia)
Sok gyermek rekedt a romok alatt - 500 katona és 200 polgári védelmis kutat túlélők után.
szept. 21
9:09
Kupagyőzelmet ünnepelhet a magyar focista (ATV)
Sallói Dániel góllal vette ki a részét a Sporting Kansas City labdarúgócsapatának kupagyőzelemből.
szept. 21
9:09
Mérgező lehet a rákellenes magocska, ha ennél többet eszel belőle (Femcafe)
Egy férfi pórul járt, mert nem tartotta be a szabályokat.
szept. 21
9:11
A vízválságra figyelmeztetett Áder János az ENSZ-ben (Kripto Akadémia)
Több mint 2 milliárd ember nem jut egészséges ivóvízhez.
szept. 21
9:12
Mától lehet pályázni: indul a roham az új gázkonvektorokért (Privátbankár)
Először a fővárosban és Pest megyében élőknek nyílik meg a pályázat.
szept. 21
9:12
Kiáll a nyilvános szoptatás mellett Som-Balogh Edina (Blikk)
A színésznő szerint nem szabad a szégyenérzettel foglalkozni, ha éhes a gyermekük, muszáj megszoptatni.
szept. 21
9:13
Egyházak - Az erszény nem tért meg (Kripto Akadémia)
Megközelítőleg 450 millió forintot és több mint 120 ezer adófelajánlót veszítettek.
szept. 21
9:15
Huszonöt éves a földkárpótlás (Kripto Akadémia)
A kisgazdák – mint a koalíció „legharciasabb” csoportja – a mindent vissza elvét vallották.

Keresés