A vízummentesség bevezetése óta eltelt három hónapban eddig mindössze 236 ezer ukrán élt a lehetőséggel, hogy ilyen könnyített módon utazhasson be az európai uniós országokba - derült ki kedden az EU ukrajnai külképviseletének sajtószolgálata által közzétett adatokból, amelyek azt mutatják, hogy az ukránok jelentős része még kiváltotta a vízumot
A DK bármikor kész egyeztetni a 106 egyéni képviselőjelöltről a demokratikus ellenzék pártjaival, nem hajlandó azonban föladni önállóságát – jelentette ki a Gyurcsány Ferenc pártelnök kedden Szegeden
240 millió forintból épülhet meg jövő tavaszra a Budapest Honvéd új vívócsarnoka. Az egyesület kinőtte a jelenlegi vívótermet, amelyet egy zsinagógában alakítottak ki.
Ciklon alakítja térségünk időjárását, ami miatt továbbra is a sokévi átlag alatt alakul a hőmérséklet. Szerdán napközben kevesebb csapadékra számíthatunk, és több helyen süt ki - többnyire csak rövid időre - a nap.
Nem ajánlja a légitársaságoknak az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) az Észak-Korea fölötti átrepülést a biztonsági helyzet romlása miatt – derül ki a szervezet értesítéséből, amelyet kedden adott ki a pilótáknak
Török harckocsik vonultak fel kedden Irak északi hatán, az autonóm Kurdisztán régió mentén, mindössze napokkal a kurdok szeptember 25-re kitűzött függetlenségi népszavazása előtt
A vízummentesség bevezetése óta eltelt három hónapban eddig mindössze 236 ezer ukrán élt a lehetőséggel, hogy ilyen könnyített módon utazhasson be az európai uniós országokba - derült ki kedden az EU ukrajnai külképviseletének sajtószolgálata által közzétett adatokból, amelyek azt mutatják, hogy az ukránok jelentős része még kiváltotta a vízumot.
Petíció indult a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megmentése érdekében, melynek célja, hogy a román hatóságok szüntessenek meg minden, az iskola ellen hozott törvénytelen határozatot, és biztosítsák a további működéséhez szükséges törvényes kereteket - írta a citizengo
Lengyelország újabb összeggel járul hozzá az Európai Uniót érő migrációs válság kezeléséhez, 50 millió eurót (mintegy 15 milliárd forintot) fizet be az Európai Beruházási Bank (EIB) erre szánt - a Közel-Kelet, az Észak-Afrika és a Nyugat-Balkán térségét érintő - alapjába - közölték kedden a lengyel pénzügyi tárca honlapján.
Őrizetbe vettek kedd este egy fiatal férfit a londoni metróban múlt pénteken elkövetett pokolgépes merénylettel összefüggésben - közölte a brit rendőrség
Utoljára 1988-ban fordult elő, hogy ilyen sok hó hullott szeptemberben Szlovéniában, a Júliai-Alpok mérőállomásain. Bár akkor elég rosszul sikerült a szezon folytatása. Tegnap az országban 1200 méter felett havazott, 2500 méter felett pedig 12 óra alatt fél méter hó hullott.
Az oktatási államtitkár szerint az intézményfenntartás átalakítása az iskolát érdekét szolgálja. Palkovics László erről a Hiller István korábbi szakminiszterrel, szocialista országgyűlési képviselővel folytatott keddi budapesti vitán beszélt. Hiller István ezzel szemben teljesen eltörölné a "Klik jelenlegi rendszerét". A fórumon szó volt a tankötel
Sikertelen volt a horvát állami vasutak (HZ) átszervezése, emiatt az állam fizeti a cég veszteségeit, egyéni felelősséget pedig soha nem állapítottak meg a rossz működés miatt - derült ki a horvát Közpénzügyi Intézet (IJF) egy kedden megjelentetett tanulmányából.
Theresa May brit miniszterelnök 20 milliárd eurós végső uniós befizetés felajánlását tervezi, abban a reményben, hogy ezzel London kitöltheti a brit kilépés által az Európai Unió költségvetésében keletkező kezdeti bevételi űrt, egyben rendezheti az EU által Nagy-Britanniával szemben támasztott pénzügyi követeléseket - írta bennfentes forrásokra hivatkozva a szerdai Financial Times
Újabb áttörést történt a technológiában. Kutatók olyan szintetikus izmot hoztak létre, amely képes elbírni súlyának akár ezerszeresét is. Az izom képes húzni-tolni, meghajolni és megcsavarodni is.
Csökkentette, 3 százalékosról 2,3 százalékra mérsékelte a 2017-es szerbiai gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - közölte James Roaf, az IMF szerbiai küldöttségének vezetője kedden.
Erejüket egyesítve küzdenek a Ferencváros sikereiért a Gerendás család tagjai. A klub női vízilabdacsapatának szakmai igazgatójaként tevékenykedik a sportolóként olimpiai bajnok Gerendás György (63), a lánya, Matilda (19) pedig játékosként tagja a zöld-fehérek keretének.
Minden világversenyről éremmel, csúcsokat döntve tértek haza idén a magyar atléták, és ezzel Gyulai Miklós, a hazai szövetség (MASZ) elnöke szerint minden előzetes várakozását felülmúlva szerepeltek.
Történelmi teljesítménynek nevezte a magyar mezőgazdaság elmúlt hétéves eredményét a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárhoz (OMÉK) kapcsolódó szakmai nap megnyitóján.
Az elkövetők jellemzően ismeretlen számról hívó, barátságos hangon bejelentkező telefonálók, akik valamely mobilszolgáltató, vagy nem létező szerencsejáték szervező cég nevében mutatkoznak be, majd arról értesítik a hívott felet, hogy nyereményjátékukon nagyobb összeget nyert. A csaló állítása szerint a pénzhez jutás feltétele mindössze annyi, hogy
A paksi atomerőmű első három blokkja már megkapta az engedélyt a további működéshez, a negyedik blokk engedélykérelmének elbírálása folyamatban van, az eljárás még idén lezárulhat - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia Ügynök
A német lakosság többsége elégedetlen a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampánnyal - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.
Három hónapos felfüggesztett börtönt kapott az a férfi, aki orvosnőnek adta ki magát. A helyiek csak Rita doktornőként ismerték és többen is fordultak hozzá segítségért. Az álorvos csak éjszaka, sötétben rendelt és szolgáltatásaiért nem fogadott el pénzt.
Időjárásunkat ciklonok határozzák meg, amelyek a következő napokban is változékony, többször csapadékos, szeles időt okoznak a Kárpát-medence térségében.
Megérkezett a konkurens csatorna egykori arca a Sztárban sztár zsűrijébe, a showműsor pedig a teljes lakosság körében a legnézettebb műsor lett a múlt héten.