Nagyjából októberben indulhat meg a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció - közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedd reggel
Folytatódott hétfőn a múlt heti londoni metrómerénylettel összefüggésben őrizetbe vett két fiatal férfi kihallgatása, és a házkutatás is abban a két londoni elővárosban, ahol a két őrizetes nem hivatalos értesülések szerint lakik
A helyszín mesebeli: a Luganói-tó partja, és Mattia Bonetti tóra néző, aprócska lakása. A Párizsban élő és alkotó művész ezer szállal kötődik ide, itt született. Az otthonról pedig a legpontosabb definíciója az, hogy a hely, ami a lehető leginkább hasonlít a tulajdonosára. Megmutatta az övét, ami nem élére vasalt, nem gondosan, precízen tervezett é
A XV. kerületi képviselő-testület keddi ülését követően szeptember 19-től Hajdu László elvonja a Fidesz alpolgármesterének jogköreit, és visszavonja alpolgármesteri javadalmazását is - írta közleményében a kerület.
A legolcsóbb vállalkozói ajánlatra sem elég a rendelkezésre álló forrás, ezért eredménytelen lett a beruházásra kiírt közbeszerzési eljárás. A tragikomédia folytatódik.
Súlyos sérülése után alig több mint három héttel a hétvégi Aragóniai Nagydíjon visszatérhet a pályára a kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok Valentino Rossi.
Kovács Béla távollétében kezdődik meg ügyének iratismertetése kedden, mert a kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt, jobbikos európai parlamenti képviselő a hírek szerint Mongóliában tartózkodik - tudta meg a Magyar Idők
Felfüggesztették az oktatást hétfőn az északkelet-franciaországi Reims egyetemén, miután a hallgatók képviselete migránsokat költöztetett be a campusra - az intézkedés mintegy 8 ezer diákot érint, az intézmény vezetősége közigazgatási bírósághoz fordult
Miközben a 2007-ben indult válság 10 éves évfordulójához érkeztünk, sokan már a következő pénzügyi válság időpontját találgatják. A Bloomberg cikke szerint valószínű, hogy az nem a Wall Streetről, sokkal inkább a Szilícium-völgyből...
Szent-Iványi István szerint a Liberálisoknak egy-két hónapon belül el kell dönteniük, hogy csatlakoznak-e a Botka László szocialista politikus által vezetett ellenzéki együttműködéshez; a párt külügyi szakpolitikusa erről a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt kedd reggel
Érdeklődni szeretnék,hogy a csökkentett előrehozott nyugdíjat újra lehet-e számoltatni.2010. február 1-vel mentem nyugdíjba és 2011. 11.13 -án töltettem be a 62. évemet több, mint 33 év szolgálati időt számoltak el.
A cégek komoly hiányosságokkal küzdenek a szervezeti kommunikáció, és az információáramlás szinte minden területén. Ez alól az elbocsátás sem kivétel. Ahhoz, hogy egy leépítés során ne sérüljön a munkáltatói márkánk, és a kulcsembereink se álljanak fel, szánjunk időt a megfelelő kommunikációra. Ne bukjunk bele úgy, mint a legtöbb cég!
A szeptemberi első szülői értekezleten különböző pénzbeli és természetbeni hozzájárulásokat kérnek és szavaztatnak meg a szülőkkel a pedagógusok, de a beszedett pénzek messze meghaladják az iskolakezdés előtt a szülőkkel szintén jogtalanul megvásároltatott tanszerek és felszerelések költségeit - állítja a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete.
Nagyjából 40 millió embert kényszerítettek rabszolgasorba tavaly, ebbe beletartoznak azok is, akik a kényszermunka mellett kényszerházasságot kötöttek - számol be a rabszolgaság ellen harcoló szervezetek adatairól a Reuters. Az International...
Miközben az objektivitás fontos szempont, ha meg akarjuk ítélni egy autó képességeit, sokszor szubjektív indokok, érzelmek is beleszólnak az autóválasztásunkba. A reklámszakemberek legtöbbször éppen ezt az oldalt veszik célkeresztbe, de a végeredmény kevésszer sikerül olyan jól, mint a Volvo legújabb rövidfilmje esetében.
Tegnap Amerikában még új csúcsra tudtak emelkedni a vezető részvényindexek, azonban Európában némi megtorpanás látszik, a vezető részvényindexek mérsékelten esnek a a reggeli órákban. Bezzeg a magyar tőzsde felülteljesítőként 0,2...
Robert De Niro hétfőn az ENSZ-től kért segítséget a karib-tengeri kis sziget, Barbuda újjáépítéséhez, amelyet a közelmúltban szinte teljesen letarolt az Irma hurrikán.
November 12-én tartják a Fidesz tisztújító kongresszusát, melyen szinte bizonyosan meghosszabbítják Orbán Viktor pártelnöki megbízatását újabb 2 évvel, és megválasztják a Fidesz miniszterelnök-jelöltjének is.
Csalók hamis e-mailben fizetési felszólítást küldtek a Magyar Telekom nevében, és a számlatartozás ürügyén, egy a Magyar Telekom honlapját utánzó weboldalra irányították az e-mail listán szereplőket, ahol a bejelentkezési adatok, illetve banki adatok megadását kérték a címzettektől. A Telekom azonnal megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket.
A beruházások látványos bővülésében a lízingpiac is fontos szerepet kapott: a vállalkozások egyre nagyobb része lízingkonstrukció segítségével szerzi be a gépeit. A lízingpiacon belül a gépfinanszírozás 31 százalékkal nőtt az idei második negyedévben és a Magyar Lízingszövetség további növekedésre számít.
● A lakossági megtakarítások bővülése, az alacsony hozamkörnyezet miatt jelentős összeg köthet ki a lakáspiacon. ● A lakáskiadás attraktív hozamokkal kecsegtet: Budapesten például 5,2 százalékos hozam érhető el, ami más nagyvárosokban akár 6-8 százalék is lehet. ● A megtakarítások mellett például a legolcsóbb, 5-6 százalékos thm-mel igényelhető 1