A meddőség problémája manapság egyre több pár életében központi szerepet játszik. A mesterséges megtermékenyítés (IVF) szerencsére ma már hazánkban is elérhető kezelés, és az egészségügy ezen területén zajló folyamatos kutatások, innovációk a meddő párok számára egyre több bizakodásra adnak okot.
Az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvényen csak annyit kell módosítani, hogy a hatálya nem terjed ki az Európai Unió tagországainak a nyelveire - javasolta szerdán Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója.
Kiri Te Kanawa ünnepelt operasztár bejelentette, hogy többé nem énekel közönség előtt. A 73 esztendős új-zélandi díva elmondta: már egy éve nem lépett fel, de visszavonulását csak most hozta nyilvánosságra - adta hírül a BBC News szerdán.
Bemutatták az Apple újdonságait. Itt az iPhone X, valamint megújult a cég okosórája is. A részletekről Khell Bogdán, a MobilAréna főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
Az Európai Parlament (EP) frakcióvezetőinek és képviselőinek többsége üdvözölte az Európai Bizottság elnökének szerdai évértékelőjét, amelyben Jean-Claude Juncker elsősorban az integráció mélyítését szorgalmazta
Tiszteletre méltó az a bátorság, ahogyan a Peugeot a termékkínálatát kezeli. Hagyománytisztelet helyett igényekre adott rugalmas válasszal folytatja útját az igazán jövedelmező vállalkozások közé, ez a szemlélet pedig az új 5008 lemezei alá is begyűrűzik. A látható helyeken igazán sokat kínálnak, és onnan vesznek el, ahová csak szakértő szemek látnak.
Az atomenergia és a megújuló energiahordozók egymást kiegészítő felhasználása teheti biztonságossá, olcsóvá és környezetkímélővé Magyarország villamosenergia-ellátását - hangsúlyozta Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának...
Elfogadta szerdán a román kormány az idei első költségvetés-kiigazítást, amely szerint a kabinet a korábbinál nagyobb, 5,6 százalékos gazdasági növekedésre számít. Eredetileg 5,2 százalékos GDP-bővüléssel számoltak. Ionut Misa...
A Kúria az utolsó, negyedik esetben is fenntartotta hatályában a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, miszerint a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóság nem sértett jogszabályt a korábban a felperesek által vitatott haszonbérleti szerződések megkötésekor – ismertette a Kúria döntését a HNP szerdán az MTI-vel.
Útjára indul a 12. Coop Rally, amely a kezdetek óta azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a kiváló minőségű magyar termékeket széles körben megismertesse a nagyközönséggel.
Spanyolországban a várakozásoknak megfelelően gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme augusztusban a spanyol statisztikai hivatal szerdán közzétett adatai szerint.
A Fidesz-KDNP EP-képviselője, Bocskor Andrea kezdeményezésére az Európai Parlament 37 képviselője – magyarok, bolgárok, románok, lengyelek és szlovákok –nyílt levélben fordultak Petro Porosenko ukrán elnökhöz, hogy aggodalmukat fejezzék ki az ukrán Legfelsőbb Tanács által szeptember 5-én elfogadott oktatási törvény miatt
A Kúria az utolsó, negyedik esetben is fenntartotta hatályában a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, miszerint a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóság nem sértett jogszabályt a korábban a felperesek által vitatott haszonbérleti szerződések megkötésekor – ismertette a Kúria döntését a HNP szerdán az MTI-vel
Eljött a nagy nap, amire régóta vártak az iPhone-rajongók, magyar idő szerint kedden este az Apple új székhelyének Steve Jobs-termében Tim Cook vezérigazgató bemutatta a nagyközönségnek az iPhone 8-at és iPhone X-et. Mutatjuk, mit tudnak...
Ülésezett a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselőcsoportja Velencén, a kisebbik kormánypárt tanácskozásának legfontosabb témája a jövő évi választási stratégia átgondolása volt.
A kenyér és más sütőipari termékek forgalmi adójának mérséklését szorgalmazza a pékszövetség, a lépést az ágazat helyzetének rendezése miatt sürgeti a szakma. Magyarországon egy évben átlagosan 37 kilogramm kenyeret eszünk, péksüteményből pedig mintegy 15 kilogramm az átlagos fogyasztás.
Meglehetősen pesszimista a dán nagybank, a Saxo Bank vezető befektetési stratégája Steen Jakobsen év végére jelentős globális gazdasági lassulásra és tőkepiaci szakadásra számít A Saxo Bank vezető befektetési stratégája, Steen...
Botokkal, láncokkal, boxerekkel rontottak rá a Kolozsvári U ultrái a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira és vendégeikre egy hétvégi sportrendezvényen. A véres jelenetek mintegy húsz kisgyerek szeme előtt zajlottak le. A „KVSC 1907” szurkolói csoport feljelentést tesz a rendőrségen.
Egy független laboratórium nemrég elvégzett több ezer vizsgálata alapján – főként az ipari létesítményekben – jelentős egészségügyi kockázatot jelenthet a Legionella-baktérium előfordulása – adta hírül a Laboratórium tudományos portál.
- Testkamerát kaphatnak a BKK jegyellenőrei a vállalat üzletszabályzatának tervezett módosítása szerint. A javaslatra a BKK a közzétételt követő 15 napban várja a hozzászólásokat, javaslatokat, a tervezetet csak ez után nyújtja be jóváhagyásra.
A volt nagykövet, Szent-Iványi István, a Liberálisok külpolitikai kabinetvezetője írja Botka László, s így az MSZP szakmai programját 2018-ra – írja a Népszava.
A Közel-Keleten egyre több migráns adja el szerveit, hogy Európába juthasson - derült ki a holland televízióban szerdán bemutatott Zembla című műsor oknyomozó tudósításából