A közhiedelemmel ellentétben bizonyos élelmiszerek utáni vágy nem mindig jelenti azt, hogy a szervezetünk hiányt szenved belőle. A só utáni sóvárgás mögött néha súlyos egészségügyi állapot húzódik meg.
Mi van akkor, ha szeretnél befektetni egy termékbe, de az nem neked ajánlott? Tényleg minden beszélgetést rögzítenek az ügyfél és a szolgáltató között és fizetned kell, ha vissza akarod azt hallgatni? Mi van akkor, ha a független szolgáltató...
A berlini Hertha magyar vezetőedzője a múlt heti Dortmund elleni Bundesliga-bajnoki előtt azt mondta egyik újonnan igazolt labdarúgójának, Matthew Leckie-nek, hogy profi focistaként, kisgyerekes apaként is alvással töltse az éjszakákat, a tennivalókat bízza a párjára.
Bár a jövő a fiataloké, minden társadalom, így a magyar alapjának is az idősebbek számítanak. Az, hogy a magyar öregek sorsa milyen, igazán az Európai Unió más tagállamainak lakóival összehasonlítva látszik. Ugyan várható élettartam terén jócskán van hová fejlődnünk, több szempontból is elég jól élnek a magyar nyugdíjasok.
Húsz évvel ezelőtt, 1997. augusztus 31-én hunyt el a szívek hercegnője, Diana Spencer (†36). A Blikk új sorozatában visszatekintünk eseménydús életére.
A katalán hatóságok elismerték, hogy már hónapokkal az augusztus 17-i barcelonai merénylet előtt értesítették őket egy lehetséges merényletről, azonban megítélésük szerint nem volt megalapozott a terrorgyanú. Az El Periódico című katalán lap nemrég arról számolt be, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) már májusban figyelmeztette Sp
Bár se szeri, se száma azoknak a természetfilmeknek, amelyek az Alaszkában élő, jókora Kodiak-medvék „halászatát” mutatják be, nem biztos, hogy a jövőben is készülnek ilyen képkockák. És nem főként azért, mert már nincs mit megmutatni a mackók és az ívási helyükre tartó lazacok egyenlőtlen harcáról, hanem mert a „vegetáriánussá” váló ragadozók mind
A Hyundai i10 kategóriájának egyik legügyesebb versenyzője, és bár egyáltalán nem látszik rajta az öregedés, az immár íratlan szabályként fennálló félidős frissítést a városi mini esetében sem hagyhatták ki a koreaiak. Az apróság nem csak néhány új vonást, hanem modernebb extrákat is kapott, melyeknek köszönhetően még vonzóbbá válhat.
Megengedhetetlen és visszataszító az a hangnem, ahogyan a Jobbik elnöke minősítette a nyugdíjasokat - jelentette ki Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és térsége fideszes parlamenti képviselője pénteken.
Pártos Csilla és Pécsi Ildikó fia, Csaba 2015 novemberében váltak el, az anyagi kérdésekben azonban továbbra sem tudnak megegyezni. A férfi most beperelte volt feleségét, mert sokallja a válás során megítélt 115...
Hat hektáron ég a Budaörs, Budakeszi és Budapest határán található erdő aljnövényzete pénteken - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Hat hektáron ég a Budaörs, Budakeszi és Budapest határán található erdő aljnövényzete pénteken – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy embertársaik segítését választják hivatásuknak. Teszik ezt annak ellenére, hogy a bajbajutottakkal szembeni közöny és az empátia hiánya erősen jelen van a mindennapokban – vagy éppen ezért. Az olyan klasszikus segítő szakmák, mint a szociális gondozó és ápoló például évek óta hiányszakmának számítanak Magyarországon, pedig a jövőben még nagyobb szükség…
A várakozásoknál kisebb mértékben gyorsult a feldolgozóipar növekedése az Egyesült Államokban augusztusban az IHS Markit piackutató intézet pénteken közölt végleges adatai szerint.
Összesen hárommilliárd forinttal járul hozzá 112 önkormányzati óvoda- és konyha megújításához idén a költségvetés - tudatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az MTI-vel.
Oroszország az események bármilyen alakulása esetén képes megvédeni szuverenitását és biztonságát a NATO-val szemben - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Moszkvában.
Az ENSZ keretein belül működő kormányközi tudományos testület létrehozását javasolta a fenyegető vízválság kezelésére Áder János köztársasági elnök tegnap Stockholmban, a víz világhéten. Az államfő a konferencián elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a klímaválság fontosságát megértette a világ, de a vízválság súlyosságát még nem.
Soha nem jutott még annyi gyermek ingyenes tankönyvhöz és étkezéshez, mint idén fog - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Pécsen, kijelentve: a családok és az iskolák az elmúlt évek nagy nyertesei.
Galambos Lajosban egy árvák között töltött délutánon érlelődött meg a gondolat, hogy közelről megmutatja gyermekeinek, milyen az élet a Távol-Kelet turisták által kevésbé ismert helyein.