2017. szeptember 1. péntek

szept. 1
13:48
Tornazsákban hagyta ott kisbabáját egy anya a kórház előtt - egy takarító talált rá (Blikk)
Tornazsákban találtak rá egy háromnapos gyerekre egy amerikai kórház lépcsőjén. 17 óra eltelte után jöttek rá, hogy a csecsemő benne van.
szept. 1
13:48
Nagyobb volt a baj - Döbbenetes dolog derült ki a 3-as metró alagútjába tévedt kutyáról (Blikk)
Mentőt kellett hívni a 3-as metróban dolgozó műszakvezetőhöz, úgy megharapta az a kutya, amelyik beszaladt ma délelőtt az alagútba.
szept. 1
13:48
Érvénytelenítette a bíróság az elnökválasztás eredményét (HírTV)
Ez az első eset, hogy egy afrikai országban bíróság teszi semmissé egy választás eredményét.
szept. 1
13:48
Új kutatófúrásokat indít a Mol (vg.hu)
A koncessziós szerződésben elnyert területek közül elsőként Bucsa területén indítja el a Mol Nyrt. a kutatófúrást az utolsó negyedévben, a jövő év elején pedig Bázakerettye és Mezőtúr területén is megkezdődnek a munkálatok – közölte a társaság az MTI-vel, a cég a Zala megyei Bázakerettyén pénteken ünnepli a magyarországi szénhidrogén-bányászat indu
szept. 1
13:49
Fazekas: a képzett szakemberek sokasága az agrárium sikerességének záloga (HR Portál)
Az agrárium sikerességének egyik legfontosabb záloga a jól képzett, korszerű gyakorlati tudás birtokában lévő szakemberek sokasága - írja az MTI.
szept. 1
13:50
Új buszok hasítanak a fővárosban (vg.hu)
Újabb 15 vadonatúj szóló MAN Lion’s City A21 típusú autóbusz kezdte meg a munkát Budapesten, ezzel már 88-ra nőtt az idén nyáron forgalomba állított új járművek száma. A Fővárosi Önkormányzat döntése alapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére idén nyáron forgalomba állított autóbuszokkal az elmúlt időszak egyik legjelentősebb fejl
szept. 1
13:51
Ezt üzente Orbánnak a német kormány (ATV)
Berlin üdvözli, hogy a magyar kormány fontos európai elvként ismeri el az uniós tagállamok közötti szolidaritást a migrációs válság ügyében - mondta a német kormány szóvivője pénteken Berlinben.
szept. 1
13:51
Több milliárdból újítanak meg száznál is több óvodát (hirado.hu)
Összesen hárommilliárd forinttal járul hozzá 112 önkormányzati óvoda- és konyha megújításához idén a költségvetés - tudatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az MTI-vel.
szept. 1
13:52
Érvénytelenné vált az elnökválasztás eredménye Kenyában (vg.hu)
A kenyai legfelsőbb bíróság semmisnek nyilvánította az augusztus 8-i elnökválasztás eredményét, amely szerint a választás győztese Uhuru Kenyatta hivatalban lévő elnök.
szept. 1
13:54
Sokkal több új autót vettek augusztusban a magyarok (vg.hu)
Augusztusban majdnem negyedével több személyautót adtak el, mint egy évvel korábban. A kis- és nagyhaszonjárművek eladása viszont csökkent.
szept. 1
13:54
Tizenöt új buszt állított forgalomba Budapesten (hirado.hu)
Újabb 15 darab, új beszerzésű buszt állított forgalomba pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik alvállalkozója, a VT-Arriva Kft.
szept. 1
13:56
Hónapokig nem járnak majd vonatok egyes vonalakon (hirado.hu)
Szeptemberben folytatódik a dél-balatoni vasútvonal felújítása a Balatonboglár és Nagykanizsa közötti szakasszal, illetve a kapcsolódó vonalakkal, emiatt jelentős változásokra kell számítani a vonalon - közölte a Mávinform sajtóügyeletese pénteken az MTI-vel.
szept. 1
13:57
Telt ház lesz a közgazdász vándorgyűlésen (Portfolio)
Lezárult az előzetes on-line regisztráció az 55. Közgazdász-vándorgyűlésre. A jelentkezések alapján teltházas lesz a konferencia. Az on-line felületen előzetes regisztrációt már nem tud fogadni a Közgazdasági Társaság. A konferencia...
szept. 1
13:57
Kékeszöld tojásokat rakott egy madárszerű dinoszaurusz (hirado.hu)
A kék és zöld árnyalat sok modern madár tojásaiban megjelenik, és hosszú ideje úgy hiszik a kutatók, hogy a madaraknál fejlődött ki.
szept. 1
13:57
Rengeteg új kárpátaljai céget jegyeztek be az itthoni támogatásoknak köszönhetően (hirado.hu)
Mintegy háromezerrel nőtt a magánvállalkozások száma Kárpátalján a magyarországi gazdaságfejlesztési támogatásoknak köszönhetően, az év eleje óta a Beregszászi járásban mintegy 400 vállalkozást jegyeztek be - közölte pénteken Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója.
szept. 1
13:57
Rengeteg új kárpátaljai céget jegyeztek be az itthoni támogatásoknak köszönhetően (hirado.hu)
Mintegy háromezerrel nőtt a magánvállalkozások száma Kárpátalján a magyarországi gazdaságfejlesztési támogatásoknak köszönhetően, az év eleje óta a Beregszászi járásban mintegy 400 vállalkozást jegyeztek be - közölte pénteken Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója.
szept. 1
13:57
Jön a borfesztiválszezon (AQUA)
A jövő héten huszonhatodszor nyitja meg kapuit Európa legszebb borünnepe, a Budapest borfesztivál. Rendületlenül a Várban, a főváros legimpozánsabb panorámáját élvezve kóstolhatják meg a látogatók közel kétszáz hazai és külföldi kiállító több ezer borát.
szept. 1
14:00
Brüsszel válaszolt Orbánnak (Menedzsment Fórum)
Kerítéspénzt biztos, hogy nem adnak, de a határvédelem más rétű finanszírozását fontolóra veszik.
szept. 1
14:02
K&H;: Tízmilliós hitel 20 évre havi 57 ezerért (Menedzsment Fórum)
Szeptember elsejétől érhetőek el a K&H minősített fogyasztóbarát lakáshitelei. Az új lakáshitel-konstrukciók 3 vagy 5 évre rögzített kamatozásúak lesznek, azaz ennyi ideig garantáltan állandó a havi törlesztőrészlet. Egy új, 10 millió forintos 20 éves futamidejű fogyasztóbarát hitel havi törlesztője akár 57 126 forint is lehet.
szept. 1
14:03
Hatalmas lépés a Schobert családban: teljesen megváltozik az életük (Blikk)
Nagy nap ez a mai a Schobert család életében, hiszen legkisebb gyermekük is iskolás lett.
szept. 1
14:03
15 éven belül megszűnhetnek a bankfiókok (ProfitLine)
A jövő itt van: "video chaten" is nyithatunk bankszámlát Magyarországon, s talán hamarosan már a hitelfelvételhez sem kell sorszámot húzni. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy leáldozóban van a fizikális bankfiókoknak - véli dr. Hannya Nimer, az MGV Zrt. elnök-ügyvezetője.
szept. 1
14:03
US Open: Tényleg ekkora favorit a kanadai csillag? (Agroinform)
A fogadók rendesen elkezdték pakolni Denis Shapovalovot, folyamatosan csökken a kanadai oddsa.
szept. 1
14:03
Szakemberekkel virágoztatható fel az agrárium (TőzsdeFórum)
Az agrárium sikerességének egyik legfontosabb záloga a jól képzett, korszerű gyakorlati tudás birtokában lévő szakemberek sokasága.
szept. 1
14:06
Támadásra készítik fel a helyieket Japánban (HírTV)
Japán rakétaelhárító berendezések beszerzésével készül egy esetleges észak-koreai támadásra.
szept. 1
14:06
Tüntetők várták Orbánt, aki migránsozott egyet (HírTV)
A magyar felsőoktatás napján is migránsozott a miniszterelnök. Orbán Viktort demonstrálók várták Pécsett.
szept. 1
14:06
Életveszélybe kerültek a mentősök, egy járókelő segített nekik (Femcafe)
Az eset után kórházba kellett szállítani a hős idegent.
szept. 1
14:09
Új buszokkal lehet utazni Budapesten (Infostart)
Újabb 15 darab, új beszerzésű buszt állított forgalomba pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik alvállalkozója, a VT-Arriva Kft.
szept. 1
14:09
Véresre vert egy szocialistát a kormánypárti politikus (Alternatív Energia)
Meg kellett műteni, az intenzívre került.
szept. 1
14:09
A németek szerint Merkel nyeri a tévés vitát (hirado.hu)
Németországban a választók többsége szerint a hivatalban lévő kormányfő, Angela Merkel szerepel majd jobban a kancellárjelöltek vasárnapi televíziós vitáján - mutatták ki pénteken ismertetett felmérések.
szept. 1
14:09
Sára, Huszárik, Jancsó - folytatódik a 100 magyar dokumentumfilm sorozat (hirado.hu)
Mások mellett Sára Sándor, Huszárik Zoltán és Jancsó Miklós alkotásaival folytatódik a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 100 magyar dokumentumfilm (1936-2013) című sorozata szeptember 4-től a budapesti Premier Kultcaféban.
szept. 1
14:09
Gajra vágta csomagját a Magyar Posta: ezzel hárítják a felelősséget (Pénzcentrum)
Ha egy postai küldemény nem fér be a postaládánkba, de a kézbesítéskor nem vagyunk otthon, akkor ideális esetben egy cetli vár minket, amelyből megtudhatjuk, hol lehet átvenni a nekünk szánt csomagot. Olvasónkkal nem ez történt, a neki...
szept. 1
14:12
Elmérgesedett a helyzet: Erdogan újabb németeket tartóztatott le (Privátbankár)
Ez még mindig a lassan másfél éve történt puccskísérlettel kapcsolatos.
szept. 1
14:12
Véget vetettek a pletykáknak: Ezért tűnt el a TV2 egyik legnézettebb műsora (Blikk)
Neked is feltűnt?
szept. 1
14:12
Hangos reklámok miatt is bírságolt az NMHH (hirado.hu)
A reklámok hangereje miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 980 ezer forintos bírságot szabott ki a Sport2 médiaszolgáltatójára, mert az áprilistól júniusig 14 alkalommal sértette meg a vonatkozó előírásokat.
szept. 1
14:12
Wayne Rooneyt letartóztatták (Sport365)
Talán nem is annyira meglepő, hogy egy angol játékos ezért kerül bajba.
szept. 1
14:12
Egy helyen a csütörtöki vb-selejtezők összes gólja (m4sport.hu)
Belga kiütés, fényes francia és magabiztos portugál siker, bolgár és luxemburgi meglepetés.
szept. 1
14:12
Egy egész tévéstáb kísérte iskolába Rubint Réka kisfiát - Videó (Femcafe)
Élőben mutatták, hogy kezdődik Zalán első iskolai napja.
szept. 1
14:14
Visszahívták posztjáról a Magyar Úszó Szövetség elnökét (Sport365)
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki rendkívüli tisztújító közgyűlésén a tagok visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt.
szept. 1
14:15
Nézze meg a közlekedési káosz felelősét (Infostart)
Husinak hívják azt a kutyát, aki péntek délelőtt beszaladt a M3-as metró alagútjába.
szept. 1
14:15
Orbán: Európa a 24. órában van (444.hu)
A miniszterelnök szerint megjelentek azok a szellemi-politikai irányzatok és vezetők, akiknek „új próféciája” szerint „már felesleges ellenállni”.
szept. 1
14:15
Veszélyes robbanás a hurrikán nyomán (USAracing)
Rendkívül veszélyes a texasi Houston közelében lévő vegyi üzemben történt robbanás – közölte csütörtökön az amerikai szövetségi katasztrófaelhárítási hivatal (FEMA) tisztségviselője, miközben a Harvey trópusi vihar által sújtott Texas szövetségi államban 35-re emelkedett a halálos áldozatok száma.
szept. 1
14:15
Hárommilliárd forint óvoda- és konyhafejlesztésre (vg.hu)
Összesen hárommilliárd forinttal járul hozzá 112 önkormányzati óvoda- és konyha megújításához idén a költségvetés – tudatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az MTI-vel.
szept. 1
14:17
Fazekas: fontos a képzett agrár szakemberek sokasága (vg.hu)
Az agrárium sikerességének egyik legfontosabb záloga a jól képzett, korszerű gyakorlati tudás birtokában lévő szakemberek sokasága – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Kaposváron.
szept. 1
14:18
15 új buszt kapott Budapest (Menedzsment Fórum)
Ezzel 88-ra nőtt az idén nyáron forgalomba állított új járművek száma.
szept. 1
14:18
Van valami, amiben az Aldi lenyomja a többi bolthálózatot (Privátbankár)
Elsőként vették fel őket az ENSZ fenntarthatósági hálózatába.
szept. 1
14:18
A menekültkvótához kötik Orbán kérésének teljesítését (HírTV)
Nem tetszik Brüsszelnek, hogy a menekültkvótát elutasító magyar kormány pénzt kér a déli határzárért.
szept. 1
14:21
Túl hangos reklámok miatt kapott bírságot a Sport Tv (Kreatív Online)
Majdnem egymillió forintnyit.
szept. 1
14:21
Hamarosan: Salamon király kalandjai, a családi mozi - teaserrel (hirado.hu)
A történet Salamon király felnőtt férfivé válását meséli el, miközben különböző európai, afrikai és ázsiai kultúrákat is bemutat.
szept. 1
14:24
Önt is érinti? Több ezer Mercedest hívnak vissza szoftverhiba miatt (Blikk)
Súlyos szoftverhiba miatt hívnak vissza több mint tízezer Mercedest. A hiba akár életveszélyes is lehet.
szept. 1
14:24
Elképesztő: bölcsis dolgozókat vittek el a zsaruk Füredről (Blikk)
Kétszer is házkutatást tartottak a rendőrök egy balatonfüredi bölcsődében, több dolgozót is kihallgattak, volt, akit rabosítottak is.

Keresés