Húsz évig fizette a biztosítást, ám a lejárat után kevesebbet kapott, mint amennyit befizetett – panaszolta egy üllői férfi. Mire figyeljünk, ha életbiztosítást kötünk?
Így, hogy az elmúlt napokban kicsit hűvösebb lett az idő, kezdek jobban ráhangolódni az őszre. Most elhoztam nektek ezt az igazán finom egészséges narancstortát, amit most ti is könnyen elkészíthettek. Próbáljátok ki bátran! Nálunk már el is fogyott…
Az egri közgazdász-vándorgyűlés zárónapján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tartott előadást Biztonságos jelen címmel. Ebben a gazdaság elmúlt éves folyamatait, jelenlegi kedvező helyzetét és a következő pár év céljait tekintette át nagy vonalakban.
Semmittevéssel tölti szabadidejét a legtöbb magyar – derült ki az IKEA legfrissebb felméréséből. A svéd lakberendezési vállalat az emberek otthoni szokásaira volt kíváncsi, a szabadidős tevékenységek mellett az is érdekelte őket, hogy melyek a válaszadók legkedveltebb lakrészei az otthonukon belül.
Vidd fel gyalog a bevásárlószatyrodat, te vén szennyvízláda! A Fidesz most billentette meg végleg a médiaegyensúlyt, mert egyetlen, névtelen origós szerzőt kivéve mindenki más abbahagyja az újságírást, még ma.
A tavaly az év autójává választott Opel Astra sűrített földgázzal hajtott változata a szeptember 14-24. között megrendezendő IAA nemzetközi autókiállításon mutatkozik be a nagyközönség számára.
A Szépmíves Könyvek idén indította útjára a TranszLiteratúra elnevezésű sorozatát, amely az előszó szerint a következőket tűzi ki célul: „…a sokak által lenézett, s az irodalomtudomány részéről oly hosszú ideig hanyagolt ponyva becsületének visszahozása. TranszLiteratúránk a magasirodalom és a szórakoztató könyvek határmezsgyéjén mozgó művek javán
Tamím bin Hamad ász-Száni katari emír felhívta telefonon Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököst. Közölte vele: szeretne tárgyalóasztalhoz ülni a Katart érintő öböl menti válság rendezése érdekében – jelentette szombat hajnalban az SPA szaúdi állami hírügynökség.
Rolandról többen is állították korábban tisztelettudó fiú volt, néhány helybéli azonban elárulta, az utóbbi időben nem csak az volt a baj vele, hogy drogozott.
Évi 5-6 millió forinttal segíti a kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkező, ám hátrányosabb helyzetből induló végzős középiskolás diákok továbbtanulását a Szabó Kálmán Tehetségprogram (SZKTP).
Jelentős változásokra kell számítani a dél-balatoni és a csatlakozó vonalakon utazóknak a Balatonboglár-Fonyód-Balatonszentgyörgy-Nagykanizsa szakaszon a hétfőtől október 5-éig tartó pályafelújítás miatt - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
Összeszokott páros vezeti hétfőtől az ATV reggeli közéleti-politikai műsorát. Krug Emília, Kárász Róbert és Vujity Tvrtko mellett a jövő héttől Demcsák Zsuzsa is csatlakozik az Start csapatához. Nagy bejelentések, heves viták, emberi történetek: a hírek főszereplői az ATV-ben kezdik a napot!
Az Európa-bajnokság előtt álomnak tűnt, de valóság lett: a magyar férfi-kosárlabdaválogatott elutazhatott Isztambulba, ahol nyolcaddöntőt játszhat, az ellenfele Szerbia lesz. Vojvoda Dávid szerint élvezni kell, hogy ott lehetnek, de természetesen nyerni akarnak.
Akkor látta meg a nagy lehetőséget a gyémántbizniszben a brit Standard Chartered, amikor a nagybankok inkább már menekültek az üzletből. 8 évvel ezelőtt, amikor az ötlet felmerült, kezdte el igazán éreztetni hatását a pénzügyi válság...
Horvátország a magyar mezőgazdasági termékek egyik legígéretesebb és leggyorsabban növekvő piaca volt az elmúlt években, főleg amióta az ország 2013-ban csatlakozott az Európai Unióhoz - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
Trópusi viharrá szelídült a Saffir-Simpson-féle hurrikánskálán korábban a legalacsonyabb, egyes szintre besorolt Katia Mexikó fölött – közölte az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont (NHC).
Általában javul az egészségi állapot Magyarországon, miként az Európai Unióban is, de még sok a tennivaló - mondta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Magyarország európai felzárkózásához és versenyképességének erősítéséhez elengedhetetlen a biztonság és stabilitás megőrzése, az államadósság további mérséklése, a vállalkozások innováció iránti nyitottságának növelése - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton, az 55. közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben.
Perek, jogviták sokaságára lehet számítani az építőiparban amiatt, hogy idén váratlanul nagy mértékben drágultak az építési anyagok, illetve egyre több pénzbe kerül a munkaerő és a háttérszolgáltatások megfizetése. A legtöbb...