A napkitörés magyar idő szerint 14 óra 2 perckor volt, X9,3-as erősségével meghaladta a 2006-osat. A hatását azonnal érezni lehetett, a magas frekvenciájú rádióadások nagyjából egy órára megszakadtak.A NASA bejelentése szerint az eseményt három órával korábban egy kisebb, X2,2-es erősségű kitörés előzte meg, amihez hasonlót utoljára 2015-ben mértek
A levegőben lóg a tervezettnél nagyobb járulékcsökkentés jövőre, mivel valószínűleg a kormány nem aggódik a költségvetési folyamatok miatt. A munkáltatók nyertesei lehetnek a lépésnek, több ezer forint üti a markukat. Az új...
Folytatódik a Tescónál meghirdetett sztrájk. A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a munkavállalói létszám 15 százalékkal emelkedjen.
Jelentős az igény az uniós támogatásokra, a legnépszerűbbek a gazdaságfejlesztésre, valamint a vidékfejlesztésre kiírt pályázatok – közölte a Magyar Időkkel a Miniszterelnökség. Eddig megközelítőleg 11 700 milliárd forintra érkeztek pályázatok, és mind az elbírálás, mind a kifizetések felpörögtek az utóbbi három hónapban. A nyertes pályázók május ó
A Tesco áruházak 10 százaléka zárt be a pénteken délután 16 órakor kezdődött sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában okozott valamilyen fennakadást a munkabeszüntetés.
Segíthetné az állam gyermekvállalást ösztönző politikáját, mégis támadás érte – ezt mondta Kaáli Nagy Géza az ATV Húzós című műsorának felvételén. Az ország legnagyobb lombikintézetének vezetője egyértelművé tette: Semjén Zsolt támadta meg, azt is tudja, az intézete is veszélybe került. A mesterséges megtermékenyítés atyja nem érti, hogy miért láng
A hurrikánok átmérője akár 1200 kilométer is lehet, ha Magyarország felett elterülne, teljesen befedné az ország területét - mondta Juhász Árpád geológus az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.
Az üzletek polcain rengeteg különféle energia-és fehérjeszeletet találni: van vaníliás, málnás, epres, még ananászos is. Akad, ami 200, de van, ami közel 600 forintba kerül. Nehéz eldönteni, melyiket érdemes megvásárolni. Utánajártunk...
Az egész magyarországi Tesco-láncot megrázta a tegnap délután megkezdődött egységes szakszervezeti sztrájk, amelyhez a nap folyamán sorra csatlakoztak a munkavállalók az egész országból. Estére több helyen összeomlott a kiszolgálás, a munkabeszüntetés miatt számos üzletben idő előtt lehúzták a rolót. A Magyar Idők úgy értesült, az egész ágazatban k
Jens Stoltenberg szerint annyiféle veszélyforrás van egyszerre, hogy ettől kiszámíthatatlanabb a helyzet, mint bármikor ennek a generációnak az életében. Az óriás orosz hadgyakorlat előtt meglátogatta a keleti NATO-tagállamokat.
Ma délelőtt 10 órakor folytatják a meghirdetett sztrájkot a Tesco-dolgozók. A húszezer munkavállalót foglalkoztató Tesco, közleményében azt írta: áruházainak tizede teljesen bezárt, az üzletek negyedében pedig fennakadások vannak a sztrájk miatt.
Orbán Viktor egyik miniszterével sem beszélt még hivatalosan a jövőjéről, hogy mi lesz a Fidesz választási győzelme esetén a tiszte. A mozaik-információkból azonban már látszik az új kormány-tabló. Lázár János visszavonulna Vásárhelyre, Seszták Miklós újabb miniszterségére pedig a kormányoldalon nem fogadnának nagy tétekben - tudtuk meg.
Orbán Viktor egyik miniszterével sem beszélt még hivatalosan a jövőjéről, hogy mi lesz a Fidesz választási győzelme esetén a tiszte. A mozaik-információkból azonban már látszik az új kormány-tabló. Lázár János visszavonulna Vásárhelyre, Seszták Miklós újabb miniszterségére pedig a kormányoldalon nem fogadnának nagy tétekben - tudtuk meg.
Az OTP Simple elsőként terjesztette ki mobilfizetési funkcióit, így csütörtöktől bármely bank ügyfele fizethet mobiltelefonjával, ha az NFC-képes - nyilatkozta az InfoRádiónak az OTP ügyvezető igazgatója. Kifejtette: a pénzintézet a kedvezményes időszak után a feltöltött összegek egy százalékát számítja fel a szolgáltatás díjaként.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) pénteken 16 órától 24 óráig sztrájkolt, szombatra pedig 10 órától 24 óráig hirdették meg a munkabeszüntetést. A Tesco közölte...
Az EU-hoz velünk együtt csatlakozott, és elvileg közel azonos fejlődési pályát leíró országokban a gyermekes családok átlagjövedelme több mint két havi bérrel magasabb, mint a magyar családoké.
A német politikusoknak be kellene látniuk, hogy Németország óriási export- és fizetési mérleg többlete egyáltalán nem független a „déliek” fenntarthatatlan mértékű eladósodásától.
Baleset-megelőzési szempontok miatt helyeztek ki a 2/A autóúton ott is forgalom lassító táblákat, ahol most még nem végeznek átépítési munkákat - tájékoztatta az InfoRádiót a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.
Perek, jogviták sokaságára lehet számítani az építőiparban amiatt, hogy idén váratlanul nagy mértékben drágultak az építési anyagok, illetve egyre több pénzbe kerül a munkaerő és a háttérszolgáltatások megfizetése - írja szombati...
A német hatóságok több mint ötezer nevet tartalmazó célpontlistát találtak két terrorgyanúba keveredett férfi otthonának és munkahelyének átkutatásakor Mecklenburg-Elő-Pomeránia szövetségi tartományban a múlt héten - írta a Die Welt című német napilap pénteken.
Szombaton Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködésében több ágazat összefogásával valósul meg a III. Magyar Értékek Napja. A programsorozat szépen példázza a közös értékeink iránt érzett felelősség mozgósító erejét, hiszen 19 megye és ha
Németországban közel két hét múlva tartanak parlamenti választásokat. A választások fő esélyese továbbra is Angela Merkel, aki több, mint tíz százalékkal vezet szociáldemokrata riválisa előtt. A két fő jelölt közötti tévévita sem hozott változást az unalmas kampányban, Martin Schulz hiteltelenül próbálta támadni kereszténydemokrata ellenfelét, aki
Érdekes dolgokat produkál az élet Flushing Meadowsban. Egy nappal azután, hogy kiesett a nagy öreg Roger Federer, elbúcsúzott a másik tapasztalt harcos, Venus Williams. A 37 éves, hétszeres Grand Slam-bajnok nem bírt a 13 évvel fiatalabb honfitársával, Sloane Stephens 6:1, 0:6, 7:5-re győzött a US Open elődöntőjében.
Szerda reggel egy újraélesztéshez hívtak segítséget a szabolcsi Vajára, az operátor azonban Vaja helyett a Bács-Kiskun megyei Bajára küldte a kocsit – egy nő életébe került a hiba.
A világranglista-vezető spanyol Rafael Nadal és a 28. helyen kiemelt dél-afrikai Kevin Anderson játssza a férfi egyes döntőjét a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.