Négy kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópályán, Kápolnásnyék térségében. A Balaton irányába vezető oldalon négy gépjármű ütközött össze - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense péntek este az MTI-vel.
A NIGHT MAYOR azaz az éjszakai polgármester egy olyan nemzetközi gyakorlat hazai megvalósítása, ami Amszterdam, Bécs, London, Párizs, Zürich és New York mellett már közel harminc világvárosban működik sikerrel. Célja a város éjszakai élete körüli érintett
A megbékélés igazi szándéka nélkül a béke kudarcra van ítélve - jelentette ki pénteken Ferenc pápa a közép-kolumbiai Villavicencio városában tartott istentiszteletén azzal kapcsolatosan, hogy e latin-amerikai országban nemrég lezárult a félévszázados fegyveres konfliktus.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fegyelmi vizsgálatot indít Dele Alli (képünkön), az angol válogatott középpályása ellen, mert a Szlovákiával játszott világbajnoki selejtező mérkőzésen (2-1) obszcén mozdulatot tett a játékvezető felé.
A Tesco áruházak 10 százaléka zárt be a pénteken délután 16 órakor kezdődött sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában okozott valamilyen fennakadást a munkabeszüntetés.
Az elmúlt években a migránsokkal kapcsolatban többször is borzolta a kedélyeket az úgynevezett német irányadó kultúra, a Leitkultur. Ezúttal a választási kampányt pezsdítette fel, ugyanis a távozó nagykoalícióban résztvevő szociáldemokrata párt egyik alelnöke, a már Hamburgban született, de török származású Ajdán Özogúz egy interjúban tagadta a ném
A válogatott negyedik lett csoportjában az Eb-n, miután csütörtökön a körmendi játékos remeklésével és 17 szerzett pontjával – ebből öt sikeres hárompontosával – együtt 87-64-re kikapott a címvédő Spanyolországtól. Vasárnap a szerbek következnek a tizenhat között.
Csaknem 70 évvel kiirtása után újra meghonosítják a vadon élő tigrist Kazahsztánban, amely a Természetvédelmi Világalappal (WWF) kötött megállapodást erről pénteken Asztanában.
Még ma is megzavarhatják a rádióhálózatok és műhold-alapú technológiák, így a GPS-ek működését a szerdai napkitörések során felszabadult, Földet elérő töltött részecskék felhői. Bár a légkörünk megvédi tőlük a bolygónkat, azok geomágneses vihart okozhatnak.
Tiszteletben tartja az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntését Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette ki, hogy tudomásul veszi a határozatot, ennek ellenére nem változtat a migránspolitikáján.
Több mint 330 millió forintból korszerűsítették a nagykanizsai kórház konyhájának energetikai rendszerét és gépeit, valamint az intézmény nővérszállójának két épületét.
Tapasztalták már azt, hogy ha közösségbe mennek, és a figyelem középpontjába kerülnek, előadást kell tartaniuk, netán vizsgáznak, vagy egyszerűen csak vásárláskor érdeklődnek az eladótól, szinte megfordul Önökkel a világ? Sőt, a megszokott komfortzónájukból kilépve gyakorta úgy beszélnek és viselkednek mások előtt, amiről saját maguk is azt gondolj
Elérte Kubát az Irma hurrikán pereme helyi idő szerint a péntek délutáni órákban. A hatóságok elővigyázatosságból több mint egymillió embert evakuáltak.
Az Európai Bíróság a héten elutasította a bevándorlási-kvóták ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet. Az Európai Bizottság azonnal lépne is tovább, ki akarják terjeszteni a kvótarendszert, létszámkorlát nélkül osztanák szét a menedékkérőket.
Jemima Layzell (13) agyvérzés következtében hunyt el, mindössze pár héttel azután, hogy arra kérte szüleit, halála esetén hadd lehessen szervdonor. A kislány nyolc ember életét mentette meg ezzel.
Amikor Justin Trudeau-t (45) két éve megválasztották Kanada miniszterelnökének, az öttagú Trudeau famíliának még nem volt háziállata. Ám azóta Kanada első embere is csatlakozott azon elnökökhöz, akik nagy népszerűségre tettek szert négylábú barátaiknak köszönhetően.
Nem volt határozott irány a tengerentúli tőzsdén, a vezető amerikai indexek vegyes teljesítményt nyújtottak, miután az újabb hurrikán hatása nyomasztja a befektetőket. A vezető indexek közül a zárás előtt nem sokkal csak a Dow Jones...
Elérte Kubát az Irma hurrikán pereme helyi idő szerint a péntek délutáni órákban. A hatóságok elővigyázatosságból több mint egymillió embert evakuáltak.
A Tesco áruházak többsége továbbra is nyitva tart, jelenleg 6 hipermarket, és több kisebb üzlet bezárását rendelték el, mert nem tudták volna a vásárlókat a megszokott színvonalon kiszolgálni - közölte a Tesco sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
A Tesco áruházak 10 százaléka zárt be a pénteken délután 16 órakor kezdődött sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában okozott valamilyen fennakadást a munkabeszüntetés. 2017.09.08 15:24 Már ma indul...
Őrültebbnél őrültebb rekordok szerepelnek a Guinness Rekordok Könyvének legújabb, 63. kiadásában. A gyűjtemény ötlete 1951-ben pattant ki a Guinness sörfőzde akkori igazgatójának fejéből, aki egy vadászat közben arról vitázott társaival, hogy melyik a leggyorsabban repülő madár. Az első könyv végül 1955-ben jelent meg. További részletek a videóban.
A megbékélés igazi szándéka nélkül a béke kudarcra van ítélve - jelentette ki pénteken Ferenc pápa a közép-kolumbiai Villavicencio városában tartott istentiszteletén azzal kapcsolatosan, hogy e latin-amerikai országban nemrég lezárult a félévszázados fegyveres konfliktus.