Nem lehetett látni ma érdemi elmozdulást a tengerentúli tőzsdéken, úgy tűnik az Irma névre keresztelt hurrikán által okozott hatalmas pusztítás miatt nem remegett meg túlságosan a befektetők keze a Wall Streeten. Mindeközben az arany...
A Debrecen-Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai térségbe 35,81 milliárd forint összegű forrás érkezik, ebből harminc fejlesztési programot valósítanak meg, két kivétellel valamennyit hazai forrásból – fejtette ki a Tisza-tó Térségi Fejlesztési tanács elnöke egy poroszlói sajtótájékoztatón csütörtökön.
Az Észak-Korea ellen tervezett újabb büntető intézkedésekről határoztak csütörtökön az Európai Unió külügyminiszterei a Tallinnban tartott nem hivatalos találkozójukon. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője...
Szeptember 9-én Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége, valamint a NMI Művelődési Intézet együttműködésében, több ágazat összefogásával valósul meg a III. Magyar Értékek Napja.
Foglepedék mindenkinél képződik, de vannak bizonyos kockázati tényezők, amelyek növelik a valószínűségét. Dr. Benkő Krisztina, fogszakorvos szerint nekik különösen fontos a professzionális fogápolás.
Az Észak-Korea ellen tervezett újabb büntető intézkedésekről határoztak csütörtökön az Európai Unió külügyminiszterei a Tallinnban tartott nem hivatalos találkozójukon. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője...
Újabb két tanszék határolódott el a debreceni egyetem szenátusának Vlagyimir Putyint díszpolgárrá avatásáról szóló döntéstől. A Természettudományi Kar Fizikai-Kémiai Tanszéke és a Matematikai Intézet Analízis Tanszéke döntött úgy, hogy ők is csatlakoznak az Alkotmányjogi Tanszék elhatárolódásról szóló állásfoglalásához. Részletek a videóban.
Még egy viszonylag rövid katonai konfliktus is súlyos károkat okozna a dél-koreai gazdaságnak, tekintettel arra, hogy a reálgazdasági aktivitás fő erőcentrumai az észak-koreai határ közvetlen közelében összpontosulnak.
A cégek 26 százalékánál a fluktuáció mértéke meghaladja a 10 százalékot, miközben a távozó munkatársak pótlása gyakran több millió forintot tesz ki – derül ki a BDO Magyarország és a Blooment Alapítvány közelmúltban végzett, több mint száz vállalkozást érintő kutatásából.
A székesfehérvári Alba Regia Műszaki Kar műszer-és labormodernizálása, illetve a salgótarjáni székhelyen pedig új képzési és kutatóközpontot hoznak létre uniós támogatásból.
Magyarországon és a régió többi országában nagyjából egy időben - 2014-ben - indultak emelkedésnek a lakásárak és azóta folyamatos a drágulás. Hazánkban volt a legnagyobb az áremelkedés mértéke, ugyanakkor a környékbeli országok...
Úgy tudni, színjáték volt a békülősdi! Arról írnak a külföldi lapok, hogy Brad Pitt mihamarabb el szeretné hagyni Angelina Joliet és újra Jennifer Anistonnál keresné a boldogságot.
Az eddig látottak alapján ki lehet jelenteni, hogy idén meglehetősen könnyen lehetett pénzt keresni a tőzsdéken. Az elmúlt hetek geopolitikai feszültségei ellenére az összes főbb eszközosztály értéke jelentősen emelkedett az év elei...
Babos Tímea - oldalán Andrea Hlaváckovával - a női párosok negyeddöntőjében 7:6 (7-5), 6:4-re kikapott a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.
Donald Trump amerikai elnök szerint az Irma a valaha látott legerősebb hurrikán Trump csütörtökön a Fehér Házban újságírók előtt mély aggodalmát fejezte ki hurrikán közeledtével várható katasztrófa miatt. Hozzátette: Florida...
Nem mindennapi látvány fogadja az embert, ha a Vas megyei Molnaszecsődre téved. A körmendi gyerekorvos és természetgyógyász, dr. Abdel Hameed keze munkáját dicséri a község ékessége: a felújított Rába-parti parasztház és környéke.
Ha szeretnénk elkerülni a szívrohamot, érdemes megházasodnunk - tették a nem mindennapi kijelentést a birminghami Aston Egyetem kutatói. A csoport ugyanis arra jutott, hogy a házasság nagymértékben megóvja a felek egészségét.
George Michael (†53) eddig még sosem hallott szerzeményét jelentették meg, a nyolc hónapja elhunyt énekes új dalát a világon először a BBC Radio 2 hallgatói hallhatták, de a rajongók már az interneten is megtalálhatják.
Véglegesen elfogadta az ukrán parlament az új oktatási törvényt, amely teljesen felszámolhatja a kárpátaljai közép- és felsőfokú magyar oktatást. A jogszabály heves vitát váltott ki belföldön és külföldön egyaránt, végül mégis elfogadták, hogy a törvény rögzítse: Ukrajnában a közép- és felsőfokú oktatás nyelve kizárólag az ukrán lesz.
Megdöbbentő adat: a magyar iskolás gyerekek tizenkilenc százaléka alkalmi dohányos. Huszonegy százalékuk pedig nemzet dohányboltban veszi meg a cigarettát - írja a Magyar Nemzet.
Tíz másodperc alatt azonosítja a rákos szövetet egy toll formájú kézi műszer, amelyet a Texasi Egyetem tudósai fejlesztettek ki - tudósított a BBC hírportálja csütörtökön.