Annyiszor találkozik a hónap induláskor a Kakas állatjegy, hogy ezt nehéz lesz csetepaté nélkül átvészelni. Szeptember 7-én kezdődik a Kakas hava. Szakértőnk, Padma elárulja, mire számíthatsz ebben a hónapban.
A helyi lakosság heves tiltakozása ellenére befejeződött a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése Dél-Koreában. A szöuli védelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint a fegyverek hadrendbe állítása az észak-koreai fenyegetések miatt vált sürgőssé.
Mától vasárnapig a dél-afrikai Pietermaritzburgban rendezik meg a kajak-kenu maratoni világbajnokságot. Várhatóan nyomasztó magyar fölénnyel, ugyanakkor csekély érdeklődés közepette. Utóbbiért nagy kár. A maratoni szakág egyrészt látványos, másrészt – megkockáztatjuk – jobban megjeleníti a sportág szépségeit, lényegét, mint az olimpiacentrikus sík
Irdatlan pusztítást végez a Karib-tengeren az Irma hurrikán - a népszerű turistaparadicsom, St Maarten világhírű repülőterén is végigsöpört szerdán a szélvihar.
A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 55. közgazdász-vándorgyűlésének központi témái között idén is meghatározó lesz a versenyképesség és az innováció, az esemény szeptember 7-9-én Egerben lesz. A háromnapos tanácskozásra előzetesen...
A kínaiak már vásárolják, az oroszok meg egyre aktívabban nézegetik az eladó magyar lakásokat és házakat. A határközeli települések a szomszédos országbelieket vonzzák, az új építésű lakásokba meg a külföldön dolgozó magyarok fektetik a pénzüket.
Milyen gyógyászati ellátások vehetők igénybe gyógyfürdőkben társadalombiztosítási támogatással, és hogyan juthatnak hozzá a betegek gyorsabban ezekhez a szolgáltatásokhoz?
Kiírta október 1-jére a Spanyolországtól való elszakadásról szóló katalán függetlenségi népszavazást Carles Puigdemont katalán elnök szerdán késő este Barcelonában. Ez a nagy remény pillanata - fogalmazott az aláírást követő...
Mihai Tudose román miniszterelnök szerint hiba lenne felnagyítani a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium körüli problémákat, meggyőződése szerint Magyarország nem fogja emiatt elrontani kétoldalú kapcsolatait Romániával.
Áfacsalást, illetve élelmiszer-hamisítást sejtve a hatóságokhoz fordult a napokban a Tej Terméktanács. Mélykuti Tibor, a szakmaközi szervezet elnöke a Magyar Időknek elmondta: míg az elmúlt évben sikerült minimális szintre csökkenteni a külföldi ultrahőkezelt (UHT) tejek mennyiségét a boltokban, ebben az évben ismét egyre több, irreálisan olcsón kí
Felfüggeszti a MÁV-Start Zrt. Utasellátó Központját érintő sztrájkot a szakszervezet; a munkáltató és az érdekképviselet közötti egyeztetések a MÁV Zrt. irányítása mellett folytatódnak - írja az MTI.
A térségben, ahol ekkora hurrikán még soha nem dúlt, ketten meghaltak, noha a riasztás a legmagasabb szintű volt, vagyis a teljes lakosságot biztonságba helyezték.
Szinte már menetrend szerinti pontossággal érkeznek a viharfelhők hétvégente Magyarország fölé: most szombaton az ország keleti, vasárnap pedig már a Dunántúlon is várhatók záporok, zivatarok.
A SpaceX akár forradalmat is előidézhet az űrbéli szolgáltatások terén. Olyan cégek is nyújthatnak ma még ismeretlen, űrbéli szolgáltatást a jövőben, akiket a jelenlegi pályára állítási költségek elriasztottak korábban.
A Nagydorogi Széchényi Sándor Általános Iskola épületeinek felújítására, bővítésére 430 millió forintot nyert el a Szekszárdi Tankerületi Központ az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
Alapvetően továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, annak ellenére, hogy az észak-koreai geopolitikaai konfliktus továbbra is borzolja a kedélyeket, és az amerikai hurrikánszezonnak sincs még vége. A befektetők most annak örülnek...
Az amerikai gazdaság lassan, de biztosan bővült júliustól augusztus közepéig, az infláció gyorsulására utaló jelek csekélyek a Fed szerdán kiadott helyzetjelentése, a Bézs Könyv szerint. Arra viszont nem nagyon van magyarázat, miért nem emelkednek jobban a bérek (és ezt követően az árak) ha egyszer egyre erőteljesebben jelentkezik a munkaerőhiány.
Pénteken közlik hivatalosan a munkaadóval a Tescónál működő sztrájkbizottságok, mikor várható az első, határozatlan idejű munkabeszüntetés az áruházlánc egységeiben. Nem kizárt, hogy egyes üzletekben, illetve munkakörökben több...
Márciusban Finnországba költöztetheti székhelyét Svédországból a Nordea. A svéd bankcsoport a túl szigorú felügyelet elől menekülhet az EKB felügyeleti rendszeréhez tartozó finn joghatóság alá. Skandinávia legnagyobb hitelintézete...
Ha esetleg azt érzed, hogy markánsan csökkent a szókincsed és nem úgy pörög az agyad, mint mondjuk két hónappal ezelőtt, mert mostanában keveset pihentél, mert végül is nyár volt és állandóan haverokkal veretted valamelyik fesztiválon sörrel/fröccsel a kezedben, akkor tudunk neked segíteni, mert ugye nekünk még mindig fontos az egészséged.
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát péntektől a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 356 forintra, a gázolajé 349 forintra nő. Az árak legutóbb szerdán változtak...
A brazil főügyész szerdán, 24 óra leforgása alatt már másodszor kért újabb vádemelést Luiz Inácio Lula da Silva és Dilma Rousseff volt államfők ellen, ezúttal az igazságszolgáltatás akadályoztatása miatt is felelősségre akarja őket vonni.
Szerda este óta a forint minimálisan, alig pár fillérrel mozdult el az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest csütörtök kora reggelig a bankközi piacon.