2017. szeptember 7. csütörtök

szept. 7
17:36
Botrányos: lakást és munkát kapnak a terroristák (Ripost)
Közel 80 finn tért vissza hazájába a Közel-Keletről, ahol korábban az Iszlám Állam soraiban harcolt - a kormány pedig meglepő módon segítené visszailleszkedésüket.
szept. 7
17:36
Óriási botrány lesz az iOS 11 miatt! (Ripost)
Gondold meg, letöltöd-e!
szept. 7
17:39
Ezt válaszolta Orbán Junckernek (TőzsdeFórum)
Sem az uniós joggal, sem a magyar történelmi hagyományokkal nincs összhangban az, ahogy a brüsszeli bizottság elnöke a szolidaritást értelmezi - egyebek mellett ezt írta Orbán Viktor miniszterelnök Jean-Claude Junckernek
szept. 7
17:39
Megtorpant az ipar (AQUA)
A várakozásokat alulmúlva, mindössze 0,2 százalékkal nőtt az ipar teljesítménye az egy évvel ezelőttihez képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júliusban 4,2 százalékkal csökkent – adta hírül tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 7
17:39
A saríát bíráló európai kezdeményezésen háborodott fel Hollik István (HírTV)
Nem Európa iszlamizációjának jele, inkább a magyar kormány számára kínos az Európa Tanács jelentése.
szept. 7
17:39
A Moody’s beárazta az észak-koreai katonai konfliktust (vg.hu)
A hitelminősítő szerint egy esetleges rövid katonai konfliktus is súlyos károkat okozna a dél-koreai gazdaságban, termeléskiesés mellett valószínűleg tőkekivonást is eredményezne.
szept. 7
17:41
Matolcsy György: az eurózóna válságkezelése a magyarhoz képest kudarcot vallott (AQUA)
Az eurózóna hagyományos eszközökre alapozó válságkezelése kudarcot vallott az újszerű megközelítésekre és célzott válaszokra épülő magyar modell tükrében, elsősorban az eurózóna, illetve az unió gazdaságpolitikai és politikai felfogása miatt – jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön, az 55. Közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben.
szept. 7
17:42
Mikor beszélhetünk piaci lufiról, azaz eszközár-buborékról? (Privátbankár)
Az Egerben tartott 55. közgazdász-vándorgyűlésen Tom Sargent, a New York-i Egyetem professzora, Nobel-díjas közgazdász tartott előadást a tőkepiacok és általában a befektetési eszközök eme érdekes, időről időre ismétlődő jelenségéről, melynek első komoly eseteként a hollandiai tulipánőrületet szokták említeni 1637-ből, a kapitalizmus hajnaláról.
szept. 7
17:45
Így emlékezett meg Kovacsevics Natasa a négy évvel ezelőtti szörnyű buszbalesetről (Blikk)
Az Uni-Győr női kosárlabdacsapatának korábbi játékosa, Natasa Kovacsevics közösségi oldalán emlékezett meg a négy évvel ezelőtti szörnyű buszbalesetről, amelyben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette, neki pedig bal lábát térd alatt amputálni kellett.
szept. 7
17:45
Durva bejelentést tett a Jaguar Land Rover - Csak elekromos autókat gyártanak majd (Portfolio)
Az Egyesült Királyság legnagyobb autógyártója, a Jaguar Land Rover bejelentette, hogy 2020-tól csak teljesen, vagy részben elektromos autókat fognak gyártani. A Volvo után a Jaguár is beállt azon autógyártók sorába, akik bejelentették...
szept. 7
17:47
Nagy parti lesz a sakkozók ünnepe (Blikk)
A József Attila Színházban szombaton tartják meg a magyar sakk napját; ebből az alkalomból híres versenyzők, filmvetítések, előadások, mérkőzések várják az érdeklődőket.
szept. 7
17:48
Orbán válaszlevélben oktatta ki Junckert az uniós szolidaritásból (hirado.hu)
Magyarország nem bevándorló ország és nem is kíván azzá válni - szögezte le Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökének küldött válaszlevelében
szept. 7
17:51
Hanga nélkül is megszorongattuk a spanyolokat (m4sport.hu)
A magyar csapat remekül szórta a triplákat, Pau Gasolnak összejött a történelmi rekord utolsó kolozsvári Eb-meccsünkön.
szept. 7
17:53
Zsótér: Ha jól játszunk, nem nyerünk (m4sport.hu)
De ha akadozik a gépezet, akkor igen.
szept. 7
17:57
"Ez nem szolidaritás, hanem erőszak" - Orbán válaszolt Junckernek (Infostart)
Sem az uniós joggal, sem a magyar történelmi hagyományokkal nincs összhangban az, ahogy a brüsszeli bizottság elnöke a szolidaritást értelmezi - egyebek mellett ezt írta Orbán Viktor miniszterelnök Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének küldött válaszlevelében.
szept. 7
17:57
Botrányos válásuktól hangos a sajtó, de most kiderült, nem is házasok (hirado.hu)
Egy közeli barát szerint Elle Macpherson és Jeff Soffer válása maximum csak egy hangos szakítás.
szept. 7
17:57
Forbes magazin: a leggazdagabb magyarok élén Csányi Sándor (AQUA)
Továbbra is Csányi Sándor a legnagyobb magyar családi vállalkozó a ­Forbes magazin tegnap közzétett listája szerint. A Bonafarm-csoport, a Kite Zrt. és az MCS Vágóhíd Zrt. tulajdonosa 113,4 milliárd forintos becsült üzleti vagyonnal rendelkezik.
szept. 7
18:00
Kiderült, hogy osztotta ki Orbán az Európai Bizottságot (Privátbankár)
Kikerült Orbán Viktor Jean-Claude Junckernek írt levele.
szept. 7
18:03
Törökországban köthet ki a Chelsea kegyvesztett támadója (Blikk)
Diego Costa hiába rúgott az előző szezonban 22 gólt, edzője nem kíváncsi rá.
szept. 7
18:03
2036-ig ezermilliárd dollárt költhet Kína repülőgépekre (ProfitLine)
Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített adatai szerint Kína a következő húsz évben ezermilliárd dollárt költhet kereskedelmi repülőgépek vásárlására.
szept. 7
18:03
Nem áll le az EKB a kötvényvásárlással (TőzsdeFórum)
Az Európai Központi Bank valószínűleg a vártnál jóval óvatosabban kezdi meg ultralaza monetáris politikája szigorítását, mert az infláció az euró erősödése miatt közeledés helyett távolodik a 2 százalék közeli céltól.
szept. 7
18:03
Holnapra jelentősen javul az idő (Háziállat)
A mai nap felhős, borongós, esős időjárását okozó időjárási front holnapra délkelet felé elhagyja térségünket, így már napsütésre és melegebb időre számíthatunk.
szept. 7
18:03
Ezeket a szabályokat kell betartaniuk az Olaszországba érkező menekülteknek (ATV)
Az olasz nyelv ismerete, a nők iránti tisztelet, egészségügyi előírások, valamint kötelező munkahelykeresés is szerepel abban a szabályrendszerben, amelyen a római belügyminisztérium dolgozik az olaszországi menedékkérők integrálása érdekében.
szept. 7
18:03
Orbán „megdöbbenéssel és értetlenül” olvasta, hogy az Európai Bizottság nem hajlandó pénzt adni a kerítésre (444.hu)
Hát de tényleg, valóban nem számíthatott a miniszterelnök arra, hogy nem fizetik ki neki a 400 millió eurót, amit utólag, levélben kért. Most újabb levelet írt.
szept. 7
18:06
13 isteni morzsasüti, amit nem lehet elrontani! (Mindmegette)
szept. 7
18:06
Drogügylet miatt hallgatták meg Duterte fiát (HírTV)
Paolo Duterte a gyanú szerint segített Kínából bejuttatni egy több mint egymillió dolláros szállítmányt.
szept. 7
18:06
Kosárlabda Eb - Spanyolország lealázta Magyarországot (Alternatív Energia)
87-64-re kaptak ki a kolozsvári csoport ötödik, utolsó fordulójában.
szept. 7
18:06
Chipseket ellenőrzött a Nébih – vegyes az eredmény (Adózóna)
Legújabb terméktesztjén 10 sajtos chipset ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A szakemberek laboratóriumban vizsgálták a chipsek glutaminsav-, transz-zsírsav-, akrilamid-, zsír- és sótartalmát. Az akrilamid figyelmeztető szintjét meghaladó értékek miatt két vállalkozásnak felül kellett vizsgálnia terméke előállítási folyamatát. Jelölési hiányosságok miatt pedig a hatóság…
szept. 7
18:08
300 km/órás széllel pusztít az Irma - Tíz felett a halottak száma (Videók) (Alternatív Energia)
A hurrikán eddig káoszt, romokat, törmeléket és árvizeket hagyott maga után.
szept. 7
18:09
Intim problémák - Ne titkoljuk, beszéljünk róluk (WebBeteg)
Egy hüvelyi fertőzés és az annak következtében bekövetkező folyásos tünetek elronthatják a legjobb programot is. Ezért különösen fontos, hogy tisztán lássunk, mi a probléma, és azonnal ki tudjuk választani a leghatékonyabb megoldást.
szept. 7
18:09
Durva bejelentést tett a Jaguar Land Rover - Csak elektromos autókat gyártanak majd (Portfolio)
Az Egyesült Királyság legnagyobb autógyártója, a Jaguar Land Rover bejelentette, hogy 2020-tól csak teljesen, vagy részben elektromos autókat fognak gyártani. A Volvo után a Jaguár is beállt azon autógyártók sorába, akik bejelentették...
szept. 7
18:09
Remekül helytállt a magyar Eb-csapat a spanyolok ellen! (Sport365)
A férfi kosárlabda-válogatott pazar teljesítményt nyújtott a világklasszisok ellen, nincs okuk szégyenkezni.
szept. 7
18:09
Húsz éves a Fonó zenekar (hirado.hu)
Két kiemelt koncerttel ünnepelnek.
szept. 7
18:09
A címvédő spanyolokon nem tört át a magyar válogatott a kosárlabda-Eb-n (444.hu)
Perl Zoltán (b) és a spanyol Marc Gasol a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország–Spanyolország mérkőzésen Kolozsváron.Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVADe a magyar csapat csak 23 ponttal, 87-64-re kapott ki a toronymagasan csoportelső, 100 százalékos címvédőktől az Európa-bajnokság kolozsvári csoportjának 5., utolsó fordu
szept. 7
18:09
Alley-oop parádé a magyar–spanyolon (m4sport.hu)
Nem ijedtünk meg, és megmutattuk, nemcsak a románok ellen megy.
szept. 7
18:10
Elhunyt Bényei József (Alternatív Energia)
Az aranytollas újságíró a Hajdú-bihari Napló egykori főszerkesztője volt.
szept. 7
18:11
Egy rövid katonai konfliktus is beláthatatlan következményekkel járna Dél-Korea számára (Portfolio)
Még egy viszonylag rövid katonai konfliktus is súlyos károkat okozna a dél-koreai gazdaságnak, tekintettel arra, hogy a reálgazdasági aktivitás fő erőcentrumai az észak-koreai határ közvetlen közelében összpontosulnak - áll a Moody's...
szept. 7
18:12
Újabb magyar vízilabdázó lett halhatatlan (Infostart)
Beiktatták a nemzetközi sportági halhatatlanokat tömörítő szervezet, a International Swimming Hall of Fame tagjai közé Tokió olimpiai bajnok vízilabdázóját, dr. Bodnár Andrást - írta a magyar szövetség honlapja.
szept. 7
18:12
Izgalmas lehetőségek jönnek a Google Mapsben (vg.hu)
A Google nyolc év után döntött úgy, hogy lecseréli az utcanéző szolgáltatásához használt kamerákat.
szept. 7
18:14
Bogsch Erik: az innováció lehet Magyarország jövője (vg.hu)
Magyarország számára az ipar meghatározó tényező, főleg, hogy nincs tengerünk és nyersanyagunk – mondta Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója az 55. Közgazdász Vándorgyűlésen, Egerben.
szept. 7
18:15
Kelemen Hunor: politikai akarat kell a Római Katolikus Gimnázium megtartásához (USAracing)
Kelemen Hunor szerint csakis a politikai akaraton múlik, hogy megmarad-e a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szerdai marosvásárhelyi tüntetés után nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek.
szept. 7
18:15
Piros lappal díjazta a bókokat a női játékvezető (m4sport.hu)
Olykor nem egyszerű a női játékvezetők dolga a labdarúgás világában.
szept. 7
18:16
Észak-Korea és Trump nyomják csúcsra az arany árfolyamát (vg.hu)
A legtöbben geopolitikai feszültséggel magyarázzák az arany elmúlt napokban bemutatott raliját, de a Goldman Sachs szerint hangsúlyosabb az amerikai belpolitikai bizonytalanság.
szept. 7
18:18
Összemérték tudásukat az ország vízirendészei (Blikk)
Magyarország - Tiszafüreden mérkőztek meg a vízirendőrök, immár tizenhatodik alkalommal rendezték meg ugyanis az Országos Vízirendészeti járőrversenyt.
szept. 7
18:18
Csökkenéssel zárt csötörtökön a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a stagnáló nyitás után gyakorlatilag nem változott csütörtökön kora délutánig, a napot ugyanakkor negyed százalékos csökkenéssel zárta.
szept. 7
18:20
Kemény visszavágás: Orbán megdöbbent (Blikk)
Sem az uniós joggal, sem a magyar történelmi hagyományokkal nincs összhangban az, ahogy a brüsszeli bizottság elnöke a szolidaritást értelmezi - egyebek mellett ezt írta Orbán Viktor miniszterelnök Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének küldött válaszlevelében, amelynek szövegét a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan csütörtök dél
szept. 7
18:20
Új miniszterrel bővül a kormány (vg.hu)
Kósa Lajos lemond a Fidesz frakciójának vezetéséről, és a kormányban, a Modern Városok Programért felelős tárca nélküli miniszterként folytatja.
szept. 7
18:21
A spanyol kormány az alkotmánybírósághoz fordul a katalán népszavazás miatt (Portfolio)
A spanyol kormány az alkotmánybírósághoz fordul a katalán önrendelkezési népszavazás kiírása, illetve a referendum megrendezését szabályozó törvény miatt - jelentette be a spanyol miniszterelnök madridi sajtótájékoztatóján, kormánya...
szept. 7
18:21
Tombol az Irma, már legalább 13-an meghaltak (ATV)
Már legalább 13 ember meghalt a Karibi-térségben az Irma hurrikán miatt. Az atlanti térség eddigi legerősebb hurrikánja teljes szigeteket tarolt le. Az Irma a hétvégén érheti el Floridát, és két másik hurrikán is a partokhoz közelít.
szept. 7
18:21
Duterte fiát és vejét drogcsempészettel hozták összefüggésbe, a Fülöp-szigeteki kormány máris közölte, hogy újragondolják a drogháborút (444.hu)
Mondjuk állításuk szerint azért változtatnának mégis, mert a rendőrség kábítószer-ellenes akcióiban az elmúlt időszakban 3 kiskorú is meghalt.

Keresés