2017. január 1-jétől 12 millió forintra emelkedett az a bevételi határ, amely mellett elég a kisadózónak a havi tételes adót megfizetnie. Ugyanakkor az alanyi áfamentesség éves összeghatára 8 millió forintra emelkedett. Az alanyi áfamentességet választó kataalanyoknak nem árt tisztában lenni azzal, miben is különbözik az alanyi áfamentesség 8 millió forintos összeghatárának és a kisadózói…
A szlovák kormány tudomásul veszi, tiszteletben tartja, részleteiben áttanulmányozza az Európai Bíróság ítéletét, s ezt követően foglal állást - közölte Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szerdán Pozsonyban a bíróságnak a menedékkérők tagállamok közötti elosztását előíró uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében hozott elutasító döntésére reagálva
Elutasította az Európai Bíróság a menedékkérők tagállamok közötti elosztása ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet. Vagyis a döntés szerint érvényes az a 2015 őszén, a belügyminiszterek többségi szavazásával elfogadott határozat, amely szerint Magyarországnak mintegy 1300 menekültet kell átvennie Görögországból, illetve Olaszországból. A bíró
A szíriai hadsereg vetett be szaringázt fegyverként április 4-én Hán Sejkún településen, a támadásnak 87 halálos áldozata volt – közölték az ENSZ vizsgálóbiztosai. Az ENSZ-nek a szíriai emberi jogi helyzetről jelentő bizottsága a jelentésében megállapította: „A szíriai légierő egy április 4-i támadásában szaringázt vetett be, ami több mint 80 ember
Míg szerdán a gázolaj ára másfélszer annyit nőtt, mint a benziné, pénteken utóbbi kapja a nagyobb áremelést, heti szinten azonban a dízel ártöbblete magasabb.
A V4 Report Facebook-oldal osztotta meg az alábbi képet, melyet a bejegyzés szerint Vera Jourova, az Európai Unió jogérvényesülésért felelős biztosa tett közzé Twitterén.
Megindulhatnak a munkagépek a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train városi szakaszain, miután az állami beruházó eredményt hirdetett a kivitelezési pályázaton. A munkát a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry konzorciuma nyerte el nettó 8,9 milliárd forintért.
A kormány értéket tulajdonít mindannak ami közös, a köz érdekét szolgálja - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter szerdán Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanévnyitó ünnepségén
Szlovákia tiszteletben tartja az Európai Bíróság kvótaügyben hozott döntését, de a kormány nem változtat eddigi álláspontján, és tovább munkálkodik majd azon, hogy a tőle elvárt szolidaritás ne a migránsok kényszerű befogadásában öltsön testet - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök szerdán az Európai Bíróságnak a menekültek tagállamok közötti kötelező elosztása ellen benyújtott magyar…
Az okostelefon és a digitális szolgáltatások egyre fontosabbá válnak a bankok üzleti ügyfeleinél is – derült ki az IFUA Horváth & Partners német nyelvterületen végzett felméréséből. A nyereségesség megőrzése érdekében a bankoknak a vállalati üzletágban is kombinálniuk kell a személyes kiszolgálást a minél teljesebb körű online megoldásokkal.
Alig tíz év alatt hatszorosára nőtt a magyarországi internet átlagos sebessége és közel tízezerszeresére a szélessávú előfizetők száma. Tévhit, hogy a robbanásszerű fejlődés mögött csak az optikai kábeles hálózatok bővülése...
A földművelésügyi miniszter elrendelte az import baromfihús fokozott ellenőrzését annak érdekében, hogy a magyar fogyasztókat megvédjék a szennyezett import árutól - hangzott el az M1-en.
A Diákhitel Központ 2017. szeptember 6-tól elsők között vezeti be a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokon alapuló (SZEÜSZ) elektronikus aláírással történő szerződéskötést. Az innovatív és ügyfélbarát lépés lehetővé teszi a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, hogy személyes megjelenés, illetve papír alapú dokumentumok kitöltése, leadása nélkül köthessenek Diákhitel…
Szlovákia tiszteletben tartja az Európai Bíróság kvótaügyben hozott döntését, de a kormány nem változtat eddigi álláspontján, és tovább munkálkodik majd azon, hogy a tőle elvárt szolidaritás ne a migránsok kényszerű befogadásában öltsön testet - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök.
Pajzsmirigy csökkent működés, alulműködés (hypothyreosis) esetén valószínűleg a testmozgás az utolsó dolog, ami eszébe jut, mint megoldás, ráadásul ebben az állapotban általában a sportolási kedv is alábbhagy. Nem csoda, hiszen a betegség leggyakoribb tünetei közé tartozik a kimerültség, fáradékonyság, valamint az izom és ízületi fájdalmak, amelyek
A Deutsche Bank vezére nagy leépítést lengetett be, az alkalmazottak nagy számú elbocsátását a technológiai fejlődés hozza el. Robotként dolgozó emberek helyett emberként dolgozó robotok jönnek. Hasonló témákról is szó lesz...
A Fidesz szerint azzal, ha több mint fél évvel a választások előtt idejönnek, és megvizsgálják a miniszterelnök falujába felhúzott veszteséges kisvasutat, azzal beleavatkoznak a választásokba. :D
Az egészségre is veszélyes lehet az ismeretlen eredetű, hamisított méz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szerint, ezért egyértelmű eredetjelölési és a magyarországihoz hasonló nyomonkövetési rendszer bevezetését javasolják az Európai Unió számára.
A MINI sorozatgyártású újdonsággal ugyan nem készül a Frankfurti Autószalonra, de immár második izgalmas tanulmányautóját mutatja be az angol gyártó, így bőven lesz miért meglátogatni a standjukat a német seregszemlén – arról nem is beszélve, hogy később mindkét modellből elkészülhet szériagyártású verzióban is. Az elektromos Electric Concept után ezúttal a másik véglet következett, ugyanis a John…
Minden idők legjobb magyar téli olimpiai szereplésére készülnek a magyar korcsolyázók, mondta Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke.
Bejelentést tett a magyar hatóságoknál és Brüsszelben is a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TT), mert az áruházláncok ismét irreális árakon értékesítik a szlovák és a cseh UHT tejeket a magyar piacon. A TT szerint az olcsó import mögött áfacsalások állhatnak, vagy olyan termékek érkeznek a hazai boltokba, amelyeket tejpor felhígításával ál
Németország valamennyi európai partnertől elvárja, hogy betartsa az Európai Bíróság ítéletét a menedékkérők uniós tagállamok közötti elosztását szolgáló mechanizmusról - közölte szerdán Berlinben a német külügyminiszter.
Nem a tégla árának emelkedése miatt drágulnak az új lakások, az égetett agyagtermékek árszintje most éri el a válság előttit – állítja a Magyar Téglás Szövetség elnöke. Kató Aladár elmondta: a lakóházak túlnyomó többsége ma is téglából épül Magyarországon, a megrendelők pedig egyre inkább a minőségi termékeket választják.