2017. szeptember 3. vasárnap

szept. 3
21:15
Ezért nem mindegy, hogy atom- vagy hidrogénbombája van-e Észak-Koreának (Infostart)
Elképzelhető, hogy valóban hidrogénbombát robbantott Észak-Korea, az azonban kétséges, hogy egy ilyen robbanófejet ballisztikus rakétára tudnának szerelni a kommunista országban - mondta az InfoRádiónak a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont vezetője.
szept. 3
21:15
Jön az ősz, zoknit húztak a lányok (Player)
Nem tudjuk, a vetkőzés vagy az öltözés fázisában készültek a képek, netán a képen szereplő, jó adottságú lányok nem is akartak mást felvenni, de igazán nem is érdekes. A hosszú zokni legalább annyira támogatandó ruhadarab a nőknél, mint a sneaker. Úgyis jön az ősz.
szept. 3
21:18
Az ország védelméről beszélt Orbán Viktor Kötcsén (Blikk)
A menekültekről és a jövő évi parlamenti választásról szólt Orbán Viktor miniszterelnök szokásos idénynyitó beszéde Kötcsén, ahol zárt körben, párttársai előtt fejtette ki gondolatait, amelyek várhatóan meghatározzák a kormánypártok választási kampányát is.
szept. 3
21:20
Kamion ütközött két autóval az Üllő határában (Blikk)
Két személyautó és egy kamion ütközött össze Üllő határában, a 4-es főút és Gyömrői út kereszteződésénél.
szept. 3
21:27
Orbán szinte azonnal szóba került Merkel és Schulz vitájában (444.hu)
Vasárnap este vitatkozik a két kancellárjelölt, rögtön Orbánnal indítottak.
szept. 3
21:36
Nem kapott drogot, ezért több embert is megkéselt egy férfi Csepregen (Blikk)
Nem kapott drogot egy férfi Csepregen, ezért dühében több embert megkéselt, köztük terjesztőjét, egy lányt és annak édesanyját is.
szept. 3
21:36
Tragédia: egy hűtő ölte meg a kisfiút (Blikk)
Influenzának hitték a veszélyes mérgezést, amelybe belehalt egy kisfiú. A család három tagja lett beteg.
szept. 3
21:36
Schulz: Merkel hibázott, amikor beengedte a menekülteket (HírTV)
Hiba, hogy nem vonta be az európai partnereket – mondta a szociáldemokrata Martin Schulz egy tévévitán.
szept. 3
21:39
Magyarország-Portugália 0-1, emberhátrányban küzdünk - cikkünk folyamatosan frissül (Blikk)
Nem sokkal a mérkőzés kezdete előtt pályára lépett a két válogatott, a bemelegítés előtt Ronaldot és társait füttyszó fogadta.
szept. 3
21:39
Jelenleg ő a világ legdögösebb nője, aki a Despacito klipben szerepel (Femcafe)
Mindenki odavan a gyönyörű anyukáért.
szept. 3
21:42
Márton Anita dupla győzelemmel zárt (Infostart)
Márton Anita súlylökésben és diszkoszvetésben is diadalmaskodott vasárnap a 3. Atlétikai Magyar Szuper Liga döntőjében, amelyet a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban rendeztek meg.
szept. 3
21:42
Pécsi orvos kapta az Európai polgári díjat (Gondola)
Európai polgári díjban részesült Szilárd István, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara (PTE-ÁOK) migrációs egészségügyi programjait vezető címzetes egyetemi tanár
szept. 3
21:42
Ingyendiplomát ígér Botka (Alternatív Energia)
"Az egyetemi hallgatók számarányát tekintve csak az oroszok rosszabbak nálunk."
szept. 3
21:44
Esős reggel után felhős folytatás (Alternatív Energia)
Reggel 7-13, majd napközben 15-23 fokot mérhetünk.
szept. 3
21:45
Hihetetlen: 20 klub is vitte volna ezt a Real-játékost (Sport365)
Nagyon sok ajánlatot kaptak a királyiak a futballistáért, de ők ragaszkodtak a tehetséges játékoshoz.
szept. 3
21:45
Pepe lekönyökléséért állították ki Priskint a portugálok ellen (444.hu)
A magyar válogatott jól tartotta magát az első félidőben, de tíz emberrel nagyon nehéz lesz a második félidő.
szept. 3
21:46
Schulz: Merkel hibázott, amikor beengedte a menekülteket (Alternatív Energia)
Merkel: "tudtuk, hogy Magyarország nem hajlandó szolidárisan részt venni" a menekültek ellátásában.
szept. 3
21:57
Ezt nézze: így szurkolt a helyszínen Orbán Viktor a magyar válogatottnak - fotó (Blikk)
A helyszínen tekinti meg Orbán Viktor a Magyarország - Portugália vb-selejtező mérkőzést.
szept. 3
21:57
Borongós, esős lesz a hétfő (Háziállat)
Néhol a szél is megélénkül. 17-23 fokig melegszik a levegő.
szept. 3
22:03
Schulz: Merkel hibázott, amikor beengedte a menekülteket (ProfitLine)
Angela Merkel német kancellár hibázott, amikor 2015 szeptemberében beengedte Németországba a menekülteket, mert döntésébe nem vonta be az európai partnereket - mondta Martin Schulz szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt vasárnap este Berlinben a kormányfőjelöltek televíziós vitáján.
szept. 3
22:15
Kötcsén is elkerítette magát Orbán (Alternatív Energia)
A Fidesz láthatóan nem is törekszik partneri viszonyra a médiával.
szept. 3
22:15
Trump tudni akar az összes felmerülő katonai lehetőségről Észak-Korea ellen (444.hu)
A védelmi miniszter komoly katonai reakciót ígért Kim Dzsongunnak bármilyen fenyegetésre.
szept. 3
22:18
Trump: Megbánja még Észak-Korea (HírTV)
Hidrogénbombával hajtott végre kísérleti robbantást a phenjani rezsim.
szept. 3
22:18
Nyaka Gyula lett Ózdfalu polgármestere (Gondola)
Nyaka Gyulát (független) választották polgármesterré vasárnap a Baranya megyei Ózdfaluban - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel
szept. 3
22:20
Mattis: Phenjan erőteljes katonai válaszra számíthat (Gondola)
Phenjan erőteljes katonai válaszra számíthat, ha az Egyesült Államok vagy szövetségesei területét észak-koreai támadás éri - szögezte le James Mattis amerikai védelmi miniszter kedden, az eddigi legnagyobb erejű észak-koreai kísérleti atomrobbantás után
szept. 3
22:22
Szilágyi: magyarságtudatot adó versenyképes oktatás (Gondola)
Ahhoz, hogy a magyar közösségek továbbra is megmaradjanak, megújuljanak, ma is olyan magyar oktatást kell biztosítanunk az anyaországban és a külhonban egyaránt, amely felveszi a versenyt a szomszédos államok iskoláinak színvonalával, és a diákoknak szilárd magyarságtudatot ad - jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a kárpátaljai…
szept. 3
22:24
Itthon is érezni lehetett az észak-koreai robbantást (Gondola)
Minden eddiginél nagyobb földalatti robbantást hajtott végre Észak-Korea. Magyarországon is kimutatták a műszerek a robbantás által okozott rengést
szept. 3
22:36
Összeül az ENSZ BT Észak-Korea miatt (Gondola)
Hétfőn közép-európai idő szerint 16 órakor ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa az újabb észak-koreai kísérleti atomrobbantás ügyében
szept. 3
22:45
Foci-vb 2018: Küzdésből jelesre vizsgáztunk Portugália ellen (Agroinform)
Nem sikerült a bravúr, a magyar válogatott közel egy órát emberhátrányban játszva 1-0-s vereséget szenvedett.
szept. 3
22:45
Tíz emberrel is szépen helyt állt a magyar válogatott Portugália ellen (444.hu)
Priskin durva szabálytalansága nagyot alakított a meccsen, amin a portugálok egyre kevésbé akartak focizni. Magyarország-Portugália 0-1.
szept. 3
22:45
Vb-selejtező: Magyarország-Portugália 0-1 (HírTV)
Elúszott a vb-szereplés, Dzsudzsák Balázs és Fiola Attila Svájc ellen nem lesz ott.
szept. 3
22:51
1-0-ra nyert a világbajnoki selejtezőn Portugália Magyarország ellen (Blikk)
- Az Európa-bajnok Portugália 1-0-ra nyert világbajnoki selejtezőn az egy órán keresztül emberhátrányban küzdő Magyarország vendégeként. A mieink ezzel matemaikai esélyüket is elvesztették, hogy ott legyenek a 2018-as oroszországi vb-n.
szept. 3
22:54
Néhány lakó miatt lassult le a frankfurti evakuálás (Gondola)
70 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát napközben Frankfurtban, mert egy csaknem másfél tonnás második világháborús aknát találtak egy építkezésen
szept. 3
23:03
Dicséretes magyar helytállás, de vereség Portugáliától (Azenpenzem)
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatában, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott az oroszországi tornán.
szept. 3
23:09
Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Ukrajnában (ProfitLine)
Nacionalista civil szervezetek aktivistái csaptak össze vasárnap Odessza központjában a rendőrökkel a dél-ukrajnai város egyik építészeti különlegességének, az Egyfalúnak vagy Boszorkányháznak nevezett műemléképület védelmében, amelynek közvetlen tőszomszédságában egy új építésű házat kezdtek felhúzni.
szept. 3
23:12
Merkel: nem zárkózhatunk be – Schulz: Merkel hibázott (Gondola)
Az Európába és Németországba irányuló migráció nem fenyegetés, hanem nagy feladat - mondta Angela Merkel német kancellár vasárnap Berlinben.
szept. 3
23:15
Vereség, amely alig fáj (Azenpenzem)
Eleve esélyesebb volt, Priskin kiállítása miatt a 30. perctől ráadásul emberelőnyben is játszott, így cseppet sem meglepő, hogy Portugália 1-0-ra nyert a magyar labdarúgó-válogatott ellen tegnap este a Groupama Arénában. A továbbjutás nekünk már rég elúszott a világbajnoki selejtezőben, ha volt tét, akkor csak a presztízs, no meg az élmény, hogy ve
szept. 3
23:21
Fejet hajtott Ronaldóék előtt a magyar válogatott (Alternatív Energia)
Az Európa-bajnok Portugália elleni összecsapást amolyan „csodaváró” hangulat előzte meg.
szept. 3
23:24
Magyar kiállítás, portugál győzelem (Sport365)
Priskin Tamás piros lapjára André Silva felelt góllal.
szept. 3
23:30
A 7 éves fiú csomagot küld Ázsiába. 12 évvel később olyan üzenetet kap, ami az egész életét megváltoztatja (Blikk)
Elképesztő, ami történt.
szept. 3
23:30
VB-selejtező - Vendéggyőzelem emberhátrányban (Gondola)
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatában, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott az oroszországi tornán
szept. 3
23:30
Tepertős pogácsa sajttal megbolondítva – könnyű, levegős, isteni a tésztája (Blikk)
Festeni sem lehetne szebbet. És az íze...
szept. 3
23:32
Zseniális házi praktika! Ne dobd ki, inkább tisztítsd meg fillérekből bizsu ékszereidet (Blikk)
Szebbek lesznek, mint újkorukban.
szept. 3
23:32
Ecetbe áztatja a kenyeret, majd kidobja. Másnap mosolyogva néz bele a kukába (Blikk)
Ez igazán nagyszerű!
szept. 3
23:34
Csak az emberek 6%-a látja, mi van ezen a képen: hihetetlen élmény, amikor kirajzolódik előtted (Blikk)
Ne hidd, hogy ezek csak vonalak! Ha a megfelelő távolságból nézed, előjön a kép!
szept. 3
23:39
A belgák már ott vannak a vb-n, hatalmas francia blama (Azenpenzem)
Európából elsőként a belga labdarúgó-válogatott jutott ki a 2018-as világbajnokságra, miután a selejtezősorozat nyolcadik fordulójában vasárnap Görögország vendégeként győzött.
szept. 3
23:48
A kutya kiszaladt a rendőrautó elé, és ugatni kezdett. Hátborzongató látványhoz vezette (Blikk)
Sose becsüld alá a kutyákat!

Keresés