2017. szeptember 28. csütörtök

szept. 28
17:33
Történelmi csúcson az üzleti bizalom (AQUA)
Szeptemberben tovább emelkedett a júliusban már történelmi tetőpontjára jutott GKI konjunktúraindex és ezen belül üzleti bizalmi index – olvasható a GKI Gazdaságkutató legfrissebb jelentésében. Szeptemberben az üzleti szférán belül jelentősen javultak, történelmi csúcsukra kerültek az ipari várakozások, s további emelkedésével ugyancsak újabb hist
szept. 28
17:36
Aggódnak a biztonságunkért? Nem akárki járt Budapesten (Privátbankár)
Az Európai Unió egy fontos katonai szakembere járt a fővárosban.
szept. 28
17:36
Komoly elhatározásra jutott a férfi, akinek letépte fél arcát egy tigris (Blikk)
Egy tigristámadásban elvesztette a fél arcát egy bangladesi férfi, most mindenkinek megmutatná, hogy is néz ki.
szept. 28
17:42
Megtáltosodtak a közép-európai EU-gazdaságok (Infostart)
Londoni elemzők szerint az 5 százalékot is elérhette a közép-európai EU-gazdaságok növekedése a harmadik negyedévben.
szept. 28
17:45
Volner szerint törvénysértő a plakáteltávolítás (HírTV)
A Pest megyei kormánymegbízotton kérte számon a Jobbik plakátjainak eltávolítását Volner János.
szept. 28
17:48
Kukába a műszempillával: Növesszük meg a szempillákat! (Blikk)
Érdemes kipróbálni!
szept. 28
17:51
Igazi kiránduló idő lesz a hétvégén (Háziállat)
Napsütéses, száraz idő várható.
szept. 28
17:51
Hungarikum: februárban visszaléptek az olimpiától, de így többen dolgoztak idén a Budapest 2024 Zrt.-nél, mint tavaly (444.hu)
Félmilliárd ment el bérekre a szervezőcégnél 2017-ben.
szept. 28
17:54
Kitört a valaha volt egyik legnagyobb kolerajárvány (Blikk)
Több mint 750 ezer koleragyanús megbetegedést jegyeztek fel Jemenben a járvány április végi kitörése óta - jelentette csütörtökön az Oxfam nemzetközi segélyszervezet, amely szerint ilyen mértékű kolerajárványra még nem volt példa a világon a betegség nyilvántartása óta.
szept. 28
17:54
Pofátlanság: Belépőt szednek a szegény gyerekeknek, uniós pénzből épült játszótéren? - Lázár János vizsgálatot indított (Blikk)
Lázár János azt mondta, vizsgálatot indít a hajdúhadházon történtek miatt.
szept. 28
17:54
Wladár Sándor: Nem csak Hosszú Katinkáról szól a magyar úszás (Blikk)
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökének vasárnap megválasztott olimpiai bajnok azt mondta, a sportág egészét akarja szolgálni, és azt szeretné, ha mielőbb megnyugvás lenne a hazai úszótársadalomban.
szept. 28
17:54
Elúszó milliók és határidők a vizes vb után (Alternatív Energia)
Még ma is építési területnek látszik a szinkronúszó-helyszín a Városligetben.
szept. 28
17:56
Halak potyogtak az égből Mexikóban - A tudomány megmagyarázza, miért (Blikk)
Döbbenetes látványban volt részük a mexikóiaknak! Az ország északkeleti részén, Tamaulipas városában szó szerint haleső „szemerkélt”.
szept. 28
17:56
Lázár megmondta, milyenek a magyarok - miután a migránsok miatt egymásnak estek Őcsényben (Blikk)
Megbukott a kvótarendszer, a Soros-terv nem változott, nemzeti kozultáció, Orbán programja - ezek voltak Lázár János legfontosabb témái a mai sajtótájékoztatóján, ám újságírói kérdésre arról is beszélt, mi a helyzet Őcsényben, ahol egymásnak estek az emberek a migránsok miatt.
szept. 28
17:58
Perelné az orosz Burger King az év horrorfilmjét, mert szerintük az a McDonald's-ot reklámozza (Blikk)
A Burger King szerint Pennywise a McDonaldsba csábítja az embereket a horrorfilmmel.
szept. 28
18:00
Azért ez már durva: elvegyült a robot az esemény látogatói között (Blikk)
A technológia fejlődésével az ember és robot közötti különbségek egyre inkább eltűnőben vannak.
szept. 28
18:02
Önök már döntöttek: Jenna, ne nyúlj a melledhez! (Blikk)
Jenna Bentley a rajongóit, mi pedig Önöket szavaztattuk meg, hogy mi legyen a szexi modell kebleinek sorsa. A Blikk.hu olvasóinak válasza pedig egyértelmű.
szept. 28
18:03
Nézőpont Intézet: Korszakváltás Németországban (ProfitLine)
Történelmi átrendeződés, korszakváltás - ilyen kifejezésekkel jellemezték a szeptember 24-i parlamenti választások utáni németországi helyzetet a Nézőpont Intézet csütörtöki budapesti rendezvényének előadói. A felszólalók egyetértettek abban, hogy Angela Merkel kancellárnak nehéz dolga lesz az új kormánykoalíció megalakításában, és többé-kevésbé eg
szept. 28
18:03
Brexit-tárgyalások: közelednek az álláspontok, nem reménytelen a megegyezés (Portfolio)
Új lendületet hozott a brit kilépésről szóló tárgyalásokba Theresa May múlt heti firenzei beszéde, de a héten elért haladás dacára Michel Barnier, az EU főtárgyalója egyelőre nem látja azoknak a feltételeknek a beteljesülését...
szept. 28
18:03
Bulvár: Kevesebbet kéne szexelni, jött a jó tanács a válogatott csatárnak (Agroinform)
Marco Borriellót megtalálta a SPAL egyik szurkolója, hogy miért csak egy gólt szerzett idén a Serie A-ban.
szept. 28
18:03
Csodás idővel köszönt ránk a péntek (Háziállat)
Napsütéssel búcsúzik a hét.
szept. 28
18:03
Nézőpont Intézet: Történelmi átrendeződés Németországban (USAracing)
Történelmi átrendeződés, korszakváltás – ilyen kifejezésekkel jellemezték a szeptember 24-i parlamenti választások utáni németországi helyzetet a Nézőpont Intézet csütörtöki budapesti rendezvényének előadói. A felszólalók egyetértettek abban, hogy Angela Merkel kancellárnak nehéz dolga lesz az új kormánykoalíció megalakításában, és többé-kevésbé eg
szept. 28
18:03
Malmot vehet Mészáros Lőrinc (HírTV)
Az Agrárszektor.hu iparági forrásai szerint a bicskei malom kerül a felcsúti milliárdoshoz.
szept. 28
18:06
Élelmiszerek megmérgezésével fenyeget egy zsaroló (Gondola)
Élelmiszerek megmérgezésével fenyeget egy zsaroló Németországban - figyelmeztettek a hatóságok csütörtökön
szept. 28
18:08
Nézőpont Intézet: Történelmi átrendeződés Németországban (Gondola)
Történelmi átrendeződés, korszakváltás - ilyen kifejezésekkel jellemezték a szeptember 24-i parlamenti választások utáni németországi helyzetet a rendezvény előadói.
szept. 28
18:09
Soros György Magyarországra érkezett (Infostart)
Közzétette a kormány a nemzeti konzultáció kérdéseit.
szept. 28
18:09
Orosz légicsapásban több mint egy tucat ember életét vesztett (ATV)
Legalább 11 ember, köztük négy gyermek és három nő halt meg az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban, részben orosz harci repülőgépek támadásaiban - jelentette csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
szept. 28
18:24
Medveles: mikor jön az összeomlás? (Privátbankár)
A pénzügyi történelem második leghosszabb felívelő szakasza zajlik az értékpapírpiacokon, lassan 9 éve tart. Ennek megvannak az okai, viszont az is érthető, hogy tudni akarjuk, mi, és főleg mikor vethet véget egy ilyen páratlan fellendülésnek. Megnézzük, mikor szoktak előcsörtetni a mackók, és mekkorát randalíroznak.
szept. 28
18:27
Hann Endre: bizonyos szavazók önbizalomhiánya is oka a mostani helyzetnek (Infostart)
A Medián legújabb közvélemény-kutatása szerint az MSZP 25 éve nem volt annyira népszerűtlen, mint most, de kis mértékben a Jobbik és a DK támogatottsága is csökkent. Az LMP viszont erősödött, a Fidesz előnye pedig továbbra is behozhatatlannak tűnik.
szept. 28
18:27
Függetlenségi tüntetések Katalóniában (HírTV)
A spanyol kormány betiltotta Katalónia függetlenségi referendumát.
szept. 28
18:27
Moszkva felszólítása: minden ország lépjen fel az ukrán oktatási törvénnyel szemben (ATV)
Oroszország arra hív fel minden kormányt, hogy tegyenek lépéseket az ukrán oktatási törvény visszavonása végett - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön Moszkvában.
szept. 28
18:30
Ön is segíthet egy rábapatonai autista kisfiúnak, hogy boldogan teljen a születésnapja (Blikk)
Nagyon megható Facebook posztban kér egy kis szívességet egy rábapatonai édesanya, aki halmozottan fogyatékos, autista fiának szeretne egy kis meglepetést.
szept. 28
18:30
Hihetetlen: klasszisok érkezhetnek az Arsenalhoz (Sport365)
A londoni csapat kerete két remek képességű labdarúgóval bővülhet.
szept. 28
18:32
Akár egy nagyköveti rezidencián: így védik a biztonsági őrök Simicska budai villáját (Blikk)
Úgy őrzik Simicska Lajos Közgép-vezér budai villáját, mint egy nagyköveti rezidenciát! Az elmúlt hetekben egy konténert telepítettek az őröknek Simicska utcájába, ahonnan beláthatják az egész környéket – tudta meg a Blikk.
szept. 28
18:33
Ötezren töltötték le azt az Androidos appot, amely csak a pénzükre pályázik (Pénzcentrum)
Egy biztonságtechnikai cég által már bemutatott veszélyes androidos trójai vírus újra megjelent a Google Play áruházban. A játékalkalmazásba beépült program elsődleges célja a bankkártya adatok ellopása. A cég szakembereinek elemzéséből...
szept. 28
18:33
15 milliárddal tömte ki a kormány Lezsák Hungarikum Parkját (444.hu)
Wellness hotel, golfpálya, lovarda épülhet a lakitelki népfőiskola mellett.
szept. 28
18:33
Ilyen gyakran kéne törölközőt cserélned, különben olyan, mintha ürülékbe törölnéd az arcod (Player)
Fogadjunk, hogy te is a vécéülőkét mondanád a lakásod bakteriálisan legszennyezettebb tárgyának. Valójában a törölköző az egyik ilyen.
szept. 28
18:42
Figyelő: Lehet más Werber? (Gondola)
Régi arc bukkan elő a múltból a 2018-as választás közeledtével: a baloldali, ellenzéki LMP tanácsadójaként tér vissza az a Ron Werber, akinek állítólag sok köze volt az MSZP 2002-es választási sikeréhez
szept. 28
18:44
„Példaértékű, ahogyan Magyarország segít" (Gondola)
A magyar kormány segítsége kiváló példája annak, hogy mit tehet egy kabinet az üldözött keresztények megsegítésére - nyilatkozta Stephen Rasche, az Aid to the Church in Need (ACN) katolikus jószolgálati világszervezet ninivei újjáépítési projektjének felelőse az MTI-nek a csütörtökön Rómában tartott nemzetközi konferencián, amelyen Azbej Tristan, az Emberi Erőforrások Minisztériumának üldözött…
szept. 28
18:45
Nő a feszültség: Irak csapatokat küld a kurd határra (ATV)
Nem fogadják el a népszavazás eredményét, és csapatokat küldenek iraki Kurdisztán határára – erről döntött szerdán az iraki parlament. A kurdok azonban azt mondják: az Iszlám Államot legyőzték, most sem félnek senkitől.
szept. 28
18:46
Francia nyugdíjasok tiltakoztak az adóreform ellen (Gondola)
Több ezer nyugdíjas tiltakozott csütörtökön a francia nagyvárosokban a kormány által meghirdetett adóreform ellen
szept. 28
18:51
Ezeket a személyautókat lopják a leginkább Magyarországon (Infostart)
Friss lista a lopott személyautókról.
szept. 28
18:51
Erdogan megzsarolta az Egyesült Államokat (HírTV)
Csak akkor adják ki az őrizetben lévő amerikai lelkészt, ha Amerika kiadja a török hitszónokot.
szept. 28
18:51
Jó hír a környezetvédőknek: megmenekülhetnek az amerikai tengeri rezervátumok (Portfolio)
Hiába az amerikai kormány igyekezete, hogy nagy energiavállalatok számára értékesítse az eddig oltalom alatt álló part menti természetvédelmi területeken a kőolaj- és földgázkitermelés jogát, az előzetes reakciók alapján úgy tűnik...
szept. 28
18:51
Magyarellenesség miatt büntettek meg két román tévéadót (444.hu)
Júniusban mentek adásba a diszkrimináló kijelentésekkel teli műsorok.
szept. 28
19:00
Egy nap alatt elillant a Trump-eufória, megint nem törte át a forint a határt (Privátbankár)
A szerdai, a Trump-féle adócsökkentési terveket követő, már-már euforikus hangulat csütörtökre elillant, este a Nasdaq minimális mínuszban, az S&P 500 1-2 pont pluszban volt. Európában is minimális volt az emelkedés, a magyar BUX index kissé süllyedt, ezúttal a Mol miatt. A forint megint gyengült egy nagyot, majd visszaerősödött.
szept. 28
19:03
Mikortól beszélünk éjszakai bevizelésről? (WebBeteg)
Az éjszakai bevizelés (enuresis nocturna) az egyik leggyakoribb betegség gyermekkorban, amely az általános iskolát kezdők 10 százalékánál fordul elő, a fiúk között még nagyobb arányban. Fontos tehát, hogy ne szégyelljük! Időnként szervi betegség állhat mögötte, valamint lehet súlyos lelki zavar tünete is.
szept. 28
19:03
Az adóreform ellen tiltakoznak a francia nyugdíjasok (ProfitLine)
Több ezer nyugdíjas tiltakozott csütörtökön a francia nagyvárosokban a kormány által meghirdetett adóreform ellen.
szept. 28
19:03
Cristiano Ronaldo elárulta, elhagyja-e a Realt - videó! (Sport365)
Újabb remek sztorival rukkoltak elő a török élcsapat, a Besiktas szurkolói. Nyáron a fél világot hívták, hogy játsszon náluk, most Cristiano Ronaldo kegyeiért könyörögtek. A portugál klasszis válaszolt nekik!
szept. 28
19:03
Mégis él? Bagdadival készült új hangfelvételt tett közzé az Iszlám Állam (ATV)
Az Iszlám Állam halottnak vélt vezetőjével készült új hangfelvételt tett közzé csütörtökön a terrorszervezet a hozzá köthető al-Furqan hírügynökségen keresztül.

Keresés