A nemzeti konzultációról, a kórházak adósságáról, a kötelező oltások körének bővítésén, a kvótarendszerről és új határátkelőkről is beszélt Lázár János a Kovács Zoltánnal közösen tartott 99. Kormányinfón.
Az arany hét elejei kiugrása, amelyet a geopolitikai kockázatok indokoltak, rövid életűnek bizonyult. Janet Yellen héja jellegű beszéde, amely után a piac nagyobbnak látja a decemberi kamatemelés esélyét, Trump elnök és a Republikánus párt adócsökkentési terveivel együtt az arany számára kedvezőtlen mozgásokat indítottak el a különböző eszközosztál
Egy embert elfogtak, két ingatlanban pedig házkutatás folyik egy londoni terrorellenes akció során – adta hírül a The Telegraph nevű brit újság portálja.
Szombaton immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Törökbálinton a Riczu Imre emlékverseny. Az egész napos családi kerékpáros rendezvény elején a parakerékpáros sportolók mérik össze erejüket, majd a Magyar Kerékpáros Szövetség Magyar Kupa- és az amatőrök futamaira kerül sor.
Eljárást indított a Ryanair diszkont légitársaság ellen a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA), mert úgy látják: az ír légicég félrevezette az utasokat a járattörlésekkel kapcsolatban.
110 szobás Hyatt luxushotel lesz a Párisi udvarból, miután a Párizs Property Kft. franchise-megállapodást kötött a Hyatt Hotelsszel. Az egykori Brudern-házból átalakított szálloda várhatóan 2018-ban nyílik meg, és a Mellow Mood Hotels...
Nyolc olimpiai aranyérmes, huszonhét világbajnok, a nyolc egyéni világcsúcstartóból pedig hatan a rajtlistán. Mi sem mutatja jobban, mint ez a röpke statisztika, milyen erős mezőny jött össze a rövid pályás gyorskorcsolyázók csütörtökön kezdődő budapesti világkupaversenyére. Ezen persze nem kell csodálkozni, hiszen a sportágban nálunk indul az olim
2014 óta már mintegy 30 milliárd forintot költött a kormány kampányokra, és ebben még nincsenek benne sem a közmédia, sem az új sorosozós kampány költségei.
Magyarország és Európa érdeke, hogy a balkáni migránsútvonal zárva maradjon, és mivel ebben a tekintetben Macedónia kulcsfontosságú ország, mi azokkal a macedóniai erőkkel működünk együtt, amelyek ilyen politikát folytatnak – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Ohridban csütörtökön
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jelentős létszámcsökkentés és az adózásban bevezetett könnyítések mellett is eleget tett alapvető feladatának, 2016-ban a gazdasági növekedést meghaladó mértékben, 3,7 százalékkal nőttek a költségvetést megillető adóbevételek, 2017-ben pedig 4,8 százalék az előirányzat. Az eredmények igazolják, hogy a másfél-két éve kezdődött szemléletváltással a hivatal jó…
A kínai beruházási boom kifulladása még nem jelenti azt, hogy az ország háttérbe szorulna. A jövőben egyre inkább a fogyasztás, majd pedig az innováció, a jól képzett munkaerő viheti előre az országot. A feltörekvő piaci kötvények a kockázatok ellenére is jó befektetést jelenthetnek, különösen ahol a reálkamat magas. Magyarország nem tartozik ide,
Masszív reformokat hajt végre a kínai kormány, ennek része az elmúlt évtizedekben kiépült túlkapacitások leépítése, ennek eredménye a vállalati marzsok emelkedése, nagyrészt ez hajtotta felfelé idén a kínai tőzsdéket, mondta el...
Levélben fordult António Guterreshez, az ENSZ főtitkárához Áder János államfő, amelyben a klímavédelem sikere érdekében tett javaslatait összegezte – a dokumentum csütörtökön került fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára.
2014 óta már mintegy 30 milliárd forintot költött a kormány kampányokra, és ebben még nincsenek benne sem a közmédia, sem az új sorosozós kampány költségei.
Bernd Storck szerint a mostani világbajnoki selejtező sokkal nehezebb volt, mint az Eb-selejtező - a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya erről az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban beszélt.
Az Egyesült Államokban az elemzői várakozásoknál némileg nagyobb mértékben emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten.
Hamarosan a nők is jogosítványhoz juthatnak és vezethetnek autót Szaúd-Arábiában. Az erről szóló rendeletet Szalmán szaúdi király kedden írta alá. A rendelkezés értelmében az Öböl menti királyság rövidesen egy testületet hoz létre, amely 30 napon belül javaslatokat terjeszt elő, majd rendelkezik az intézkedés végrehajtásáról 2018 júniusáig.
Bár azzal mindnyájan tisztában vagyunk, hogy az ősidőkben élő állatok méretei egyszerűen elképesztőek voltak, azon ásatások, amelyek a Közel-Kelet bizonyos területein, közelebbről az Arab-félszigeten folynak, olyan érdekes felfedezésekkel jártak, amikre nem kizárólag az átlagemberek csodálkoznak rá, de amelyek még a különleges leletekhez hozzászoko
A szüreti időszak a hazai borvidékek ingatlanpiacára is ráirányítja a figyelmet. Számos az eladó hobbitelek és pince, és van vidék, ahol duplájára emelkedtek az árak az elmúlt években. A kereslet is élénkül irántuk, noha a szigorúbb...
Idén az érdeklődők 61 százaléka keres 25 millió alatti használt vagy új lakást és házat, ez pedig csökkenést jelent a tavalyi 64 százalékhoz képest. Budapesten 25 millió forint egy 30-38 négyzetméteres új garzonlakásra elég. A nyugat-magyarországi...
A Deir-ez-Zór keleti részének felszabadítására törekvő szíriai kormánycsapatok főereje orosz segítséggel tömeges átkelésre készül az eufrátesz folyón, hogy felszabadítsák a város maradék részét. Közben az ISIS katonái orosz katonákat ejtettek fogságba.
Alapvető célként kell meghatározni a magyar női kosárlabda-válogatottnak, hogy ott legyen a következő Európa-bajnokságon, véli Székely Norbert (képünkön), az új szövetségi kapitány.
Véget ért a 99. Kormányinfó, amelyen több téma mellett szóba került az őcsényi polgármester lemondásához vezető feszült helyzet is: az indulatok azután szabadultak el, hogy egy vállalkozó az országban jogszerűen tartózkodó menekültek üdültetését tervezte.
Az Országgyűlés négynapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben és a jövő heti ülések közül kedden kerül a képviselők elé a Csongrád megye Csongrád-Csanádra történő átnevezésével kapcsolatos javaslat. A...