Van egy országos szolgálat, amelyben tapasztalt munkajogászok ingyen adnak tanácsot. A szolgálat a kollektív természetű munkaügyi, munkahelyi érdekkonfliktusok békés, független, szakértő feloldásának újszerű, ingyenes mechanizmusa. Dr. Kun Attila tanszékvezető egyetemi docens és dr. Szabó Imre Szilárd, a Munkástanácsok munkajogásza részt vesz a szolgálat előkészítésében, működtetésében - erről…
A tervek szerint 2019-ig, mintegy 100 milliárd forint felhasználásával, egységes, európai színvonalú hulladékgazdálkodási rendszer jön létre Magyarországon - mondta az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért...
Összecsapások voltak szerdán az iraki kormányerők és az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai között Anbár kormányzóság székhelye, Ramádi környékén - jelentették biztonsági források.
A katalánhoz hasonló, "a döntési jog gyakorlására" irányuló folyamatot követel Baszkföldön A Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezet, amelynek közleményét a Gara című baszk újság közölte szerdán
Csont- és ízületpótló implantátumok kutatásával és fejlesztésével foglalkozik a következő négy évben két társaság, valamint a Debreceni és a Nyíregyházi Egyetem alkotta konzorcium, amely a kétmilliárd forint összköltségvetésű...
Életének 80. évében szerda délelőtt elhunyt Devich János gordonkaművész, Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas, érdemes művész, a Zeneakadémia professor emeritusa, a Magyar Művészeti Akadémia tagja en - közölte a család az MTI-vel.
A lakossági állampapírok egyértelműbb azonosítása érdekében az elnevezések egyszerűsítése és egységesítése mellett döntött az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az ÁKK közleményéből kiderül, hogy hívják majd októbertől...
Christian Kern szociáldemokrata osztrák kancellár szerdán Bécsben nyilatkozva hangsúlyozta: nem akarja, hogy az Európai Unió (EU) csupán az éjjeliőr szerepét játssza az uniós tagországok együttműködésében, és feladatköre néhány alapvető funkcióra korlátozódjon.
A Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ nyílt pályázati eljárás útján történő értékesítéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A testület 20 igen szavazattal, 9 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás...
A brüsszeli nemzetközi repülőtéren letartóztattak egy fiatalembert, az Iszlám Állam terroristáinak feltételezett toborzóját, aki Belgium területén tervezett támadásokat elkövetni - közölte a La Libre Belgique belga napilap szerdán.
Teherán és Ankara kardcsörtetéssel reagált az iraki kurdok népszavazására. Most viszont a hazai honvédelmi vezetésnek kellene megszólalnia, hiszen a levegőben lóg egy regionális katonai konfliktus kitörése, a magyar kontingens pedig pont ott állomásozik. Katonáink nincsenek kellően felkészítve a harcra, csupán könnyű fegyverzettel, őrzési feladatra
Magyarországról hamarosan megindulhat a marha- és nyúlhús exportja Szingapúrba - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, miután egyeztetetett a dél-kelet ázsiai ország nemzeti fejlesztési minisztériumának vezetőjével, Lawrence Wonggal Szingapúrban.
Elismerésre méltó fejlesztések zajlanak az idén az eplényi Síarénában. A megnövelt pályahossz és a kibővített hóágyúkapacitás mellé érthetően a ratrakparkot is bővíteni kellett. A Síaréna két Prinoth típusú ratrakot szerzett be az idei szezon előtt, a megnövekedett feladatok színvonalas ellátására.
A Fidesz szerint a baloldalon ma ugyanazok osztozkodnak, akik egyszer már tönkre tették az országot és ha újra lehetőséget kapnának, ismét tönkre tennék
Czibere Károly az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára bejelentette hátrányos helyzetű óvodások felzárkóztatására indul program Esélyteremtő óvoda címmel - írja az MTI.
Korábban is beszámoltunk már róla, hogy az FCA csoport tulajdonosai egyben, vagy akár darabokban, de könnyen túladhatnak a konszernen és annak márkáin. Legutóbb a Hyundai és néhány kínai vállalat került szóba, most azonban a JLR csoport kerülhet képbe, ugyanis a hírek szerint a növekvő eladásoknak hála a Jaguar és a Land Rover újabb – kifejezetten prémium vagy luxus – márkák bekebelezését tervezi,…
Majdnem hetvenötezer menekült pályázhat állami lakásra és munkahelyre Olaszországban a kormány által meghirdetett integrációs program keretében, amelyet részben az Európai Unió finanszíroz - jelentette az olasz sajtó szerdán
A BMW egy virtuális világba kalauzol minket legújabb 360 fokos videójában. Az izgalmas rövidfilmben – amiben körbenézhetünk mindenfelé – két olyan dolgot is igyekeztek megvalósítani a bajorok, amire eddig nem volt lehetőségünk: eljutni a Marsra, és kipróbálni a vadonatúj X3 M40i-t. Előbbire valószínűleg még jó ideig nem kerül sor, de a BMW a kisfilm végén megígérte, hogy a következő próbakörre már…
Egyre többen tartanak attól, hogy teljesen kiszáll a Groupama az OTP-ből Megnéztük, mi történt akkor, amikor márciusban adott el OTP-részvényeket a biztosító, és mi várható, ha teljesen kiszáll a Groupama Mi történt márciusban?...
Közleményt adott ki Simicska Lajos, hogy leveszik a Fidesz ellenes, ún. Keresztapás plakátokat. Véget érhetett az Orbán-Simicska háború? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
Végrehajtotta első tesztrepülését az a pilóta nélküli helikopter, amit néhány éven belül taxiként használnának az Egyesült Arab Emírségekben. A járművet egy német cég gyártja, de Európában és az Egyesült Államokban tucatnyi vállalat dolgozik hasonló fejlesztéseken.
A hiperautók új korba léptek, amire az Aston Martin Valkyrie az egyik legjobb példa – természetesen a Mercedes-AMG Project One mellett. Az angolok Red Bullal közösen megalkotott csodájának első példányai 2019-re érnek majd el a tulajdonosaikhoz, akikből egyébként nem lesz túl sok. Mindössze 150 darab készül az autóból, amelynek ára több mint 680 millió forint lesz, így nem csoda, hogy a vásárlók a…
A Modern Városok Program keretén belül Pécsen multifunkcionális sportcsarnok épül, amihez jól jöhet a kommunikációs kampány. Ennek részköltségeire derült fény.
Megerősítette korábbi döntését a római-parti védműről szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés - nincs változás, továbbra is azt a tervet támogatja kormánypárti többség, ami az ártérre építkezők érdekeit védi.
Egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze az M3-as autópálya 75-ös kilométerszelvényénél, Gyöngyöshalász térségében, a főváros felé vezető oldalon.