2017. szeptember 27. szerda

szept. 27
19:09
Tarlós: Akik ígérgettek, azok most teli pofával ugrálnak a hordóra (ATV)
Nem változtatott korábbi döntésén a fővárosi közgyűlés: marad közvetlenül a partra tervezett mobilgát a Rómain. A többség elutasította a Lányi András író által jegyzett árvízvédelmi javaslatot. Az ülés előtt és alatt pártok és civilek is demonstráltak. Azt még továbbra sem lehet tudni, hogy helyi népszavazás formájában dönthetnek-e a budapestiek a
szept. 27
19:09
Eldőlt: mégis lemond Őcsény polgármestere (444.hu)
Szép ívet fut be a falu, ahol a helyiek teljesen bepánikoltak, hogy menekültek nyaralhatnak náluk.
szept. 27
19:09
Nem mondanád meg, mennyi idős ez a lengyel modell (Player)
Malgosia Bela lengyel nemzeti kincs.
szept. 27
19:09
Bíró Attilával fut neki Tokiónak a női válogatott (HírTV)
A szakemberrel 2020 végéig hosszabbított a Magyar Vízilabda-szövetség.
szept. 27
19:15
Tesco-sztrájk: a neheze még csak most jön (Infostart)
A Tesco és a szakszervezetek között az egyik követelésről megállapodás születhet, de hamarosan a jövő évi bérekről is egyeztetni kell, ami nem ígérkezik könnyűnek.
szept. 27
19:18
Családalapítás: tudatosak a magyar fiatalok! (Gondola)
A testi-lelki egyensúly fontosabb a babaprojekthez, mint az anyagi háttér a magyar párok szerint.
szept. 27
19:18
Ebzárlat és legeltetési tilalom lesz az ország kétharmadán (Adózóna)
2017. szeptember 30. és október 14. között zajlik hazánkban a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása. Az érintett térségekben az illetékes járási főállatorvos – a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig – ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el. A csalétekszórás a lakott, beépített területeket nem érinti.
szept. 27
19:21
Tüntetés a Városházán - És mégis "átment" a mobilgát (Alternatív Energia)
Nem csillapult a civilek és ellenzéki politikusok tiltakozása, de "csakazértis" döntött a közgyűlés.
szept. 27
19:21
Tipp: Babos könnyedén lelépheti svájci ellenfelét (Agroinform)
Sima győzelmet várunk Babos Timitől a svájci Stefanie Vögele ellen a taskenti tenisztorna negyeddöntőjében.
szept. 27
19:23
Perzselő hőség, melegrekordok várnak Európára (Alternatív Energia)
"Az emberiségnek köze van az idén nyáron tapasztaltakhoz."
szept. 27
19:24
Záhonynál jelölték ki az ország első vámszabad területét (Menedzsment Fórum)
17 ezer négyzetméteres a terület, a vámmentesség miatt mostantól vonzó lehet az ipar számára.
szept. 27
19:24
Ronaldo pirosa sújtotta leginkább a Realt (Blikk)
A Marca olvasói szerint Cristiano Ronaldo spanyol Szuperkupa-mérkőzésen összeszedett második sárga lapja volt a Real Madridot sújtó eddigi legnagyobb bírói tévedés a 2017-2018-as idényben.
szept. 27
19:24
Elképesztő: a Bayern sztárja keményen odaszúrt a PSG-nek (Sport365)
A bajor gárda épp a francia bajnokság gigászával találkozik a Bajnokok Ligájában.
szept. 27
19:25
Csak „pántlikának” kellettek a romák (Alternatív Energia)
Rájuk hivatkozva nyertek pályázatot, aztán ravasz húzással őket zárják ki a játszótérről.
szept. 27
19:27
Kihalhat Darwin békája (ATV)
Egy gombabetegség miatt kihalhat egy Charlas Darwin által felfedezett és az ő nevét viselő békafaj, a Darwin hegyesorrú békája, más néven a Darwin-béka (Rhinoderma darwinii) - figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport.
szept. 27
19:27
Hidvéghi: Ne titkolózzon a Jobbik! (HírTV)
A Fidesz szerint a Jobbik törvénysértést követ el, ha nem hozza nyilvánosságra, hogy mennyi pénzért, milyen hirdetési felületeket vásárolt - erről a kormánypárt kommunikációs igazgatója beszélt.
szept. 27
19:27
Sportolók a Pink október mellett (HírTV)
A kampány a mellrák megelőzésére hívja fel a figyelmet.
szept. 27
19:33
Az OTP tovább esett, a BUX csökkent (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,94 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 37 244,30 ponton zárt szerdán.
szept. 27
19:33
A világon is párját ritkítja, ahogy nálunk a kormány dédelgeti a kedvenc cégeit (444.hu)
A Világgazdasági Fórum versenyképességi jelentése szerint az elmúlt években egyre jobban fojtogatja a magyar gazdaságot a korrupció.
szept. 27
19:33
Mobilgát (HírTV)
Tüntetéssel kezdődött a Fővárosi Közgyűlés ülése a Római-partra tervezett mobil gátról.
szept. 27
19:35
„Jogszerűtlenül jártak el a hivatalok” (HírTV)
Bíróságon támadja meg a Jobbik azokat a kormányhivatali határozatokat, amelyek alapján leszedték a párt plakátjait.
szept. 27
19:36
Az oktatási miniszter nem zárta ki, hogy pontosítanak (Gondola)
Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy pontosításokat hajtsanak végre a frissen hatályba lépett ukrán oktatási törvény nemzetiségi kisebbségeket érintő részén szerdán Lilija Hrinevics oktatási miniszter, aki erről azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Kijevben román kollégájával, Liviu Marian Pop oktatási miniszterrel
szept. 27
19:38
Ukrán nyelvtörvény: újabb iskola kerülhet veszélybe (Gondola)
Megjelent szerdán a Holosz Ukrajini című, hivatalos közlönynek számító lapban az új ukrán oktatási törvény, amivel hatályba lépett a jogszabály, amely az MTI által megkérdezett jogi szakértő szerint nemcsak az anyanyelvű iskolai oktatást korlátozza, de veszélybe sodorhatja a magántulajdonban lévő beregszászi II
szept. 27
19:39
Eddig ismeretlen dinoszauruszfaj csontjait találták meg a régiónkban (Infostart)
A Burianosaurus augustai nevet kapta az a dinoszaurusz, amelynek csontjaira 2003 novemberében bukkantak Közép-Csehországban, és amelyről megállapították, hogy egy eddig ismeretlen fajhoz tartozik - közölte szerdán Martin Mazuch, a prágai Károly Egyetem földtani és paleontológiai intézetének igazgatója.
szept. 27
19:39
Csütörtöktől rövidpályás gyorskorcsolya vk Budapesten! (Síelők)
Mind mennyiségét, mind minőségét tekintve kiemelkedő lesz a mezőny a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának első, budapesti állomásán.
szept. 27
19:40
Vegyesen alakult a forint árfolyama (Gondola)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda kora este a reggeli szintekhez képest
szept. 27
19:45
Titkolják, hogy Hegedűs Zsuzsa pontosan mire költötte a reprezentációs kiadásokra felvett 2,5 milliót (444.hu)
Többet költött mint a többi 14 miniszterelnöki megbízott együttvéve.
szept. 27
19:45
Megerősítve: jön a BMW M5 Competition (Autónavigátor)
A Frankfurti Autószalonon hivatalosan is megerősítette a BMW, hogy érkezik az új középkategóriás limuzin csúcsmodelljének még extrémebb kiadása, az M5 Competition.
szept. 27
19:45
Lemondott az őcsényi polgármester (HírTV)
A településén komoly botrányt okozott néhány menekült megvendégelése.
szept. 27
19:51
Egyszerűbb és gyorsabb lesz a gyógyszerkiváltás az e-receptekkel (ATV)
Egyszerűbb és gyorsabb lesz a gyógyszerkiváltás az új e-receptekkel. Legalább is ezt ígérik a patikusok. Sokan félnek az új internetes rendszertől. A papír alapú vény viszont nem tűnik el teljesen. Sürgős esetekben ilyet ír majd az orvos. Akinek pedig e-személyije van - egy érintéssel recept nélkül is vásárolhat majd a gyógyszertárból. További rész
szept. 27
19:54
Maróth Miklós: az iszlám kockázatként tekint a többi vallásra (Gondola)
Az iszlám törzsi vallás, tagjai egy 7. század eleji törzsi szokásrendszert követnek, és kockázatként tekintenek a többi vallásra - mondta Maróth Miklós orientalista, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja szerda este Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott előadásában
szept. 27
19:54
Legendás helyszínen őrült meg ismét Ken Block – íme, a Climbkhana (videó) (Auto Pult)
Azt gondolhatnánk egy idő után, hogy még az autózás legelborultabb rajongói is meg tudják unni az eszeveszett driftelést, azonban Ken Block – és persze profi videós stábja – előadásában egyszerűen nem lehet ráunni az ordító motorokra, füstölő kerekekre és kilinccsel előre vett kanyarokra. Az amerikai pilóta és csapata ráadásul mindig kitalál valamit, amitől egyedi lesz az adott anyag: ezúttal a…
szept. 27
19:56
A JLR új technológiája az aktuális időjáráshoz igazítaná autónkat (Auto Pult)
A prémium autókban manapság már rengeteg beállítási lehetőség van, kezdve a menetprogramoktól, a programozható hűtésen és fűtésen át egészen a menetstabilizáló beállításaiig – ezeket pedig néhány gombnyomással kezelhetjük. A JLR csoport legújabb fejlesztése azonban ezektől a „felesleges” állítgatásoktól is megszabadítana minket, méghozzá egy olyan rendszerrel, mely az időjárást vizsgálva magától…
szept. 27
19:57
Sokk: Neymar "ellensége" ehhez a csapathoz menekülhet (Sport365)
Már a télen búcsút inthet Cavani a PSG-nek.
szept. 27
19:57
Ezrek veszíthetik el otthonukat idén (HírTV)
Már legkevesebb hétszáz család került utcára, és további több mint ezer kilakoltatás jöhet még év végéig.
szept. 27
19:57
Vallomás: A magyar színésznő a szülőszobán döbbent rá, mi történt (Femcafe)
Nagyon őszintén beszélt gyermeke születéséről.
szept. 27
19:58
Sosem volt még ilyen jó – bemutatkozott hazánkban az új Jeep Compass (Auto Pult)
A Jeep Compass legfrissebb kiadásának európai változata idén márciusban, a Genfi Autószalonon ünnepelte premierjét, májusban pedig a modell máris rendelhetővé vált hazánkban, igaz, csak a kiválóan felszerelt, így nem éppen olcsó ‘Opening Edition’ bevezető felszereltséggel, 9,73 millió forinttól. Időközben megérkeztek az egyszerűbb felszereltségi szintek és az olcsóbb hajtásláncok is, így már 7…
szept. 27
20:00
A történelem visszatér: szempontok a német választások értékeléséhez (Menedzsment Fórum)
Naszádos Zsófia, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos segédmunkatársa a hétvégén lezajlott német választásokat értékeli.
szept. 27
20:03
Libás-, dinnyés- és szőlősgazda csereüzlete egy német képzőművésszel (ProfitLine)
Folytatja a nyáron elindított rendhagyó csereüzleteit Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A hajdúsági libatenyésztő és a békési dinnyetermesztő gazda után ezúttal egy hetet egy szekszárdi borásznál töltenek. A német alkotó ezalatt tájképet fest a gazdaságról, cserébe pedig arra kéri vendéglátóját, hogy forgasson kisfilmet
szept. 27
20:03
Bréking: az Audi bejelentette, Magyarországon is fognak elektromos autók készülni (Portfolio)
A németek még a Volkswagen-botrány után határozták el, hogy magasabb fokozatra kapcsolnak, és rámennek a zéró emissziós autók készítésére, így még a nyár folyamán bejelentették, hogy az elkövetkező években 20 új elektromos modell...
szept. 27
20:03
Rendőrt hívták az RTL Klub stábjára az uniós százmilliókat elnyelő Pusztaottlakán (444.hu)
A falu, aminek korábban a fideszes Simonka György volt a polgármestere, a pályázatírás mestere: fejenként négymillió forint uniós támogatás érkezik az alig háromszáz fős településre.
szept. 27
20:03
E-sport: Kezdődnek az utolsó selejtezők, Európa és Észak-Amerika kedvenceiért lehet izgulni (Agroinform)
A selejtezők csoportköre véget ért, csütörtökön hajnalban pedig mind a Cloud9, mind a Fnatic utolsó megmérettetik.
szept. 27
20:03
Az iraki kurdok 93 százaléka szavazott a függetlenségre (ATV)
Az iraki kurdok mintegy 93 százaléka támogatta egy önálló állam létrehozását az autonóm Kurdisztán függetlenségéről szeptember 25-én tartott referendumon - ismertette a hivatalos eredményeket szerdai sajtótájékoztatóján Handren Mohamed, az erbíli választási bizottság vezetője.
szept. 27
20:05
Törökország felfüggeszti légi forgalmát Észak-Irakkal (ATV)
Törökország péntek estétől felfüggeszti légi forgalmát az észak-iraki kurd autonóm régióval - közölte szerdán az erbíli török főkonzulátus az NTV török hírtelevízió beszámolója szerint.
szept. 27
20:09
Ki kell terítenie kártyáit a Mezőkövesdnek (HírTV)
Újabb futballcsapatnak kell nyilvánosságra hoznia a TAO támogatásokkal kapcsolatos adatait.
szept. 27
20:09
Könnyed győzelmet aratott a női kéziválogatott (HírTV)
Kim Rasmussen együttese 25 góllal verte Koszovót.
szept. 27
20:12
Újabb hatalmas jégtömb vált le az Antarktiszról (Gondola)
Újabb nagy jégtömb vált le az Antarktisz nyugati részén, ezúttal a Pine Island-gleccserről
szept. 27
20:15
Életveszélyes helyzetre hívja fel a figyelmet a zöldombudsman (Infostart)
Életveszélyesnek tartja a rendszeres, kötelező kéményellenőrzés felszámolását a jövő nemzedékek szószólója.
szept. 27
20:15
Bréking: az Audi bejelentette, Magyarországon is fognak elektromos autókat építeni (Portfolio)
A németek még a Volkswagen-botrány után határozták el, hogy magasabb fokozatra kapcsolnak, és rámennek a zéró emissziós autók készítésére, így még a nyár folyamán bejelentették, hogy az elkövetkező években 20 új elektromos modell...
szept. 27
20:15
Gyurcsány: az összes körzetben veszíthet a baloldal (ATV)
A demokratikus ellenzéki pártok akár az összes választókerületet elveszíthetik, ha külön-külön indulnak a Fidesz ellen az országgyűlési választásokon - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Gyulán, lakossági fórumon.

Keresés