Az iráni kurd kisebbség több ezer tagja özönlötte el az utcákat az északnyugat-iráni Kurdisztán tartomány székhelyén és több városában, hogy az észak-iraki autonóm Kurdisztán függetlenségéről tartott népszavazást támogatva tüntessen kedd hajnalig.
Globális raktárhálózattal akar egy lépéssel közelebb kerülni a "világuralomhoz" az Alibaba és nem sajnálja a pénzt sem rá: a következő öt évben mintegy 15 milliárd dollárt fordítana erre a célra. Ennek első lépéseként többségi...
A hiperautók új korba léptek, amire az Aston Martin Valkyrie az egyik legjobb példa – természetesen a Mercedes-AMG Project One mellett. Az angolok Red Bullal közösen megalkotott csodájának első példányai 2019-re érnek majd el a tulajdonosaikhoz, akikből egyébként nem lesz túl sok. Mindössze 150 darab készül az autóból, amelynek ára több mint 680 millió forint lesz, így nem csoda, hogy a vásárlók a…
A budapesti repülőtér forgalma az év első nyolc hónapjában 14 százalékkal növekedett, aminek köszönhetően a magyar fővárosé az Európai Unió egyik leggyorsabban fejlődő repülőtere – derült ki a Budapest Airport közleményéből.
Kósa Lajos szerint "a birodalom", az Európai Uniós országok lázadnak a "központ" Brüsszel ellen a menekültügy miatt. Juncker bizottsági elnök pedig azt hiszi, hogy az Orbán-kormány gyíkká változtatta - jellemezte az atv.hu kérdésére egy Monty Pythonos parafrázissal Kósa Lajos az EU-vezetőjét, azt hangoztatva: "a belga sör veszélyes".
Szingapúr sikertörténete biztatás Magyarországnak - mondta Orbán Viktor kormányfő kedden Szingapúrban, a Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után tartott közös sajtótájékoztatón.
Enyhén javult a fizetési morál tavalyhoz képest a magyarországi lakossági és vállalati ügyfeleknél – derül ki az EOS Csoport idei, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából.
Nagy Britannia az Európai Unióból való távozása (Brexit) után is nyitott marad a tehetséges, ambiciózus, eltökélt emberek számára, de maga fogja ellenőrizni a bevándorlást, nem Brüsszel - jelentette ki Bukarestben Boris Johnson brit külügyminiszter, akivel az Agerpres hírügynökség közölt kedden interjút.
Közel 8 százalékot esett az OTP árfolyama az augusztus végi csúcshoz képest, az esés az elmúlt órákban gyorsult be, csak ma közel 4 százalékot esett az OTP. Az esésben szerepe lehet annak, hogy lejárt az a 180 napos időszak, amíg a bank...
Egy Real Madrid–Dortmund labdarúgómeccs előtt különösebben nem meglepő, ha a házigazda hazája bajnokságában hat forduló után tizenhat ponttal és 19-1-es gólkülönbséggel listavezető, míg az ellenfele otthon az ötödik a tabellán, ugyancsak hat forduló alatt tizenegy pontot szerezve. A BL-csoportmérkőzések második köre előtt éppen ez a helyzet, csak é
Megnyitotta a BP új, szegedi shared services irodáját, egyelőre csaknem 200 munkavállalóval, állami munkahelyteremtő támogatást igénybe véve. Az üzleti szolgáltatóközpont egyúttal megerősítette: 2020 végéig a tervek szerint 500 főre...
Frauke Petry szerint nem jó irányba fejlődik a párt, nem lehet csak protesztszavazatokra építeni. Vele tart a szászországi frakcióigazgató, és mások is.
Sikeresnek értékelte a rendőrség a nyári turisztikai szezont. A Zala megyei rendőr-főkapitányság vezetője, Sipos Gyula elmondta: csökkent a bűncselekmények száma a Balatonnál és a Velencei-tónál.
Kilép az AfD-ből a párt egyik társelnöke és észak-rajna-vesztfáliai vezetője, Netanjahu pedig a jobb- és a baloldalon egyaránt elítélte az antiszemitizmus erősödését.
"Ezt nem tudom megítélni" - így reagált az atv.hu kérdésére Kósa Lajos arra, hogy Mészáros Lőrinc jó polgármestere volt-e eddig Felcsútnak. De szerinte örülni kell mindennek, ami épül, a kisvasútnak és a Pancho Arénának is.
– Összesen 22,4 milliárd euró jut brüsszeli forrásból az alternatív üzemanyagok terjesztésére, így minden korábbinál nagyobb támogatást kap a tiszta közlekedés – hívta fel a figyelmet a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület elnöke.
Az Európai Tanács elnöke szerint egyelőre nem sikerült elégséges előrelépést elérni a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon ahhoz, hogy tovább lehessen lépni az Egyesült Királyság és az Európai Unió...
Egész Európára kiterjedő felmérés indul a háztartások pénzügyeiről, jövedelmi helyzetéről, fogyasztási és megtakarítási szokásairól. Az Európai Központi Bank (EKB) által koordinált felmérésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 2-ától gyűjt információkat Magyarországon – jelentette be sajtótájékoztatón Janák Katalin, a KSH életmód-, foglalkoztatás- és oktatásstatisztikai főosztályának…
A Porsche télen mindenkit megdöbbentett a bivalyerős Panamera Turbo S E-Hybrid bemutatásával: a 680 lóerős sportszedán minden eddigi elképzelést felülmúlt, és amellett, hogy a valaha volt leggyorsabb Panamerát tisztelhetjük benne, egyben az egyik leghatékonyabb is. A Porsche pedig nem habozott, és a „családi” Panamerába is beépítette az erőforrást – íme, a Turbo S E-Hybrid Sport Turismo.
Tavalyhoz képest enyhén javult a fizetési morál a magyarországi vállalati- és lakossági ügyfelek esetén egyaránt - derült ki az EOS Csoport idei, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából. A számlák 77%-át fizetik pontosan a magyarországi...
Arról írtak, ideje, hogy az EU valódi szankciókat is fontolóra vegyen. A kormányszóvivő szerint a lap az uniós intézmények kinyújtott karjaként működik.
Három évtizeddel ezelőtt, 1985-ben rendezték meg az első animációs filmfesztivált hazánkban, Kecskeméten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig már második alkalommal lesznek láthatóak a KAFF legkedveltebb és díjnyertes animációs filmjei.
A 65 év feletti magyarok 37 százaléka beszél valamilyen idegen nyelvet, elsősorban németül, angolul vagy oroszul - derült ki egy biztosításközvetítő megbízásából készített felmérésből. Az 50 felettiek körében végzett országos...