Továbbra is bizonytalan, hogy milyen jogi alapon hozott döntést a német szövetségi kormány 2015 őszén a menedékkérők tömeges beengedéséről – állapította meg egy jogi szakvéleményben a szövetségi parlament (Bundestag) tudományos szolgálata a Die Welt című lap pénteki beszámolója szerint. Az ügy feltárására a vasárnapi Bundestag-választással kezdődő
Két nappal a németországi választások előtt változatlanul úgy tűnik, hogy az elkövetkező törvényhozói időszakban is Angela Merkel lesz a kancellár, de a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok arra vallanak, hogy az elmúlt napokban kizárólag az Alternatíva Németország számára elnevezésű jobboldali pártnak sikerült tovább erősítenie népszerűségét a
Úgy tűnik, nincs kormányváltó hangulatban Németország, így valószínűleg borítékolható Angela Merkel német kancellár győzelme a vasárnapi szövetségi parlamenti választáson.
Belehalt égési sérüléseibe egy idős nő Tatán péntek délután - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Munkalassító lépéseket terveznek a pilóták a Ryanairnél, miután a társaság nem válaszolt kéréseikre, amelyek a munkakörülményeket érintik - írta pénteken a brit The Guardian.
Több százmilliárd forintot készül elosztani a kormány a jövő évi választások előtt, amelyből a munkáltatók, munkavállalók és a nyugdíjasok is részesülni fognak.
Az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója méltatta Theresa May beszédének konstruktív szellemiségét. Az EU nyitottnak mutatkozhat a May által javasolt átmeneti időszakkal kapcsolatban is.
Európának meg kell küzdenie a fiatalok magas munkanélküliségével, hogy biztosítsa a demokráciát, a közbizalmat és a gazdasági növekedést – mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a dublini Trinity College-ban tartott pénteki beszédében.
A sztóma egy olyan mesterségesen, sebészek által létrehozott bélnyílás a hasfalon, melyen keresztül a széklet a szervezetből távozni tud, és egy cserélhető zsákba jut. Alkalmazására olyan megbetegedések esetén kerülhet sor, melyek nem teszik lehetővé többé, hogy a bélsár a végbélen keresztül távozzon.
Sorozatban harmadszor is Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Neymar a három döntős, aki megkaphatja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) A legjobb nevű díját.
A főemlősöknél a HIV-vírustörzsek 99 százalékát megtámadó és a fertőzéssel szemben védelmet nyújtó ellenanyagot fejlesztettek ki az amerikai országos egészségügyi intézet (NIH) és a Sanofi gyógyszergyár szakemberei. Az...
Átadták az acélszerkezeteket gyártó, német Wuppermann cégcsoport új, 33 ezer négyzetméter alapterületű gyártó és logisztikai központját pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn.
Átadták a német Wuppermann cégcsoport új, 33 ezer négyzetméter alapterületű gyártó és logisztikai központját pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn.
Elhunyt a L’Oreal francia cégóriás milliárdos örökösnője, Liliane Bettencourt (94). A tragikus hírt lánya, Françoise Bettencourt Meyers (64) jelentette be.
A magyar női röplabda-válogatott három játszmában kikapott a hazai közönség előtt szereplő azeri csapattól Bakuban, az Európa-bajnokság pénteki nyitófordulójában.
A német választások előtt a DAX index nem ment sehová, a többi európai tőzsdeindex kissé emelkedett. Rosszabb a helyzet Amerikában, sok minden esik. A BUX kissé javult, az euró/forint hiába próbálja áttörni a 310-es szintet.
A tervek szerint november elején megkezdődik az M3-as metró felújítása, mely három évig, három ütemben zajlik majd. Elkészült a BKK terve a járatok pótlására, azonban többen alternatív javaslatokkal álltak elő.
Európának meg kell küzdenie a fiatalok magas munkanélküliségével, hogy biztosítsa a demokráciát, a közbizalmat és a gazdasági növekedést - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a dublini Trinity College-ban tartott pénteki...
A balatoni kempingek funkciójának megtartása érdekében törvényjavaslatot nyújtanak be a szocialisták, mert azt látják, hogy a korábbi üdülőhelyeken sorra alakítanak ki parcellákat. A vízparti területek jó része Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került és sorra alakulnak át méregdrága lakóparkokká. A szocialisták most aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy ezt
A két világháború közötti időszak ellentmondásos hazai Kelet-képét jól reprezentáló, 1937-ben „csodás keleti pompával” megnyílt budapesti mulató, a Sanghay bar és az emblematikussá vált távol-keleti nagyváros, Sanghaj nevét kapcsolja össze a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum tegnap megnyílt, Sanghay – Shanghai.