Nem ritkaság, hogy az elítéltek jelen vannak a közösségi oldalakon. A Facebookon például posztolnak: megírják a véleményüket vagy az igazukért harcolnak - írta a Magyar Idők.
Az előző évekhez hasonlóan a kárbejelentések több mint fele idén is valamilyen betegség vagy baleset miatt következett be, míg az esetek egyharmadánál a poggyásszal kapcsolatban merültek fel problémák, derül ki az AGENTA-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. felméréséből. Míg az előbbi esetben ez átlagosan több mint 160 eze
A BÉT konferenciáján a jegybank elnöke célzott arra, hogy megvizsgálhatják az állami vállalatok egy részének tőzsdére vitelét. A lengyel tőzsdéhez hasonlóan bankokat is lehetne a parkettre vinni. Azután újra elmesélte, hogyan lesz nálunk új aranykor.
Német techológiával élesztené újra a legendás Land Rover Defender terepjárót egy brit befektető - írja az Automobilwoche hírportál a Handelsblatt értesülésére hivatkozva
Iskolaszövetkezet vagy munkaerő-kölcsönző vállalkozás szolgáltatásainak igénybevétele a napi munkaerő-igény kielégítése érdekében ma már egyre inkább olyan bevett eljárás, mellyel a nagyvállalatok mellett a kisebb vállalkozások is élnek.
Ma 80 közvécé jut 1,8 millió budapestire. Hiába mondta ki az ombudsman is, hogy ez nincs rendben, nem történt változás, ezért A Város Mindenkié kampányt indított.
Eddig a magyar gazdaságpolitika számára gyakran kelet-ázsiai modellek voltak irányadóak, most úgy tűnik, új irányzat jöhet. Matolcsy György szerint a skandináv országok szolgálhatnak számunka példaként.
Nem a mosáson spórolnak a magyar háziasszonyok: 40 milliárdot költöttek mosószerrel, és 20 milliárdot öblítőre. Ha mosásról van szó, nem sajnálják a pénzt a magyar háziasszonyok - ez derül ki a Nielsen felméréséből. Ugyanakkor...
Az ülőmunka a szervezeted csendes gyilkosa. Jó, nem kell rögtön most azonnal felmondanod. Nyugodj le, vegyél nagy levegőt, inkább adunk pár tippet, hogy a melód is megmaradjon és az egészséged se lássa kárát a napi nyolc óra ücsörgésnek.
Mintegy négymilliárd forint fejlesztési támogatást nyert el a Békéscsabai és a Gyulai Tankerületi Központ, amelyből 29 általános és középiskola fejlesztése, bővítése valósulhat meg – tudatták a tankerületek szerdán az MTI-vel.
Fantasztikus videót tett közzé az Időkép.hu. A Tihanyi-félszigetről vette fel a kihelyezett kamera, hogyan oszlik el a Balaton felett a köd. Az is kiderült az Időképről, hogy ez az úgynevezett "párolgási köd", ami úgy jön létre, hogy a meleg, nagy vízfelszínek (tavak, folyók, mocsarak, fölázott talaj) párolognak a hozzájuk képest hideg levegőbe. N
Versenyképességének javítására és kutatás-fejlesztésre 4,5 milliárd forint kutatás-fejlesztési támogatást nyert el 15 pest megyei kis- és középvállalkozás (kkv), további fél milliárd forintot nyert 30 vállalkozás, versenyképességének javítására, illetve egy pest megyei intézmény bölcsődei fejlesztésre a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Prog
A műszaki határrendszer és a jogi, valamint élőerős védelem nélkül nincs sikeres határőrizet, nincs megnyugtató belbiztonsági helyzet és sérül az ország szuverenitása - mondta a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.
Létrehozták a tőzsdén a tervezett kis- és középvállalati platformot Xtrend néven, és az év végére várhatóan feláll egy 20 milliárd forintos állami-EU-s tőkealap is a tőzsde fejlesztésére. A tőzsdei bevezetés azonban csak a kezdete valaminek, a siker az elégedett befektetőkön mérhető le.
Schmuck Erzsébet a párt frakcióvezető-helyettese bejelentette ötpontos javaslatcsomagot terjeszt az Országgyűlés elé az LMP a nyugdíjasok helyzetének javítása érdekében - írja az MTI.
Már csak pár hónap van hátra a januárban és februárban életbe lépő MiFID 2. és IDD előtt, de a piaci szereplők közül sokan még most sem kezdtek el érdemben foglalkozni a változásokkal. A biztosítási piac úgy tűnik, jobban áll...
Ideiglenesen hatályba lép csütörtökön az EU és Kanada között létrejött átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás (CETA) - közölte az Európai Bizottság szerdán. Az egyezmény az unió és Kanada közötti kereskedelemben tarifacsoportok...
Szerdán hozott ítéletet az Európai Bíróság egy román ügyben, amely ugyanakkor a magyar jelzáloghitelesek számára sem érdektelen. Általánosságban ez nem jelent mentőövet a hiteladósoknak, legfeljebb egyedi esetek lehetnek, amelyekben jól járhatnak az érintettek.