Nagy erejű földrengés rázta meg kedden Mexikó középső részét. A helyi idő szerint kora délután bekövetkezett, 7,1-es erősségű földmozgás épületek tucatjait döntötte romba a sokmilliós mexikói fővárosban, s a polgári védelem vezetőjének, Luis Felipe Fuentének a közlése szerint késő estig országosan 150-re emelkedett a halálos áldozatok száma.
Először készült képregény-adaptáció Anne Frank naplójából. A holokausztáldozat kislány emlékét őrző svájci alapítvány kezdeményezésére született mű ötven országban jelenik meg októbertől kezdve - hangzott el Párizsban a francia változat bemutatóján.
Nem csak a tudás számít, legalább annyira az előadásmód is, ezt bizonyítja az autópiac, illetve az ott leginkább növekvő kis crossover szegmens legújabb képviselője, a Kia Stonic is.
Folyamatosan méri mostantól a hazai közutak 89 pontján a járművek tömegét a nemzeti tengelysúlymérő rendszer, a túlsúlyos teherautók és buszok üzemeltetői egyelőre csak figyelmeztetést kapnak, januártól azonban már büntetést kell fizetniük. A fuvarozói érdekképviseletek azt javasolják a szakminisztériumnak, hogy az éles üzem bevezetéséig finomítsan
Tovább lazított tegnap monetáris politikáján a Magyar Nemzeti Bank. Bár az alapkamat 0,9%-on maradt, a piaci hitelek szempontjából mérvadó referenciahozamok a tegnapi bejelentésnek köszönhetően várhatóan tovább csökkennek. Olyannyira...
Míg a háziasszonyok örülhetnek az olcsóbb burgonyának, a termelőknek nem kis bosszúságot okoz, hogy az idén a tavalyinál is alacsonyabb áron veszik át a terményt a felvásárlók. Az áresést ráadásul semmi sem indokolja, a nagy meleg miatt jóval kevesebb krumpli kerülhet a raktárakba, és a minőség is elmarad a megszokottól.
Az országban futó 10 ezer taxi negyedét le kell cserélni, mert a jogszabály szerint szolgáltatásuk csak tízévesnél fiatalabb autóval végezhető - írta szerdai számában a Világgazdaság.
Finnországban pont olyat akarnak építeni, mint Pakson, de az ottani hatóság szerint hiányosak és silányak a terveik. Legalább egy évvel el kell halasztani az ottani építkezést. Itthon a kormány inkább sürgeti a beruházást.
Csaknem négyszáz, házi őrizetben lévő ember visel jelenleg elektronikus lábbilincset. A 2013-ban bevezetett jogintézmény jól bevált, csupán 15 fogvatartottnak sikerült eltávolítani, és megszöknie az elektronikus őrizetből - mondta az InfoRádiónak Lakatos Tibor ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője.
A cikk (és annak folytatása) a befektetések vagy azok szerkezetének változtatása – értékelése, eladása, kivonása cseréje – alapján keletkező társaságiadó-kötelezettséget, illetve a társasági adó meghatározásánál érvényesíthető kedvezmények kérdésével foglalkozik. Az I. rész az ingatlannal rendelkező társaság tagjának, illetve az ingatlannal rendelkező társaságnak, valamint az ellenőrzött külföldi…