Új kezdeményezés segíti a cukorbetegeket. Erre szükség is van, mivel 32 európai országból csak Franciaországban, Portugáliában, Görögországban, Törökországban és Máltán magasabb a cukorbetegek teljes lakossághoz viszonyított aránya...
A 69. Emmy nyerteseinek alakulása az online világmindenség további tágulását is jelenti: minden jel szerint tovább erősítik pozícióikat az olyan versenyzők, mint a Netflix, az Amazon és a Hulu.
Életfogytiglani, azaz 25 év börtönre ítélte egy egyiptomi bíróság a betiltott Muzulmán Testvériség 42 tagját, akiket azzal vádoltak, hogy 2013 augusztusában részt vettek a kairói al-Fath mecsetnél zajlott rendbontásokban - jelentette hétfőn az al-Ahram egyiptomi állami hírportál.
Megtekintette Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a Leningrád megyei lugai gyakorlótéren a Zapad-2017 orosz-fehérorosz hadgyakorlat manővereit, amelyeken egyes nyugati közlések szerint Moszkva a hivatalosan bejelentettnél jóval nagyobb haderőt vonultat fel.
Moszkvában kilenc önkormányzati épületből több mint 600 embert evakuáltak a rendvédelmi szervek bombariadó miatt – közölte a TASZSZ állami hírügynökség hétfőn rendvédelmi forrásra hivatkozva.
Heves esőzés miatt másodfokú figyelmeztető előrejelzést adtak keddre az ország nyugati részére. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden akár több mint 30 mm csapadék is lehullhat az ország nyugati szélén.
A jövő évi választások előtt újabb akciókra lehet számítani a magyar származású milliárdoshoz köthető ellenzékiektől. Előzetes megnyilvánulásaik alapján akár erőszakos cselekedeteket is készek lehetnek végrehajtani.
A Kia és a Hyundai sikerei megkérdőjelezhetetlenek: a két márkát összefogó koreai konszern sikert sikerre halmoz a világ minden táján, köztük a talán legkritikusabb vásárlókkal rendelkező európai piacokon is. Ezt pedig többek között annak is köszönhetik, hogy egyre több olyan szakembert alkalmaznak, akik korábban már sikeresek voltak az európai gyártóknál. Így van ez Pierre Leclercq-kel is, aki a…
A kulcsnélküli nyitás/zárás és indítás egyre népszerűbb extra az autópiacon: szinte már az összes márka kínál ilyen lehetőséget, akár a legalacsonyabb kategóriákban is. Nem csoda hát, hogy néhány gyártó igyekszik még tovább lépni ezzel a technológiával – elég csak a Land Rover karkötős megoldására gondolnunk. A BMW például teljesen száműzné a távirányítókat az életünkből.
Szükségesnek tartja a határkerítést Szent-Iványi István, akit külpolitikai kormányprogramjának megalkotására kért fel Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Szent-Iványi István az SZDSZ alapítója volt, most a Liberálisok politikusa, de 2010-től öt éven át - tehát az Orbán-kormány idején - nagykövetként dolgozott Ljubjanában.
A következő két-három évben a szociális és gyermekvédelmi területen 400 milliárd forint áll rendelkezésre fejlesztésekre - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár hétfőn Esztergomban egy nemzetközi konferencián.
Már 10 európai tagállam támogatja a GAFA (Google, Apple, Facebook, Amazon) csoport árbevétel-alapú megadóztatását, a kérdést már jövő tavasszal napirendi pontra tűzné az Európai Bizottság - írja a Politico. A pénzügyminiszterek...
A Jaguar az XE-vel hosszú kihagyás után szállt be újra a prémium középkategóriások szegmensébe. Sokáig várhattuk, hogy megérkezik majd az autó kombi – a Jaguar nyelvén Sportbrake – verziója, azonban az angolok most elárulták, hogy egyelőre hiába várunk, ugyanis nem terveznek puttonyos változatot az XE-ből, hanem inkább más modellekre koncentrálnak.
Az autonóm autózás egyre közelebb van, ezzel együtt pedig az autómegosztó szolgáltatások is kezdenek a középpontba kerülni, hiszen amennyiben nem kell majd vezetnünk, úgy tulajdonképpen saját autó fenntartása sem lesz szükséges. Így látja ezt a Volkswagen is: a németek a Frankfurti Autószalonon bejelentették, hogy már 2021-ben elindítják első teljesen önvezető flottájukat, a hír mellé pedig egy…
Dabas – 46 éves nőt fogtak a zsaruk Dabason: a nőt igazoltatták, amikor a cigarettás dobozából 13 fehér porral teli csomagot találtak. A por az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint új pszichoaktív anyagnak minősül.
Már nemcsak a szezonális munkák során fellépő munkaerőigényt elégíti ki a munkaerő-kölcsönzés, hanem a munkaerőhiány hatásait is ezzel az eszközzel igyekeznek tompítani. Erre utal, hogy egy év alatt csaknem megduplázódott a kölcsönzött munkaerőt igénybe vevő építőipari, illetve vendéglátó-ipari cégek száma – tapasztalja a munkaerő-kölcsönzésben jártas Trenkwalder.
Túlbürokratizáltnak és nem hatékonynak nevezte az ENSZ-t hétfőn Donald Trump amerikai elnök a világszervezet megreformálásáról szóló magas rangú tanácskozáson New Yorkban.
Húsz ország részvételével másodszor mérték össze tudásukat a világ legjobb rádióamatőr gyorstávírászai Magyarországon, ezúttal Esztergomban. – A verseny jó alkalom arra, hogy a frekvenciák használatával kapcsolatos tudatosságra irányuljon a figyelem, hiszen azok korlátos állami vagyont jelentenek – hívta fel a figyelmet az eseményen Aranyosné dr.
Huszonnyolc hektár állandó vízfelületű, elsősorban árvízvédelmi célú záportározó épül a Baranya megyei Magyarszéknél – közölte hétfőn a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
A brit PricewaterhouseCoopers LLP tanácsadó vállalat június 30-án záródott üzleti évét csökkenő hazai profittal zárta, a vállalatnál dolgozó afrikai, ázsiai és etnikai kisebbséghez tartozó munkatársak pedig átlagosan kevesebbet keresnek a többi alkalmazottnál – derült ki a vállat által hétfőn közzétett adatokból.
Tetovált testtel, kettévágott nyelvvel, kopasz fejjel és kedves mosollyal érkezett az X-Faktor színpadára Erdős Viola (19), a Dunaújvárosban pultosként dolgozó lány gyerekkora óta énekesnői karrierről álmodik.
A világ egyik legnépszerűbb gyümölcsét veszélyezteti egy agresszív gombafaj, a teljes kihalás is benne van a pakliban, de szerencsére van még remény. A banán az egyik leggyakrabban fogyasztott gyümölcs, melynek nemcsak az íze...
A vagyonnyilatkozat lényege egy demokráciában, hogy a választók betekintést nyerhessenek abba, az általuk megválasztott politikusok miként gazdálkodnak a közpénzzel.
A digitalizációval járó technológiai áttörésnek köszönhetően a fejlődő országokból visszatérhetnek egyes textilipari ágazatok Európába és az Egyesült Államokba - idézte az APA hírügynökség Achim Berget, a McKinsey vezetési tanácsadó cég divatszakmai szakértőjét.
A Fiat Tipo a konkurencia nagy részénél valamivel szerényebb képességekkel, ám ehhez igazodó kiváló árazással csalogatja a vásárlókat ötajtós és kombi formában – a négyajtós valamivel lejjebb van pozícionálva, mint két másik testvére. Az olaszok ezúttal egy új felszereltségi szinttel kívánják vonzóbbá tenni modelljüket azok számára is, akik többet szeretnének kapni – íme, a Tipo S-Design.
Több mint 40 ezer menekültet készül kitelepíteni az indiai kormány, amely a legfelsőbb bíróság elé hétfőn beterjesztett írásbeli nyilatkozatában azt állítja, hogy a muszlim kisebbség tagjai rendkívül komoly veszélyt jelentenek az ország biztonságára.
Linda Wenzelre Moszul visszafoglalásakor egy pincében találtak rá. Németországban jóval enyhébb büntetést kapna, de a német külügyminisztérium egyelőre nem tudja kiadatni.
Az iraki miniszterelnök a sajtónak nyilatkozva nem zárta ki, hogy akár ki is végezhetik az Iszlám Államhoz (ISIS) csatlakozott 16 éves lányt, akit a terrorszervezet visszaszorítása után vettek őrizetbe.
Ötnapos thai boksz-képzésen vehetnek részt a Magyar Honvédség katonái a fővárosi Thai Box Akadémián a thai nagykövetség meghívására. Az edzéseken összesen húsz magyar egyenruhás vehet részt.
A franciák 53 százaléka úgy véli, hogy a kormány gazdaságpolitikája a gazdagoknak kedvez, 60 százalékuk szerint a fizetésből élők helyzete romlani fog a munkajogi reformmal.