2017. szeptember 15. péntek

szept. 15
20:12
Balog: az újrakezdések nemzete vagyunk (Gondola)
Mi az újrakezdések nemzete vagyunk, amire sok példát látunk történelmünkben, de minden újrakezdésben lelkünkben erősebbek lettünk - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a reformációra és a Komáromhoz tartozó Szőny református templomában otthonra talált felvidéki kitelepítettekre emlékező táblák avatásán
szept. 15
20:12
Mind turbós lett; maradhat? – 2820 lóerőnyi Porschét vezettünk (Auto Pult)
Mondanom sem kell, mindig nagyon örülünk, amikor a Porsche tesztvezetésre invitál bennünket. Minden bizonnyal érthető az öröm, hiszen hiába vezetünk nap mint nap jobbnál jobb autócsodákat, ilyen különlegességekhez bizony ritkán van alkalmunk, főleg hazai körülmények között. A héten pont egy ilyen Porsche menetpróbához volt szerencsénk, ami ráadásul festői környezetben zajlott, hiszen az…
szept. 15
20:14
Brenzovics: ezt több jogszabály is rögzíti (Gondola)
Ukrajna alkotmányával és a nyelvi chartával is ütközik az új ukrán oktatási törvény, mivel meglévő jogokat nem lehet csökkenteni - emelte ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában
szept. 15
20:15
Felkészülni!!4 Visszatérhetnek a kormány Soros-plakátjai (444.hu)
Politikailag rendkívül fontos, az embereket pedig nagyon foglalkoztatja, Kósa Lajos szerint ezért "elképzelhető" egy újabb kampány.
szept. 15
20:18
Pazar légifotók: ilyen lesz a legújabb NB I-es stadion! (Sport365)
Nagyon szépnek ígérkezik a létesítmény.
szept. 15
20:21
Náci relikviákra bukkantak az osztrák parlamentben (Infostart)
Náci relikviákra, Adolf Hitlert ábrázoló mellszobrokra és festményekre bukkantak az osztrák parlament épületének felújítása közben - közölte pénteken Doris Bures, az osztrák képviselőház elnöke.
szept. 15
20:21
Holtan esett össze egy férfi az utcán Szikszón - állatorvos mentette meg az életét (Blikk)
Holtan esett össze egy hetvenes éveiben járó férfi Szikszó egyik utcáján. Szerencséjére épp arra járt egy állatorvos, aki jártas volt az emberek újraélesztésében is, és megmentette az életét.
szept. 15
20:21
Kutyasétáltatás közben lőtte agyon támadóját egy férfi (Blikk)
Kutyasétáltató lőtte le támadóját a georgiai Lithonia városában.
szept. 15
20:21
Kétéves a határzár: Az MSZP szerint ez a Fidesz "játéka" (ATV)
Továbbra is szükség van a határzárra, ennek köszönhető ugyanis, hogy az elmúlt két év alatt radikálisan csökkent az illegális migránsok száma - jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnöki főtanácsadó Röszkén, ahol arról emlékeztek meg, hogy pontosan két éve zárta le Magyarország a magyar-szerb zöldhatárt. A szocialista Molnár Zsolt szerint szük
szept. 15
20:21
Széll Tamás séfet Európai Polgár Díjjal tüntették ki (autopro)
Európai Polgár Díjjal tüntették ki Széll Tamást; az idei Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjének negyedik helyén végző séf pénteken Budapesten vehette át az Európai Parlament (EP) által alapított elismerést.
szept. 15
20:27
Szigetvári: Elfogadnánk Szél Bernadettet miniszterelnök-jelöltnek (ATV)
Az Együtt elfogadná Szél Bernadettet közös miniszterelnök-jelöltnek, ha létrejönne az Együtt, a Párbeszéd, a Momentum és az LMP közös listája. Erről Szigetvári Viktor beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 15
20:30
Sepsiszentgyörgyi nem a bevonulás megünneplésére (Gondola)
Sepsiszentgyörgyön ismét indulatokat gerjesztett a román csapatok 73 éve történt bevonulásának múlt hét végi megünneplése
szept. 15
20:30
Te is hordod? A kiegészítő, amit a világ legbefolyásosabb női viselnek (Femcafe)
Magabiztos megjelenést kölcsönöz a viselőjének.
szept. 15
20:33
Kitart a Fidesz Simonka György mellett: ismét képviselő lehet (444.hu)
Pedig még zajlik a nyomozás a dél-békési választó kerületi elnök egykori cégénél költségvetési csalás gyanújával.
szept. 15
20:39
Bravó: óriási csatában győzedelmeskedett Fucsovics Márton (Blikk)
A három és fél órás csata után előnyben a magyar válogatott a Davis Kupában.
szept. 15
20:39
A nap ábrája: meddig élünk mi magyarok (Portfolio)
Az Eurostat ma adta ki a Regionális évkönyvét, benne rengeteg érdekes információval. Most egy térképet ragadunk ki belőle, ami a születéskor várható élettartamot mutatja régiónként. Szembeötlő, hogy a a nyugati (és északi) fejlett...
szept. 15
20:39
Kibertámadásról számolt be a svájci védelmi minisztérium (ATV)
Kibertámadás érte a svájci védelmi minisztériumot, valamint a külügyi tárca egyik kiszervezett egységét júliusban - közölte a berni kormány pénteken.
szept. 15
20:45
Hétvégi műsorok az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz többek között Vekerdy Tamás pszichológus, Csányi Vilmos etológus és Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója is.
szept. 15
20:48
Drogellenes intézkedésekről határozott a kormány (Gondola)
A kábítószer-problémák megelőzését segítő intézkedésekről, kínálatcsökkentési beavatkozásokról, továbbá a kezelés, ellátás, felépülés rendszerének fejlesztéséről hozott határozatot a kormány
szept. 15
20:48
Botka László és a kalocsai jelölt (Alternatív Energia)
A képviselő szerint tarthatatlan, amit a Fidesz a közoktatással művel.
szept. 15
20:50
Megnyílt az Ars Sacra fesztivál (Gondola)
A jövő vasárnapig tartó rendezvénysorozat hatszáz ingyenes művészeti, kulturális programmal várja az érdeklődőket szerte az országban és a határon túl is.
szept. 15
20:51
Őrület: kiderült, hogy és mennyit alszik C. Ronaldo! (Sport365)
Egészen hihetetlen dologra vetült fény a portugál klasszis életében.
szept. 15
20:57
Nyerésre áll Orbán az EU-ban? (Blikk)
Orbán Viktort sokan szidják az Európai Unióban bevándorlóellenes retorikája, a határkerítés felépítése és a menekültügyi kvóták elutasítása miatt, azonban világosan látható, hogy a magyar kormányfő nyerésre áll a migrációs vitában – írja a Politico.eu brüsszeli hírportál.
szept. 15
20:57
Szörnyű tragédia: felborult egy hajó Nigériában - több mint harmincan meghaltak (Blikk)
Felborult egy túlterhelt folyami hajó Nigéria északnyugati részén, közeli a nigeri határhoz, a szerencsétlenségben legalább 33 ember életét vesztette - közölte pénteken a helyi mentőszolgálat.
szept. 15
20:57
Náci relikviákra bukkantak az osztrák parlamentben (ATV)
Náci relikviákra, Adolf Hitlert ábrázoló mellszobrokra és festményekre bukkantak az osztrák parlament épületének felújítása közben - közölte pénteken Doris Bures, az osztrák képviselőház elnöke.
szept. 15
21:00
A diákok szerint nem figyel rájuk a hatalom (HírTV)
Az oktatás szabadságáért és modernizálásáért tüntettek diákok Budapesten.
szept. 15
21:00
Hatalmas bejelentést tett Csobot Adél és Istenes Bence (Femcafe)
Szívből gratulálunk nekik!
szept. 15
21:03
Etnikai uszítás miatt jelentették fel a román videobloggert (ProfitLine)
Marosvásárhelyen él, és kereskedelmi ügynökként dolgozik a székelyudvarhelyi áruházban készített, magyarellenes indulatokat kiváltó filmjével elhíresült, Militianul (milicista) álnevet használó videoblogger - közölte pénteki számában a Krónika napilap.
szept. 15
21:03
Tenisz Davis Kupa:Fucsovics nagy csatában nyert, vezetnek a mieink (Azenpenzem)
Fucsovics Márton ötszettes mérkőzésen legyőzte Andrej Rubljovot az oroszok elleni budapesti tenisz Davis Kupa-párharc pénteki nyitómérkőzésén.
szept. 15
21:06
Nagy küzdelemben győzött Fucsovics Márton (Infostart)
Fucsovics Márton ötszettes mérkőzésen legyőzte Andrej Rubljovot az oroszok elleni budapesti tenisz Davis Kupa-párharc pénteki nyitómérkőzésén.
szept. 15
21:06
Politikusokat akartak megtámadni Finnországban (Gondola)
Politikusok ellen készültek támadást végrehajtani ismeretlenek Finnországban, a biztonsági erők tagjainak azonban sikerült megakadályozniuk őket tervük megvalósításában - adta hírül pénteken az Iltalehti nevű finn újság Seppo Kolehmainen országos rendőrparancsnokra hivatkozva
szept. 15
21:06
Segélyszervezetek könnyítenének a rohingyák életén (HírTV)
Engedélyezte a mianmari kormány, hogy a következő napokban segélyszervezetek utazzanak a buddhista ország déli tartományába, ahol a rohingya kisebbség él.
szept. 15
21:08
A menekültügyről szólt az esélyes pártok elnökének vitája (Gondola)
Elsősorban a menekültügyről, továbbá szociális kérdésekről szólt az osztrák parlamenti választásokon legesélyesebb három párt elnökének televíziós vitája, amelyet pénteken, pontosan egy hónappal a választás előtt rendeztek a felső-ausztriai Linzben
szept. 15
21:15
Olvasóink döntöttek: itthon maradnának, ha dupla fizetést kapnának (Blikk)
Ön itthon maradna dupla fizetésért? – kérdeztük internetes olvasóinktól.
szept. 15
21:15
Szívszorító vallomás: a teniszsztár elárulta, családi tragédia áll botrányos viselkedése mögött (Blikk)
Nick Kyrgios sokkal többre lenne hivatott, mint azt eredményei mutatják, azonban egy valaki mindig az útjába áll: saját maga.
szept. 15
21:18
Segélyszervezetek könnyítenének a rohingják életén (HírTV)
Engedélyezte a mianmari kormány, hogy a következő napokban segélyszervezetek utazzanak a buddhista ország déli tartományába, ahol a rohingja kisebbség él.
szept. 15
21:21
Átalakul az európai pártok finanszírozási rendszere (HírTV)
A kampányra ezentúl kevesebbet költ az EU, a megválasztott képviselők után viszont több pénz jár majd.
szept. 15
21:21
Taxisok vesztek össze az utason - Késelés lett a vége (Alternatív Energia)
A sérülteket kórházba szállították.
szept. 15
21:21
Politikusok ellen készülő támadást számoltak fel a finn biztonsági erők (ATV)
Politikusok ellen készültek támadást végrehajtani ismeretlenek Finnországban, a biztonsági erők tagjainak azonban sikerült megakadályozniuk őket tervük megvalósításában - adta hírül pénteken az Iltalehti nevű finn újság Seppo Kolehmainen országos rendőrparancsnokra hivatkozva.
szept. 15
21:23
Davis-kupa - Vezetnek a magyarok (Alternatív Energia)
Öt szettben legyőzte orosz ellenfelét, Andrej Rubljovot Fucsovics Márton.
szept. 15
21:24
Lecsapott a hatóság a rendkívül kockázatos pénzgyárakra (Infostart)
A kínai hatóságok pénteken utasították a pekingi székhelyű kriptodeviza tőzsdéket, hogy állítsák le a kereskedést és azonnal értesítsék meglévő ügyfeleiket a bezárásról.
szept. 15
21:24
Szenátorok megtorló intézkedéseket sürgetnek Kuba ellen (Gondola)
Amerikai szenátorok megtorló intézkedéseket sürgetnek Kuba ellen az amerikai diplomaták rejtélyes havannai megbetegedései miatt
szept. 15
21:24
Ilyet nem lát minden nap: babakocsiban viszi sétálni kecskéjét egy kecskének öltözött nő - videó (Blikk)
Tokió - A tokiói nő legjobb barátja egy kecske már nyolc teljes éve.
szept. 15
21:24
Hihetetlen sztori: részegen járt edzésre a brazil sztár! (Sport365)
Mourinho nem nagyon díjazta ezt...
szept. 15
21:33
Hiába próbálták eltussolni: pedofilbotrányba bukott bele a kormány (Blikk)
Pedofilbotrány miatt bomlik a hárompárti szövetség, valószínűleg új választást kell kiírni a 300 ezres szigetországban, Izlandon.
szept. 15
21:33
Csak a buszmegállóba indult, de napok óta semmi hír a 23 éves lányról - segítsen megtalálni (Blikk)
Rejtélyes körülmények között tűnt el egy 23 éves kőteleki lány: Piroska azt mondta a családjának, hogy kiugrik a buszmegállóba, oda azonban nem érkezett meg, és azóta hírét sem hallották.
szept. 15
21:33
Politico: Brüsszel látszólag egyetért Orbánnal (Kripto Akadémia)
Sokan szidják, de nyerésre áll a kormányfő a vitában.
szept. 15
21:33
Vannak, akik havi nyolcmilliót fociznak össze az NB1-ben (444.hu)
Vigyázat!!4 Magyar focista fizetések következnek.
szept. 15
21:39
Az Iszlám Állam jelentette: Katonájuk robbantott a londoni metróban (ATV)
Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára a londoni metróban pénteken elkövetett robbantást.
szept. 15
21:42
Folytatódik a harc a plakát miatt (HírTV)
A Fővárosi Törvényszéken folytatódott a Pruck Pál kontra Dózsa László ügy.

Keresés