Mulasztásokat és jogsértő gyakorlatokat tárt fel az alapvető jogok biztosa a sajátos nevelési igényű tanulók oktatáshoz való hozzáférésében. Székely László az emberi erőforrások miniszteréhez és a Klebelsberg Központ elnökéhez fordult - írja az MTI.
Az új stratégia számos vonatkozásban agresszívabb amerikai fellépést tesz lehetővé a térségben. Trumpnak nem érdeke a további normalizáció Iránnal, amely a szemében csak az európai és az ázsiai gazdasági versenytársak érdekeit szolgálná. Pedig az a tény, hogy Irán az utóbbi két évtizedben megkerülhetetlen tényező lett a térségben, jórészt pont Wash
A meghirdetett mennyiségnél 12,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 52,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Az okostelefonok már évek óta az életünk részét képezik, sokan egyfajta lelki társként kezelik azokat. Az utóbbi évek kutatásai szerint már az emberi kapcsolatok is megromlottak emiatt, miközben paradox módon pont a magány, a szorongás és a depresszió azok a kulcsszavak, amik miatt az emberek egyre többet lógnak a képernyők előtt.
Az agrárgazdaság vállalkozásainak 91 százaléka tud hozzájutni valamilyen fejlesztési támogatáshoz – hangsúlyozta Éder Tamás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) eredményeit értékelve az élelmiszeripari körkép őszi rendezvénysorozatának aktuális rendezvényén Budaörsön csütörtökön.
Nincs többé kibúvó a haredi zsidó fiataloknak a kötelező katonai szolgálat alól, az izraeli legfelsőbb bíróság ugyanis alkotmányellenesnek minősítette a honvédelmi kötelezettség alóli felmentést lehetővé tevő törvénykiegészítést.
Minden évben több száz olyan mérgezés fordul elő Magyarországon, amit növények idéznek elő. Kertjeinkben, a természetben és a szobanövényeink között is több olyan akad, amelyek veszélyeiről jó, ha tudunk.
Magyarország három helyet rontva az 59. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melynek élmezőnyében a legutóbbi rangsorhoz képest komoly változások történtek, az élre a világbajnok német csapat került.
Pályázati úton 135 millió forinttal támogatja a professzionális színházművészeti szervezetek, illetve zenekarok és énekkarok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte az Emmi kultúráért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.
Az elmúlt évben az Alföldet keresztbe szelő 4-es úton 13, a dunántúli 6-os főútvonalon 12 halálos baleset történt, így ezek számítanak a legveszélyesebb hazai főutaknak - írja a HVG hetilap.Ám az is igaz, hogy előbbi 352 kilométer hosszú, utóbbi 262 kilométeres, és vannak ezeknél rövidebb utak, amelyeken egy kilométerre vetítve történik a legtöbb b
Az általános piaci várakozásoknak megfelelően, a svájci központi bank (SNB) nem változtatott a szakértők szerint ultra-laza monetáris politikáján, amire részben azért van szükség, hogy a frank erősödésére ható nyomást csökkentsék.
A Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim és a Dárdai Pál irányította Hertha BSC is kemény mérkőzésre számíthat a labdarúgó Európa Liga csoportkörének csütörtöki, első fordulójában.
Moszkvában szerdán több mint 100 ezer embert kellett evakuálni hamis bombariadók miatt - közölte csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Hivatalos magyarázat egyelőre nincs a "telefonos terrorizmusra".
Moszkvában szerdán több mint 100 ezer embert kellett evakuálni hamis bombariadók miatt – közölte csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Hivatalos magyarázat egyelőre nincs a „telefonos terrorizmusra”.
A meghirdetett mennyiségnél 12,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 52,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
A cégfelvásárlások és összeolvadások magyarországi piaca az első fél évben megközelítette a 980 millió dollárt, ami 12 százalékos növekedést jelent 2016 azonos időszakához képest - közölte az EY Magyarország csütörtökön. A hazai cégfelvásárlási piac ezzel 2011 első hat hónapja óta a legsikeresebb első fél évet zárta.
A kormánypárti képviselőcsoport kihelyezett ülésén azért kérte a kormányt, hogy tartson nemzeti konzultációt a "Soros-tervről", mert az egész Európát és benne Magyarországot is veszélyezteti - mondta Halász János, a Fidesz frakciószóvivője csütörtöki velencei sajtótájékoztatóján, emlékeztetve a kvótaperben született európai bírósági döntésre, amely
A Toyota Land Cruiser a világ egyik legsikeresebb terepjárója, és a Toyota tartja magát ahhoz a mondáshoz, hogy ami bevált, azon nem kell változtatni. Persze néha-néha azért érkezik egy kisebb-nagyobb frissítés az alapjait tekintve utoljára nagyjából 15 éve megújult terepeshez. Így történt ez a Frankfurti Autószalonon is, ahol egy alaposan megújított változat lépett színre, amit akár új…
Görögország negatív példájára hivatkozva elutasítja az eurózóna bővítéséről szóló brüsszeli javaslatot Christian Kern osztrák kancellár és Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter – hangzott el az osztrák közszolgálati Ö1 rádió csütörtöki műsorában.