Tehervagonban, kerékpáron és saját testükre erősítve is próbáltak meg csempészek cigarettát átvinni a magyar-ukrán határszakaszon – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Oroszország több nagyvárosában szerdán is tömeges evakuálást kiváltó hamis bombariadók voltak. A hullám elérte Moszkvát is: a hatóságokhoz a nap folyamán elrejtett pokolgépekről szóló névtelen telefonhívások érkeztek, amelyek miatt több mint 20 ezer embert kellett az utcára menekíteni.
Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán Ankarában polgármesterek előtt felszólalva arra kérte az önkormányzatokat, hogy ne állítsanak őt ábrázoló szobrokat - írta a Hürriyet tekintélyes török napilap.
Szerda este hivatalosan is bejelentették: 2024-ben Párizs, 2028-ban eddig Los Angeles lesz a nyári olimpiai játékok rendezője. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Limában zajló ülésén ismertették a döntést, ami távolról sem meglepő....
Hét év múlva, 2024-ben Párizs, majd négy esztendővel később, 2028-ban Los Angeles rendezheti a nyári ötkarikás játékokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai döntése nyomán.
Betörési kísérlet gyanújával őrizetbe vett szerdán a Scotland Yard egy 40 éves nőt, aki előző nap behatolt György hercegnek, Nagy-Britannia majdani uralkodójának londoni iskolájába.
Hét év múlva, 2024-ben Párizs, majd négy esztendővel később, 2028-ban Los Angeles rendezheti a nyári ötkarikás játékokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai limai döntése nyomán.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottságának magyarországi ülésén a bizottság állandó bizottságának tagjává választották Páva Hannát, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettesét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
Felidézte, hogy a program célja az indításkor az volt, hogy az addig megközelíthetetlennek tűnő bolygókat, a Jupitert és a Szaturnuszt, azok holdjait, légkörét, szerkezetét vizsgálják. Mára a szonda kilépett a naprendszerből és 21 milliárd kilométerre került a Földtől.A plutónium üzemanyag és egyéb intézkedések miatt 2020-ig biztosan megmarad a szo
Legalább öt ember meghalt és több megsebesült szerdán azután, hogy egy öngyilkos merénylő működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet az észak-kameruni Kolofata egyik mecsetjénél – közölték katonai források
A policisztás petefészek szindróma (PCOS) a leggyakoribb endokrin rendellenesség a fogamzóképes korú nők körében, ám még mindig rengeteg tévhit övezi a betegséget. Összeszedtük a leggyakoribbakat.
Nem kétsebességes, hanem egységes Európai Uniót akar Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, aki erről a nagy érdeklődéssel várt évadnyitó beszédében beszélt az Európai Parlamentben.
Egy friss elemzés szerint kettősség rajzolódik ki a lakáspiacon, ami az értékesítési időt illeti: az elmúlt 2 évben gyorsabban keltek el a lakások és a családi házak mint az idén, de nyár végére lerövidült az eladási idő januárhoz képest. Az országos átlagban az idén 110 nap kell egy lakóingatlan eladásához, de nagy különbségek vannak a különböző r
Zajlik a műszaki mentés a Vas megyei Vép vasútállomásán, ahol szerda este öt vasúti tartálykocsi felborult vagy megdőlt - közölte honlapján a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Jelenleg 120 diák vár még mindig a fizetésére, és napról-napra többen jelentkeznek a DiákÉSZ-nél, miután a szövetség ingyenes jogsegély keretében felvállalta az előzetes letartóztatásban lévő, milliárdos költségvetési csalással vádolt szocialista politikus, Czeglédy Csaba cége által megkárosított diákok pénzügyi követeléseinek behajtását
Az amerikai dollár tekintetében bizakodóak vagyunk, az első negyedéves gyengébb gazdasági bővülést követően a második negyedév úgy tűnik, hogy kifejezetten jóra sikeredett. A július, augusztusi makroadatok is optimista képet festenek. A Fed továbbra is kitart a kamatemelési ciklus fokozatos folytatása mellett, a Fed 2%-os céljától az utóbbi hónapok
Szívszorító videót közöltek két rohammentősről, amiben egy csecsemő életéért küzdenek. Csodával határos módon sikerült visszahozniuk a babát az életbe...
Itt az ideje, hogy a nyári és a téli holmik helyet cseréljenek a szekrényben. Nem kivétel ez alól a kabát és a dzseki sem. Most megmutatjuk, hogyan frissítheted fel a dzsekidet, hogy tiszta és illatos legyen erre a szezonra is.
Nagyon visszafogott kereskedés zajlik az amerikai részvénypiacokon, és az irány sem egyértelmű. Továbbra is történelmi csúcsuk közelében ingadoznak a tengerentúli tőzsdeindexek. A Dow 0,06%-os plusznál jár, ezzel szemben az S&P 500 0,03%-ot...
Elhatalmasodott a kormánypártokon a paranoia – így kommentálta Vágó Gábor, korábbi LMP-s képviselő, hogy a Fidesz nemzetbiztonsági kockázatnak tartja őt. Az LMP feljelenti Németh Szilárdot, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnökét, amiért államtitkokat osztott meg a nyilvánossággal. Schilling Árpád pedig személyiségi jogi pert fontolgat, ame
Kihúzták a Skandináv lottó 37. heti nyerőszámait. Ezen a héten sem volt telitalálat, a jövő héten már 675 millió forint a tét. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3; 4; 12; 17; 22; 24; 34.A kézi...